Zs-akták (4. adás - Nerisztokrácia), 2018. március.
Műsorvezető & szerkesztő: Szakálos Dénes László
Meghívott vendégek: Fehér Zsolt, Varga Illés Levente
Közreműködött: Molnár Zoltán
Zs-akták (c) 2018.

Katapult az állatkertből (c) válogatás 2018/ VOL 01.
K. Nagy László
Írta és válogatta: Szakálos Dénes László

coverknagy.jpg

 

Katapult az állatkertből (c) válogatás 2018/ VOL 05.
Papp Zsolt László
Írta és válogatta: Szakálos Dénes László 

cover5.jpg

Zs-akták (3. adás - Zsóti meg a többiek), 2017. szeptember.
Műsorvezető & szerkesztő: Szakálos Dénes László
Meghívott vendég: Balla Imre
Közreműködött: Molnár Zoltán
Zs-akták (c) 2017.

SZEREPLŐK:
Formanek Csaba 
K. nagy László
Papp Zsolt László
Dunai Andrea 
Balla Imre

RENDEZTE:
Szakálos Dénes László

Dokumentált érdi események alapján, a forgatókönyvet írta:
Fridély László

Mixed by:
Black Knight Music

Special music: "Seduction" - Adam Hurst 

Valami a levegőben 23

 2017.01.24. 22:52

Vers a fogyasztói társadalomról (csak erős idegzetűeknek). Elmondta: K. Nagy László, Írta és rendezte: Szakálos Dénes László. Valami a levegőben 23 c. sorozat.

Valami a levegőben 23

 2016.12.24. 10:41
Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse
Elmondta: K. Nagy László
Rendezte: Szakálos Dénes László

Valami a levegőben 23

 2016.09.12. 21:33

Felhívás!

 2016.06.27. 19:36

Nyilván az ember nem tud úgy leülni az íráshoz, hogy a napi impressziók ne befolyásolják. Kivéve, ha valami tudományos dolgot kell írni, ahol tényekre kell alapozni, vagy valami regény komponálásról van szó... ott fontosak a kapaszkodók. Itt azonban egy olyan dokumentum sorozatról van szó, amely benyomások mentén lett olyan, amilyen lett. Itt az impressziók a fontosak, mert azon keresztül érti meg az olvasó, hogy a szerzőnek mi a gondja jelen esetben a közélettel, és azon belül saját magával.

Az ember amikor fiatal, és a hagyományos keresztényi kispolgári nevelést kapja... mint én. Két fontos dologgal tölti el a gyermek és ifjúkori éveit. Ez a két fontos dolog: az udvariasság és az engedelmesség. Természetesen bőven van ebben autoriter minta is, hiszen ha ezeket az apró, ki nem mondott, le nem írt szabályokat megszeged...könnyen beleszaladhatsz egy pofonba.

Nincs is ezzel gond... mert végtelenül meggyőződve, „vélt fegyelem” megtartásával, le lehet így élni életeket, és lehet így nevelni embereket. Így van ez a viselkedés, ha van feszület az ajtó felett, ha nincs. Ezek a bigott emberek... bigott emberek, akik közül én is jöttem. A „bigottságnak” történelmi okai vannak, vallással vagy anélkül. Valamiféle nyáj képzet... a háború és nyomor elleni fedezék vélelme ez. Megvéd bennünket sokféle vezető: a pap prédikációval, a gazda a gondosságával, a kocsmáros a közös disznóvágással, a falu elöljárója az ünnepi beszéddel, a nagyapa... aki éppen most veszi le a nadrágszíjat, hogy hurkásra hasítsa a seggünket, utána meg hülyére pofozza az asszonyt.

Bizony- bizony nagy erkölcsi igazságok ezek a történelemből, néhányan talán magukra ismernek. A dolog lényege az, hogy „legyél jó”. Ez egy program, a programot mások írták... , mely alapvetően jó szándékkal van kikövezve (ahogy a pokolba vezető út is). A program lényege az immunitás, hogy életed során legyen mivel magyaráznod a jelenségeket, és a jelenségek mögötti viselkedéseket. 

