Patricia Wallace: Az Internet pszichológiája

A barátságtalan Internet:

Az emberek a non- verbális jeleket is értelmezik (mimika, testtartás, közeledés) ebből lehet tudni az illető mennyire barátságos vagy éppen elzárkózó, nem érdeklődő. Az Internet ezért nem képes 100%-os értelmezést adni, mert nem észlelhető az illető közvetlen és reaktív reakciói az adott szituációban, és korlátozott eszközökkel mutatja ki  (pl. hangulatjelekkel) véleményét. A web- kamerák használata, napjainkban sokat javított a helyzeten, azonban a kutatások többsége azt igazolja, az internetes kommunikációt, az emberek többsége még mindig fenntartásokkal kezeli. Mintha rejtett formában jelenne meg a kritika, egy tőlünk független gépi apparátus másolná megnyilvánulásokat.

Az 1970-es években Starr Roxanne Hiltz és Murray Turoff összehasonlították közvetlen és az internetes csevegést és ennek eredménye szerint: a közvetlen kontaktus esetén nagyobb volt az egyetértés, míg internetes beszélgetésnél kevésbé. Interneten keresztül jobban kiálltak a saját véleményükért és ez feszült helyzetet okozott, a viták jobban kiéleződtek, a konfliktus lehetőségének az esélye jóval magasabb értéket mutatott.

Rodney Fuller egy olyan tesztet alkalmazott, ahol is felkért embereket, hogy gondoljanak valakire, akivel nem találkoznak, de sokat csevegnek a Neten és válaszoljanak pár kérdésre, ugyan ezt kitöltették azzal, akire gondolt az illető, de ezt kitöltették még párokkal is, egyiküknek a másik bőrébe kellett képzelnie magát és úgy válaszolni.
  Az eredmény szerint pontos válaszokat adtak azok, akik személyes kapcsolatban voltak, akik csak az Internet által ismerték egymást azok túl- vagy éppen alábecsülték a másik személyiség orientáltságát.

Konzekvencia és gondolat:

Tehát az internetes beszélgetés nélkülözi az eufemizmust, esetenként hűvösebbek a reakciók. A másik fél sértettségének, elutasításának non-verbális jelei, el vannak zárva előlünk. Akarva vagy akaratlanul vagy, akár figyelmetlenség végett, az őszinteség vagy az udvariasság csorbát szenvedhet, megbontja a goffmani kommunikációs aspektust. Innentől a referenciális értékek relativitás felé tolódnak. Az olvasás élménye, sokkal erősebb értelmezői aktus, intraperszonális kommunikációnak tekinthető. Innentől fenn áll a gadameri dilemma: megértünk vagy félreértünk?  Nem ritkán, olyan értékekkel is azonosulhatunk, az egyedi (és értelmezői) olvasat folytán, amelyet ha élőbeszédben látnánk/hallanánk, lehet, hogy elutasítanánk. Napjainkban egy személy pozitív vagy negatív megítélése tévútra vezethet, ha akár blog bejegyzései alapján kell ítéletet alkotnunk. A tapasztalatok szerint, sokkal sikeresebb a kommunikáció, ha a szerzőt személyesen is ismerjük, és csak másodrangú ismertségként kezeljük a digitális kontaktust. Úgy tűnhet, hogy a digitális eszközök csak közösségszervező képességgel bírnak és kevésbé hatékonyak a közösség összetartás szándékát illetően.

Magyarországon példa lehet Tomcat a blogger esete, kommunikációja nem kizárólag blog szerkesztésből állt, külön gondot fordított úgynevezett flashmob (villám demonstárciók) események, és demonstrációk megszervezésére, ezzel mint egy stabilizálta olvasottságát, és jóval szélesebb skálán vonzott magához, vele egyetértő és nem egyetértő kritikus embereket.

Dolgozatomban ez azért lehet fontos, mert az esetek azt láttatják, a példakép és antipéldakép kialakításban, elsőrangú a személyes karizma. Az írásbeli karizma csak erősítheti a személyeset, de sosem léphet a helyére. Más a helyzet a költőkkel és írókkal. Ennek oka az intimitás irodalmisága lehet. Az értelmező tökéletesen elvonatkoztat a hétköznapi laikus, és a professzionális leirat emocionális avagy teoretikus koncepcionális töltete között. Míg a laikus hétköznapi szint célzottan végzi a munkáját (egy blogger), addig a professzionális tartalomképző (egy író, költő), szándékával kifelé mutat célzás nélkül mindenkit megérintve.

A másik nem várt és érdekes jelenség, amikor egyik médium felülírja a másikat. Megint az öszödi beszédet érdemes megemlíteni. A televíziós nyilvánosság után, Gyurcsány Ferenc közzé tette az eredeti szövegkörnyezetet a blogján. Ezzel azonban semmit nem ért el, mert a profi és amatőr tartalomképzőkön véleményformálókon kívül, senkit nem érdekelte az eredeti szöveg. Az emberek többsége a televíziós nyilvánosság alapján alkottak értékítéletet. Ez intő jelzése lehet annak, hogy a képes, avagy mindenki által jobban hozzáférhetőbb vizuális és tranzaktív mainstream média, még mindig… és prioritást élvez a közvélemény kialakításában (ha nem fogalmazunk szkeptikusan a közvélemény fogalmával kapcsolatban).

Csoport-összetartozás és polarizáció

Létre jöhet –e csoport a digitális környezetben? A szkeptikusok szerint nem, a társas érintkezés hiánya miatt. Vannak fórumok, amelyek a lankadó érdeklődés után megszűnnek.

De olyanok is vannak, amelynek tagjai folyamatosan gyarapodnak. A csoportban szereplő embereket megkérdezték, mi tartja fenn a kollektívát, és többségében az „információ” a „személyes tapasztalatok” és a „közösségi érzés” volt a válasz. Mivel a csoportok a valós életben is különbözőek lehetnek, a virtuális csoportoknál is ez a helyzet. Vannak, akik ismerték egymást a valós életben és az Internetet kapcsolattartás céljából használták. Másokat az érdeklődési körük hozták össze, közülük voltak, akik idővel találkoztak is.

Konzekvencia és gondolat:

Napjainkban, ahol is sokat emlegetik a szociológiai értelemben vett szingliséget: mint kötődésképtelenség, a lehetőségek sivár értelmezése, a barátság és a párkapcsolatok zavaros működése, menekülés a magányba, aránytalanul nagy belföldi és külföldi migrációk, karrier- centrikus életmódok… mégis a digitális médiumok használata jelenthet kompenzációt. Nemes egyszerűséggel: törekvés a teljes elszigetelődés elkerülésére.

Furcsa disszonanciát mutat, hogy amíg a fiatalok különös energiát fordítanak a digitális kapcsolatok fenntartására, addig ugyanennek az energiának éppen csak a negyedét alkalmazzák a személyes kontaktusra. Vannak akik, ezt a szabadidő szerkezetének megváltozásával magyarázzák (lásd korábban Jürgen Habermas), és vannak, akik gazdasági racionalitással magyarázzák: miszerint túl jelentős energiákat használunk fel a kötelezettségekre: mint munka, tanulás stb. Jelentékeny mutató, hogy az egykori rendszerváltás előtti ifjúsági klubok bezárták a kapuikat (Művelődési Házak keretében), sokkal inkább a szórakozóhelyek, és posztmodern alkatú speciális találkozóhelyek váltak a fiatalok találkozási bázisává. A találkozások megszervezése, többnyire megint digitálisan történik, esetleg mobiltelefonokkal. A személyes metodika megszűnt. Természetesen a személyesség által gyakorolt szerveződés hagyományai a fiataloknál, még az oktatási intézményekben erősen tartja magát. De ettől még az Intézményes jelzőt, nem tudjuk leválasztani. Ahogyan az Internet intézményét sem.

 Az ellentétek néha hevessé válnak az Interneten, ez köszönhető annak, hogy nem tudnak közös nevezőre jutni az emberek. Sokan eredetileg mérsékelt hangvétellel közelítettek egy témához, de miután beszéltek másokkal ez megváltozott. Ezért is olyan ritka a mérsékelt hangvétel az Interneten, mert állásfoglalás kontra állásfoglalásként értelmezhető. Nem hús- vér emberek, mimikákkal és gesztikulációkkal átszőtt kommunikációja ez, hanem sokkal inkább bátran alkotott szemantikai terekről beszélhetünk. James Stoner szociológiai munkájában, különböző helyzeteket állított fel, aminek középpontjába egy fiktív szereplőt helyezett el és kísérleti fórumozó emberektől kért tanácsot. Az írónő esete, aki új könyvön dolgozik, megkockáztassa-e hogy kiadassa, vagy siker lesz vagy megbukik, 1- től 10-es skálán kellett pontozniuk belevágnának-e a véleményezők.

A személyek külön kisebb kockázatot vállaltak volna, de miután megbeszélték a csoportosan is: a nagyobb kockázatot választották végül. Több kísérlet után arra jutott, hogy a csoportok alapos megbeszélés után az egyik szélsőség felé mozdulnak el. Úgy véli a csoportos döntés hatékonyabb, mert több kérdést megvitatnak a témával kapcsolatban, amit egyénileg nem. A másik kutatásnál társas kísérletezést alkalmazott, akkor amikor: a digitális közösség tagja nem tudta, hogy a többi tag mire szavaz, és az elkülönült tag a kockázat vállalónak érezte magát és visszahúzódott (hellyel - közzel igazolja Noelle Neumann elméletét), de mikor kiderült, hogy sokan hasonlóan gondolkodtak, igyekezte magát előtérbe helyezni. Tehát a korábban autentikus hétköznapi közösségi vita, a hiányos de hatékonynak mondható digitális vitaként jelenik meg (Habermas munkájában még nem volt „digitális vélemény”, változóként megjelölve). Azt nem igazolták a kísérletek, hogy az Interneten nagyobb volna az egyetértés, mint a valós életben. Sőt, az ellentétek egymás viszonyában kontrasztosabbak lettek.

Munkámba azért fontos tételek ezek, mert míg a vélemények digitálisan erősödét mutatnak, addig vele párhuzamosan a látásmódok erősen polarizálódnak – szétválasztódnak. Amelynek során, újabb hályog tapad az értelmezésre, és ismételt a kérdés: milyen közösen vállalható minták léteznek, milyen ügyeket, és hozzájuk köthető személyeket értékelünk fontosnak?

 


 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://feketelovag.blog.hu/api/trackback/id/tr141969351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.