Szakálos Dénes László írása (c) 2010 március
Zárkózottság az objektív előtt: Sólyom László
Szorosan a combhoz szorított kézfejek, katonás és peckes léptek, feszes, egyenes hát, elcsukló artikuláció. Ha ezekből a jellemzőkből indulunk ki, akkor egy introvertált személyiség leiratát kapjuk. Ezek a paraméterek megegyeznek Sólyom László Köztársasági elnök megjelenésével a médiában. Félreértés ne essék, az elemzésnek nem feladata ezt a viselkedést negatív színben feltűntetni, és nem elvárás, hogy az államfő extravagáns megnyilvánulásokat produkáljon. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy az államfő viselkedése tökéletesen igazolja a már korábban említett kettős valóság elméletét. Ha nem elvárás, hogy extravagáns módon viselje magát egy államfő, akkor mi lehet az elvárás vele szemben? Éppen ez az, ami megkettőzi a valóságot. Ugyanis az a személy, aki képviseli az országot, sokféle értéket és sztereotípiát is cipel a hátán, amelyek a hivatala után kialakultak. Vegyünk néhány értéket, ezek többnyire erkölcsi tételekből táplálkoznak. A Köztársaság elnöke legyen: hazafi, hordozza és egyesítse magában a nemzet egységét, képviselje annak történelmét, hagyományait, védje és oltalmazza nemzeti és etnikai összetételét, legyen méltó a nemzeti hősök és azoktól származó értékek képviseletére, legyen egyenes, igazságos, legyen kellően transzparens az állampolgárnak, alkotmányos rend őreként lépjen fel, ha kell stb…stb.
Mind ehhez hozzá tapad a nemzet gondoskodó apukája sztereotípia. Korántsem egyszerű ezen elvárásokat mind esszenciálisan képviselni. Az értékek önmagukban tökéletesek, és tiszteletreméltóak. A kérdés ellenben az, hogy napjainkban, ahol is korszerű kommunikációkról beszélünk, elemző cégek komoly nyereségeket könyvelhetnek, más vállalkozások és intézmények a költségvetésük jelentős részét kommunikációra és felkészítő tréningekre költik. Nos ebben a világban korszerű- e zsibbasztóan feszesen viselkedni? Ezért könnyen lehet, Sólyom László a média pillanataiban kizárólag Köztársasági elnök és Sólyom László, mint önálló individuum megszűnik létezni. A személy eltűnt az intézmény mögött, a személy létezéséről talán csak a közvetlen hozzátartozók tudnának mesélni. A jelenség olyannyira hermetizált, hogy már a háttérben meghúzódó család létezését sem feltételezzük. Világos tehát, ismerünk egy intézményt, a Köztársasági elnök intézményét, de nem ismerjük Sólyom Lászlót. Ha sarkosan és durván fogalmaznánk, azt mondhatnánk, nem látunk mást, mint egy közérdeket képviselő elegáns öltönyt.
Ismét szeretném a félreértéseket eloszlatni! A Magyar Köztársaság elnökének, nem hivatala és kötelessége Hal a tortán című adásban, vagy egyéb Talk show műsorokban szerepelni, annak érdekében, hogy közelebb hozzuk a karakterét vagy jobban megértsük. Hivatalának komoly presztízse ezt nem is engedné meg, ilyenformán a bulvár univerzumhoz nem integrálható. Viszont a hétköznapi társadalom integritáshoz – mert ez fontos -, a korszerű kommunikáción keresztül vezet az út, s ezzel minden nyilvánosságot felvállaló állami és nem állami közszereplőnek számolnia kell.
A kézfejek feszessége, azoknak indokolatlan elrejtése, a görcsös léptek, statikus és feszes testtartás, napjaink mediatizált világában rosszul kettőzi a valóságot, bizonytalanságot generál, és helyet ad azon teóriáknak, hogy létezik egy másik ismeretlen Sólyom László is. Lehet stratégiai cél, hogy kettős legyen a szerep: külön Sólyom László és külön államfő. Ha ez a stratégia, akkor nem szabad eltúlozni. Nem az a feladat, hogy a Köztársasági elnökből időközönként kivillanjon a hétköznapi Solyóm László, a rágógumizó államfő jelenségével megint csak nem tudnánk mit kezdeni. Hanem el kell érni a kommunikáció azon szintjét, hogy legalább feltételezzük: létezik a hétköznapi Sólyom László, nem láttuk, de vélhetőleg hivatali idején kívül szokott rágógumizni.
A kommunikációs zavart valószínűleg az okozhatja - áttekintve a közjogi méltóság pályafutását - hogy nincs felkészülve a plurális társadalom médiájával szemben, melynek pusztán történelmi okai vannak. A rendszerváltás előtt nem beszélhettünk szuperszegmentális médiaműködésről és értelmezésről, az állami döntéshozóknak, szellemi kiválóságoknak éppen ezért nem volt szükségük elmélyült és nyilvánosság edzett kommunikációra. Ma még a pártok berkeiben is jelen vannak olyan generációk, akik nem képesek felvállalni a kamera objektív állandó jelenlétét és az azokból fakadó teoretikus intenció elemzéseket. Az objektivisták, erre azt mondanák: az elegáns öltöny is kiválóan megteszi az útját A-ból B pontba. Arról megfeledkeznek, hogy az öltönyviselet önmagába nem képes a társadalmi integritásra, tisztelete kétségtelen, de a bizalom vele szemben ingatag. Zavarosan kettőzi a valóságot.
