Filozófia: Technológia kritika IV.

 Az idő

 

 

Az idézet arra utal, hogy az idő nem megfogható dolog. Ha nyelvi anomália elemzése alá vetjük a mondatot, a következőt olvashatjuk ki : valami, ami múlt időben történt, a jelennel keveredik. Nyelvileg nem tudunk a „mostra” hivatkozni. Kettős fogalmazásban tudunk megnyilvánulni: már nem, még nem. Az idő és a tér bioritmus, gazdaság, és szabályozássá vált. Mai felgyorsult korunk tipikus jellemzője, hogy percekben/ órákban mérve rendezzük át a térben a pozíciónkat. Magamról sem állíthatom azt, hogy az „otthon” szó valóban létezik osztatlanul. Hiszen ritmusom szerint, már nem vagyok a hallgatóként a főiskolai előadáson, s még nem vagyok a munkahelyemen. A „már”, „még” dipólusában élek. Illetve a „most otthon vagyok” magában hordozza a „már” és a „még” kettősségét. A „most” kifejezése számos problémát vet fel: nevezetesen az hogy a "most" minden pillanatban elmúlik. Az ember időhöz való viszonyában létezhet, a tegnap, ma, holnap, héten, évben, órában, percben és a többi… de a „most” egyikhez sem illeszthető. Játszunk el a gondolattal: bevezetnénk a „most” kifejezést, mint idő mértékegységet. Ezen túl a most azt jelenti egységesen a munkahelyeken, az egész világon hogy uzsonna szünet van. Mondjuk adjunk egységet is a „mostnak” innentől a most = kerek egy órát jelentsen. Nem lehetséges: ehhez át kellene rendezni az időzónákat s figyelmen kívül kellene hagyni a föld nap körüli keringését. Tehát mondjuk Kínában a „most” azt jelentené délután 2-kor ami nálunk ugyanazt este 10 órakor. Mert a „most” kizárja önmagából térbeli differenciálokat, annak mindenhol egy időben kell történnie. Nem beszélve arról, hogy akkor elvárás lenne, hogy minden dolgozónak egy adott pillanatban uzsonna legyen a keze ügyében.  Jogos és vérbő fantázia tárgya lenne, hogy ha a földet több nap, minden irányból beragyogná. Mert ugye akkor nem lenne éjszaka. Akkor lehetne gondolkodni a "mostról", mint mértékegységről. Azonban az nem csak az időt rendezné át hanem a gazdaságot. Mert akkor az jelentené, hogy nagyjából mindenki egy időben dolgozna. Ami jelentősen módosítaná a fogyasztást. Az időbeli aszinkronításhoz szokott, hozzá a piac. Úgy működik a piac, hogy rendeltetés szerint egyes ágak az időben aktívak s mások inaktívak, majd cserélődnek. Olyan nem lehetséges, hogy mindenki egy időben legyen aktív vagy inaktív: ergo Kína alszik Magyarország dogozik és fordítva . Következésképp ha mindenki éppen abban pillanatban állna neki az uzsonnájának, a „most” elhangzásakor – s azt mondtuk hogy ez egy órát jelentene, s nincs éjszaka – akkor ez azt jelentené, hogy egy óra erejére megállna az egész földön a globális gazdaság, közlekedés befagyna, az erőművek mutatói megmerevednének. Ami lehetetlent hordozza magában. Nem beszélve az „éjszaka” referencia megsemmisüléséről. Az idő médiumnak tekinthető, hiszen közvetíti számunkra mikor, hogyan kell viselni magunkat, ügyeinkben, munkálatainkban, a karóra pedig technológia, amely az idő médiumát hordozza. Míg a tér átrendezés ügyében egyelőre nincsenek eredmények, de vannak kísérletek, addig az idő átrendezése idáig úgy tűnik megoldhatatlan kérdés. Az „űrszekerek” című sci-fi sorozatban láthattuk azt, hogy a kikapcsolódni vágyó kapitány, áthelyezi magát térben és időben az 1800-as évek végére. Viszont rejtélyes mód a film sem akarja velünk elhitetni „hogy ez nem technológia szintjén történik”. Konkrétan számítógép segítségével történik.  A "nem technológia" szintjén történő idő és tér módosítás, ma még elképzelhetetlen, de önmagában a módosítás lehetősége is akadályokba ütközik.

 

 

Vegyünk ismét gyakorlatias példát: mindenki lehetőséget kapna a földön arra, hogy más bolygóra utazzon. Magyarán mindenki elköltözne a földbolygóról. Az idő az menne velük? Ha egyáltalán az idő dologi tényező és nem tudati összetevő? Nézzük, meg ha itt marad földön – ha egyáltalán itt tud maradni: az időértelmező nélkül hogyan telik tovább a földön? Valószínűleg a bioszféra burjánzásnak indulna, hiszen megszűnne a szmog, állatfajok szűnnének meg és újak lépnének a helyükbe, ha tartjuk az önálló kiválasztódás elméletét.
A litoszféra is átrendeződne, hiszen nem volna emberi szabályozás: szigetek eltűnnének, új szigetek jönnének létre, hiszen mindennel együtt a hidroszféra is átalakulna. Volna értelme időről beszélni? Szerény logikám azt súgja, hogy nem volna értelme időről beszélni… hiszen üzenet sincs értelmező nélkül. Ha nem élne a földön, olyan referenciális lény mint az ember: felkelt a nap = reggel van, lenyugszik a nap = este van, akkor semmiképp sem értelmezhető. Az idő nem képes önmagát definiálni. A dolgok alfája és omegája, hogy nem tudjuk, hogy az időt kapjuk- e vagy adjuk.  Ha esetleg az időt mindenki viszi magával arra a másik bolygóra, akkor mindenkinek egyéni idő definíciója lesz? Lesz a Marson és a Jupiteren is egy másik idő referencia? Akkor különböző idők lesznek… s ha sok különböző idő lesz… lesz- e egységes idő médium?
A konstruktivista elméletek szerint a kommunikáció úgy működik, hogy nincs üzenet, megértés van (feladó és értelmező építménye fedik- e egymást). 
 

 

Ha erre építünk, ha az idő megszűnik közérthetővé válni, megszűnik a konszenzus, akkor lényegében megszűnik… vagy nem? Az objektivisták inkább csatorna központúak vagyis, ha mindenki viszi magával a kis karóráját, és tartja magát a konszenzushoz, akkor továbbra is eljut az üzenet. Ám ez nehezen kivitelezhető… vagy csak részben.

 

 

Mint ahogy az idő nem értelmezhető ember nélkül, úgy az ember sem értelmezhető idő nélkül. Az idő emberfüggő, és az ember időfüggő? Talán lehet… nézzük meg ennek egy lehetséges értelmezését. Az idő emberfüggő: nézzük meg a viszonyt a tényekhez, egy magam fajta 28 éves fiatalember, és egy 95 éves öregember szemszögéből. Ha nem vesszük mintába a biológiai frissességet, vagy amortizációt, csak a tudat „tároló rekeszeit” vizsgáljuk, én hiába leszek 35 éves koromra professzor, bizonyos empiritást megkövetelő adatok ügyében akkor is szegényebb leszek a 95 éves emberrel szemben. Meglehet, hogy a jogos a kérdés: Az idő feltölt- e tudással? Lehet hogy nem… de empirista alapokkal mindenképp. A tapasztalat azt mutatja, minél inkább töltődünk annál több idő telik el, és fordítva: minél több idő telik el, annál jobban töltődünk. S így az időérzékünk is eltérhet egymástól. Az az idős ember, aki dolgozott, élt… közben megérte a második világháborút és 56-ot, jogosan érezhetné magát kétszáz évesnek - holott nem is telt el ennyi idő – s a differenciált időérzék szerint én akár nulla éves is lehetek mellette. Arra szeretném felhívni a figyelmet: az idő szubjektív megítélését is szem előtt kell tartani, az időt mindenképp mi adjuk magunkhoz. A kollektív emlékezet idő torzulásairól most nem említünk semmit, de szintén fontos tényező.

 

Az ember időfüggő: Azt hiszem, nem kíván, különösebb kommentárt… gyakorlatilag bioritmussá is vált. Azonban Heidegger elemzésében, idő és lét nem következik egymásból. Az időt mi magunk is „adományozzuk” ahhoz, hogy konszenzust tartsunk fenn egymás között.