Azért sok mindent átéltünk az elmúlt húsz évben, Bobby Ewing halála mellett, Izaura felszabadítását is, de azért nem hittük volna, hogy Gyurcsány jelképes elszólása: „Demokraták ébresztő!” ellentét percepciót generál. Kezdem értékelni, amikor valaki hazudik, mert úgy érzem igazság van mögötte, ilyenformán az sem hat meg, ha valaki fordítva húzza a fel a sapkáját… érteni vélem a magyar fordított gondolkodást. Mekk mester viselkedését „frajdi igazságként” értékelhetjük, úgy érzem. Hagyó Miklóst akár fordított néven is értelmezhetjük „Adó Miklós”, ha a népre nem is sokat, de magára sokat adott. Miért is kellene haragudni rá?

Úgy érzem magam mint a meghitt szoci úttörőtábor számháborújában, itt annyival újabb a helyzet: ki tud többet a másik fejére olvasni. A számok olvasását ma én sem tudom követni, bekapcsolom a népbutító szerkezetet és okádja magából a számokat, elhatároztam előkészítek egy vödröt. Na persze vödörre rejtélyes mód csak négyévente van szükség. Megnyugtat a gondolat, hogy meg lett magyarázva a nyolcadikos Pistike elégtelenje, az ötödikes Julcsika feszülős dekoltázsa, a Máv költségvetése, Demszky BKV univerzuma. Demszky Gabinak ajánlok egy új vállalkozási formát, az elmúlt 20 év után nem is kellene sokat befektetni:

Gabi bizonyítványt magyarázó KFT:
-        
Kedves kisiskolások! Elégtelent kaptatok?
-        
Paráztok a nyaklevestől? Nem baj!
-        
Vállalkozásom pillanatok alatt megmagyarázza a helyzetet…

Előnyei:

-         Apuka és anyuka, elfogadó liberálisok lesznek pillanatok alatt, megsimizik a buksidat.

-         Nem muszáj suliba járni hacsak nem Egri csillagok helyett Csillagok háborúját akartok, Petőfi Sándor helyett James Cameron Avatarját.

-         Lehet egymást az osztálytársakkal ütni, mint a répát.

-         Lehet órán mobilozni, Netbook-ról Facebook profilt töltögetni „lényeg hogy egyéniség legyél”… ha a tanár közbeszól, anyu is te is megverheted, egy közmegegyezésen alapuló időpontban.

-         Ne feledd! Jogaid vannak… ahogy Horn Gabi mondaná, iskolapadba rágógumi való és nem tanuló!

-         Ne feledjétek! Vállalkozásom profi szinten magyaráz! Ha túl sok az elégtelen, amit be kell vallani, akkor sincs baj! Kollégáim ciprusi vállalkozásai szeretettel várják a bevallásra várató tételeket!

Elégedett vagyok! Minden tökéletes, a Zuchslag véres kardként, azt jelenti kihalt a korrupció győzött az igazság, a Holocaust- tagadás törvénye megszüntette az antiszemitizmust, a külügyi argumentáció után akár Jan Slotát is homlokon csókolhatjuk. Néhány Sportoló és politikus talpig rókaprémbe, usankába kérdezi felháborodva: - Milyen bunda? Látjátok feleim… itt hevernek előttünk a megoldások, mindenre van megoldás, nem értem mit hőzöngtök, ezt még Márai Sándor se írhatta volna meg jobban Halotti beszédjében. Ha tíz ujjamra kell költeni 90 nettóból, semmi gond… arra is van megoldás: fűrésznek hívják. Hol vagy te? A lehető legjobb helyen!Most, hogy vérverejtékesen becipelted a HD televíziót, meg a Blue Ray házimozit, nyugodtan leülhetsz a nagyapád sámlijára. Amikor kimész, el ne felejtsd elfújni a gyertyát, a spórolás fontos. Megtapsolhatod magad, más is tapsol téged, a hitelező meg az apeh is. Ahogyan Hofi fogalmazta: „pusszantás mindenkinek”. Neked mindösszesen öt dolgod van: rettegj a h1n1-től meg az orbánctól, az utóbbi inkább Viktor. Rettegj a Zombik Magyarországtól, tartani a Donatellás naptár Joshi barát időpontjait, és behúzni az X-et a szavazólapon. S te barátom, akinek a szomszéd blogban habzik a szája ez ellen, magad sem vagy több egy "Akvafres" reklámnál. Mert a közönségsikerek ellen nincs oltás, jönnek majd szép sorjában: Rambo 7, Cuslág 15, Metro 5, H2n2, James Cameron: Topic.

Továbbá érdekesnek gondolom, de ugyanakkor elborzaszt, hogy kezdünk úgy élni mintha a korábban „nem normális” dolgok „normálissá válnának”. A lehető legrosszabb dolog, ami bekövetkezhet egy demokráciában, hogy összefolynak az értékek, s lassan gondba leszünk az anarchia fogalmával. Így lesz Budaházyból Táncsics, így lesz Bokrosból bajuszos Superman, borotvált Mesterházyból kedves babaszappan reklám, Morvai Kriszta Freddie Mercury díjából nemzetmentő radikális (enyhén szólva disszonancia az ideológia szintjén), SZDSZ-ből konzervatív szárny (ő lesz az MDF galambszárnya, az MDF meg a tojó… vagy fordítva?), a Fidesz Orbánjából simogatni való buddha bölcselet. Gondoljuk végig… normális dolgok ezek? Ez legyen költői kérdés.

A nem normális dolgot fokozza a degenerált jogok alkalmazása: mindenki számára elfogadható tény, hogy lemezlovas Ibolyka, aki csengettyűt ráz, mint a sulifix tartja össze a mentelmi jog, fél lábbal a szigorított női varrodába van (mint kalaptervező), hogy a máig tisztázatlan titkos felvételek lényegi részeit Donald kacsa kalandjai fedik el. Megint felteszem a kérdést: ez normális dolog? Egy "Ósün" reklámból előmászott szemüveges pocok, vigyorogva meséli a Hír TV-ben melyik képviselőnek mennyi pénzt adott borítékban ”mert ezt így kell mutatni ”. Normális vagy Margit?

Nem szeretem a Jobbikot! Mert az SZDSZ-el ellentétben én vagyok az igazi liberális, ennek ellenére támogatom Budaházy kopogtatócéduláinak összegyűjtését, ha időm engedné még kampányolnék is mellette. Miért? Mert végre bekövetkezne a magyar demokrácia katartikus pofán verése, amikor is a jogalkotók által alkotott fegyvert, ellen fegyverzetként használhatjuk, hogy végre rádöbbenjenek: tévedtek. A törvényhozókat védő páncélt, fegyverként kell felhasználni ellenük, hogy rájöjjenek „visszakézből” is létezik pofon. S amikor majd egy levegőt szívnak Budaházyval égjen a pofájuk, amiért saját maguk alatt vágták a fát húsz évig. Budaházyt képviselőnek!

Magamnak is alkottam vállalkozást:

Mentelmi ügynökség KFT:

-         Bűncselekményt készül elkövetni? Vagy már börtönben ül?

-         Ne aggódjon! Elég kivárni a választásokat és összegyűjtjük a kopogtatócédulákat.

-         Akár húsz évre is garanciát nyújtunk, a gyűjtésekre busz turnusokat szervezünk.

-         A húsz év alatt, önnek semmire se lesz gondja.

-         Cserébe nem kérünk mást, mint állami megbízásokat, s a közös büdzsé negyven százalékát. A díjazásokat, elfogadjuk ciprusi számlánkon, vagy az erre a célra kialakított mélygarázsokban is átvesszük. Hívjon minket most!

-         Ne feledje! Tasnádi Pétereket és Magda Marinkókat a parlamentbe!

-         Ha most hív ajándék ingatlanokat és egy tojásálló öltönyt, esernyőt is kap Demszky dedikálással!

-         Egyéb extrák, amire számíthat: távirányítós kisautó gyermekének, távirányítós rendőrség és NBH önnek és családtagjainak. Hívjon most! Ne szalassza el ezt a lehetőséget!

Érezzük, ahogy szorít a pizsama kedves demokraták, liberálisok és radikálisok? Remélem igen… de ha nem, akkor lehet továbbra is sorba állni. Pizsama mindig lesz, ilyen-olyan mintás attitűdök szerint. Le kellene vetni már a pizsamát azt gondolom, szaladgálunk itt mint pók a falon a hátunkba döfött oltóanyaggal, jó lenne végre elfogadni, hogy a villanyszámla előbb eljön mint a H1N1. Újabb húsz év után milyen kérdést teszünk fel majd? Remélem, hogy nem pizsamába fogok feszíteni trikolor csillaggal a mellkasomon, valamiféle idétlen számháború közepette.

 

Ha ilyen "nagyapó" leszek... lőjetek fejbe!

  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://feketelovag.blog.hu/api/trackback/id/tr671839351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása