Gondoltál- e már arra, hogy a gazdag emberek többnyire azzal vannak elfoglalva gondolataikban és tetteikben egyaránt, hogy ők maguk irányítsák az eseményeket?

Ezzel szemben mit tesznek az anyagi gondokkal küszködő emberek?
Ők is hisznek abban, hogy irányíthatják a sorsukat? Természetesen nem.
Mi a közös a mai emberekben? Az, hogy mindannyian nyitott szemmel járnak és LÁTNAK. Nemcsak néznek! Látják azt, ami körülöttük folyik és felismerik azt, hogy tenni kell valamit. Nem világ megváltásról van szó. Érzéseim szerint az igazán nagy dolgok, az igazán kis dolgokban rejlenek.Vannak, akik szemrebbenés nélkül gázolnak át mások boldogságán, saját önző boldogulásuk érdekében, vagy akár egy kis előnyért, múló örömökért..És vannak, akik attól boldogok, ha másokat tudnak boldoggá tenni. Minden erőnket a pénszerzésre fordítjuk.

Ugyanakkor nem vesszük észre, hogy minél több pénzt szerzünk, annál magasabbak lesznek az igények.
A boldogság nem könnyű dolog, önmagában meglelni nagyon nehéz, másokban meglelni lehetetlen. A boldogság vagy boldogtalanság egy sereg olyan dolgoktól függ, amely nem látszik, amelyről nem beszélünk, és amelyet nem is lehet elmondani.

Amíg elvárásaid vannak, ki és hogyan szeressen téged a szeretet távol lesz tőled... gondolj csak saját magadra. Neked is megvannak a saját eszközeid a szeretet kifejezésére. Így a másiknak is. Ha te előre eldöntöd, hogy ki mit és hogyan tegyen. Ha szeret téged, akkor csak elvárásokat, igényeket fogalmazol meg. Nem kívánni nehéz, hanem a következményeket felmérni. Ugyanis, ha rosszul állítod össze a kívánság listádat, beláthatatlan következményekkel kell számolnod és mégis, hiába van ekkora jelentősége... sokszor még elképzelésed sincs arról: milyennek kellene lennie az igazinak. Bár azt hiszed tisztában vagy vele. Valójában nem tudod, hogy milyen társsal lennél boldog.
Nem számít, hogy ki vagy és hol élsz.. teljes egészében vonzás törvénye határozza meg tapasztalataidat, mégpedig az elmédben felbukkanó gondolatok által. Ez utóbbiak révén, te magad hívod életre és működteted ezt a mindenható törvényt. A mozgatórugó pedig nem más, mint a jól ismert elmélet: a pozitív gondolkodás hatalmának elmélete, mely a vonzás törvényén alapszik, és ami szerint  gondolataink "vagyis az univerzummal" folytatott párbeszédünk "és pozitív érzéseink" határozzák meg sikereinket. Bízom önmagamban és boldogan élek. Jövőt én senkivel többé nem cserélek, jól ismerem magam. Tudom, hogy mit érek. Kovácsa vagyok a saját szerencsémnek mindig van szép célom. És teszek is érte. Én a bőséget, a jólétet, a szeretetet és egészséget választom. A boldogságot választom, hiszen ezért jöttem.

A boldogság azt jelenti, hogy eggyé váltam a valódi lényemmel, és azt teszem, amit terveim szerint tenni szándékoztam ebben az életben.

 


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://feketelovag.blog.hu/api/trackback/id/tr342013852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása