Minden emberi létnek fejlődési szakaszai vannak, lehet ezt szocializációként megnevezni. De van itt néhány probléma, ami a "fejlődést" elbizonytalanítja. Helytelen kifejezésnek állapítom meg a használható "fejlődést", a valósághoz közelebb állna a változás, mely ugyancsak relatív. Az ember 5- 6 éves koráig mágiában él, abban a mágiában, ahol a tárgyaknak mágikus tulajdonságai vannak. Nem tudja, és nem képes csakis hozzá képest aggastyán szülői útmatatással képes bizonyos tárgyakat, avagy a valóság részeit megkülönböztetni egymástól, és így szépen elkezd szétválasztódni az élő és élettelen a kis fejekben. Az absztrakt képzetéből kialakul a valóság képzete: sosem felejtem el gyermekkorom rémséges műanyag katicabogarát. Kialakul a katicabogár fogalma, a tárgy dédelgetése: „vigyázni kell rá, mert kedves jószág” majd az igazi katicabogárra való rátalálás szerencsés esetben ugyanezt a reflexet váltja ki, de akkor már a műanyag játék értéke is megváltozik és élettelen lesz szemben az élővel.
A mágia fokozatosan felülíródik... jól kitapinthatóak ezek a szakaszok, amikor is leánygyermekünk fontosságot és rendet érez Barbie baba jólfésültségében, a kis műanyag játék rezsón sütést és főzést szimulál, elindul a szerepvállalás első körben tudatosság nélküli fejlődése - a behavioristák erre azt mondták: utánzás történik. De ugyanezt vonultathatjuk fel a fiúgyermekeknél, amikor különös vonzalmat éreznek a tárgyak belső tulajdonságai iránt: hány játékautó végzi darabokban? Mire felfedi a belső struktúrákat? Jó néhány. Nagyjából a játék barkácskészlet is ezt a kombinációfejlesztést és kutakodást igazolja. Itt is a tudattalan gyakorlás élvez prioritást. Napjainkban ezen korszakok szülői felügyelete... indokoltan (válások, családok szakadása, halál, anyagi nehézségek, depresszió) és indokolatlanul (túlterheltséggel magyarázás, türelmetlenség, vagyonos helyzetben: túlzott kényelem) is sérelmet szenvednek. Nyilván jogos észrevétel, hogy nőre és férfire a gazdasági állapotok, a mindennapos küzdelmek túl nagy terhet rónak. Erősíti a szabályt: a gyermekvállalás komoly felelősség.
A mágikus korszak tehát véget ért, és elindul az elme a tudattalanból a tudatosságba. Már 9-12 éves kor között járunk. A kombinációs képesség a kozmoszra (rendre) való törekvés, elindul egy teljesen új szakaszon. Amikor a tehetség csírája megjelenik. Bizonyos általános iskolás tárgyak kényszeres vagy élvezetes tanulásában jelenik meg leginkább. A laikus megfogalmazás szerint: humán és reál attitűd elválasztódásáról eshet szó. Marad a laikus szinten, mert megfeledkeznek arról, hogy a korábbi "mágikus" korszaknál a szülő múltbéli jelenléte fontos volt. Rányomta a bélyegét erre a fejlődési szakaszra. A tárgyakkal, külső és belső struktúrákkal való ismerkedés, és a szülők tulajdon szocializációja is kivetült a fejlődésre. Egy érdekes adat szerint a zivataros évtizedek, mint második világháború - vagy Magyarországon az 56 is - környékén sokkal több emocionális értékkel cseperedtek fel gyermekek és később emocionális pályán is indultak el (ilyenek például a különböző művészetek), ritka anyagi és egyénileg kiharcolt kapcsolatok álltak a háttérben, ha valaki a kezdetektől tudatosan mérnöknek nevelte a gyermekét - kivétel ez alól az arisztokratikus hagyomány. Ez persze nem jelenti azt, hogy ma előny vagy hátrány az emocionális indíttatású nevelés, nagyon is fontos: főképpen a szeretetre és gondosságra való nevelés a fontos. Fel kell ismerni, hogy a motivációs rendszer megváltozott, sokszor érthető disszonanciák ezek, mert a szülő alapvetően szeretné, hogy a gyermeke erkölcsös, egyenes és átérző ember legyen. De a piaci szerkezet megváltozása átformálta a nevelési módszereket. Ilyen az, amikor sokan tudatosan külföldi orientációra nevelik a gyermeküket: piacképesnek vélt szakmák, és sok nyelvtanulásra való rávezetés.
Hol jelentkezik disszonancia? Bár bennünk él a kód, hogy magzatunk az adott törzsközösség pallérozott harcias Adonisza vagy Amazonja legyen, de mégis idegenségre való kompatibilitásokat sulykolunk beléjük, s ezzel saját öregségünk és hazaszeretetünk egy részéről mondunk le. Mi több nem szomorodunk el, hanem természetesnek vesszük. Mi több, akár gyermekünk után bandukolunk öregemberként külföldre vendégségbe, vagy megelégszünk azzal, hogy fiaink és lányaink csak minden év karácsonyán teszik tiszteletüket nálunk. Akár unokát is csak szökőévente látunk, akinél óriási szerencse lesz, ha nem is Jókai irodalom szintjén, de törés nélkül beszéli majd a magyart. Tehát a történelem bizonyított Magyarország mindig is Európa "elme raktára" volt. Élelmiszerről és termelésről ne is beszéljünk (a múltból). A tendencia napjainkban erősödni látszik. Ennél még ijesztőbb mutató, hogy nagyon sok a 30 és 35 év közötti több nyelvet beszélő egyedülálló férfi és nő. Mintha a genetika küzdene valami ellen... megfejthetetlen probléma ez, bár egyre meggyőzőbb eljárásokkal nevelünk életrevalóságra, de a hazára "otthonravalóságra", az egészséges nacionalista vérvonal megtartására már nem jut energia sem idő. Nagyjából ez a jelenség mutat rá a másik problémás adatra: a lakosság fokozatos elöregedésére.
A fiatal férfiak természetes vadászösztöne, melyről nagyapáink bor - pimpókosan, dagasztott mellel meséltek: tompulni látszik - erről az jut eszembe, hogy egyszer egy fiút nekem kellett meggyőznöm arról, hogy nekem udvarol holott neki kellett volna tudnia - sőt az autentikus vadászösztön kiégni látszik. A nők ennek következtében sokszor konfliktusba kerülnek, elveszítik azt a fajta természetes "psziché feromon" kibocsátást, hogy ők a befogadók, és ők határoznak. Kimondva: kivel szeretkeznek, "kit fogadnak be" (Vagina dentata finom és civilizált változata) és sokszor dilettáns módon rossz döntéseket hoznak a férfiakkal szemben - mert határozott erős férfire vágynak igazából, de ezt egzisztenciális vágyakkal helyettesítik a természetük ellenére - így látjuk azt a riasztó képet, amikor törékeny és érzékeny nő vastag tárcájú, de emberileg és szociálisan pocsék férfi mellett kötelezi el magát (látszólag). Vállalva ezzel további évtizedek (jól titkolt) boldogtalanságát is. Nem képez kivételt az agresszív férfi viselkedése sem, hiányzik belőle a vágyott – és helyben vagyunk: a lovagias romantika. Szintén nem egészséges és igazi vadászösztön.
A nők titokmesterek, de ne vitassuk el tőlük, hogy néha kulcsokat is hagynak maguk után, mert ez természetes vágy. Vágy arra vonatkozólag, hogy a megfelelő férfi találja meg az elhagyott kulcsokat - genetikával is magyarázható, de majd egy másik cikkben kifejtem. Nincs minden veszve! Oktatási és kutatási intézményben való munkásságom alapján azt a megállapítást vélem helyénvalónak: van valamiféle terminológiaváltás, a mostani 18-20 évesek egészen érdekes teszteket produkáltak több alkalommal is. Racionális és emocionális értékítéletek keverednek, mely roppantmód érdekes előrejelzést alakított ki. Avagy a szépség, az értelem után való kutatás, bolyongás a "miértek birodalmában" volt a jellemző az esetek több mint hatvanöt százalékában. Illetve az igények ügyében képesek voltak emocionálisan és racionálisan elvonatkoztatni. Nem tagadják a pénz jelentőségét - átlátják az önzőség veszélyét - csak eszköznek tekintették egy magasabb szeretnivaló, és boldogabb élethez. Hipotézisem szerint, ez az állatvilágban is oly sokszor bizonyított "alkalmazkodással" függ össze. A genetika utat tör, és élni akar így vagy úgy. Izgalmas lenne ugyanezen kísérleti alanyokon húsz év múlva újabb vizsgálatot végezni. Kis kitérővel elérkeztünk a gyermek 14 év körüli korszakához, amit a laikusok lázadó korszaknak is neveznek, nem teljesen az egyébként...
Folyt.köv
Dr. Nagy Brigitta szociológus
