Valami a levegőben (a bomba…)
Fojtogat a tudat, hogy vannak még emberek.
Kik a semmibe lézengve keresik a kenyeret.
Mi alatt vállukon a holnap katonás menete.
S a szeretet, mit adhat az Isten teremtménye.
Eloszlik a légkörben, mint a szmog mérge.
Valami a levegőben, a világmindenségben.
Valami odabent felordít a földkerekségen.
Hogy, ha mi beledöglünk is, érezni kellene.
A folyók áramlása, méhek döngicsélése.
Apró madaraink jajveszékelő epedése.
Napról napra kevesebb a mag elvetve.
Olajjal és szeméttel öntözött tengerek.
Valami a levegőben, a világmindenségben.
Valami odabent felordít a földkerekségen.
És maszkkal az arcunkon utasítunk mindent.
A teremtés koronája gőgjével uraljuk a vizet.
Arannyal, ezüsttel ékeskedve hergeljük a tűzet.
Fittyet hányva, bohócként röhögve az erőket!
Valami a levegőben, a világmindenségben.
Valami odabent felordít a földkerekségen.
Újra meg újra beledöfjük a kést a védtelenbe!
Megállás csak a végtelenbe, a kiontott vérben!
Sötét erdő közepén vágtat a halál feketén!
Vágtatunk mi is, át az idő a tér peremén!
Valami a levegőben, a világmindenségben!
Valami odabent felordít a földkerekségen!
Lassan a levegőért, nyakunkat törve!
Így végezzük mi a nagy vérebek!
Egymás tányérjába tápnak bele!
Emlékképekkel peregve
szunnyadunk el.
Örökre.
Szakálos Dénes László írása (c) 2000 szeptember