Ha vallásos vagy akkor még egyszerűbb az életed, mert lebontható bináris értékre: „el volt rendelve”, „nem volt elrendelve”. Ha csak szimplán vaskalap nyomja a fejed és bigott vagy, akkor bonyolultabb a helyzet, mert erkölcsi minősítéssel is ellátod az értékelést. Mocskos buzik, karvalytőke így meg úgy, hazaáruló, miegymás stb... A dolog nem arról szól, hogy „karvalytőke”létezik e (bizonyosan igen, ha nyelvtudományból indulunk ki), hanem arról, te hogyan viselkedsz az adott közösségben, és használod ezt a fogalmat. Az esetek többségében ezek csupán csak érzületek, melyekkel jól operálnak a pártok. Az emberek ezt nem hajlandóak tudomásul venni, mert azt akarják hallani a politikustól, amit gondolnak. És a politikus ezt megadja nekik. Sőt most már bonyolultabb a helyzet, mert a politikus mára képes előállítani azt is, hogy mit gondoljanak az emberek (kommunikáció, régen propaganda osztály volt).

Ha tehát „itt a pirost- hol a pirost” játszunk és én vagyok a politikus, eldöntöm én...akarom e, hogy tudd hol van. Ahogyan érdekem kívánja. Olyat nem lehet játszani, hogy soha ne tudd, hol van a piros... mert akkor begurulsz és én elveszítem a legközelebbi választást. Ennek folyományaként, itt-ott mindig lesz egy kis „jutalom piros”, legalábbis igyekszem úgy csinálni, mintha ugyanarról a pirosról beszélnénk.

Nem arról beszélünk sajnos! Van egy rossz hírem, az én zsebem tele van piros golyókkal, és azt láttatom veled, amelyiket én akarom, de te mindegyiket ugyanannak fogod látni. A népjóléti atyuskához való ragaszkodás pontosan ilyen, ma rezsit csökkentek, holnap karbonszálas zongorát adok át. Lényeg, hogy te azzal a megspórolt 5000 forintoddal, és az emelt szintű kulturális érzeteddel – mint idézőjeles karbonszálas zongora tulajdonos - megkapd a piros golyódat. A politikusok éppen ezért rövid távon operálnak az érzületekkel, nincs olyan rezsicsökkentés vagy zongora, amely képes lenne átfogóan átívelni 3-4 ciklusnál többet. Csak a kreativitáson múlik valóban, hogy még mire képes az a csapat, akik ezeket kitalálják.

Természetesen a kreatív csapat tagjai is elfáradnak egy idő után, ahogyan az izzó is kiég néha és a kukába dobjuk. A csapat tagjait is cserélgetik tehát. De mivel állandóan rövid távon alkotják a társadalmi és gazdasági diskurzus cserét, a nép és a hatalom között, így kénytelenek tartalékot is felhalmozni. Az általam gyűlölt és megvetett Gyurcsánynak, itt viszont igazat kell adnom, mert pont erre célzott, amikor azt mondta: „ne azért legyünk politikusok, mert már elfelejtettük, milyen autószerelőnek lenni”.

Van egy rossz hírem. A politikus már nem akar autószerelő lenni, mert már hozzá szoktattuk, hogy ne kelljen annak lenni. Tehát mi lesz, akkor... amikor majd elveszítik a választást? És az általuk preferált vagy képviselt cégek kevesebbet, vagy egyáltalán nem kapnak állami megbízást?
Semmi. Mert a hatalmi évek alatt, bőven tartalékoltak és beruháztak. Nem is számolnak azzal, hogy másképp is lehetne... sőt eszük ágában sincs másképp csinálni. És ez így megy ciklusról ciklusra, immáron 25 éve.

És amikor Én vagy más kritikusok keményen nekimennek a politikusoknak az elmúlt 25 év miatt, akkor az aktív és inaktív politikusok döntő többsége, tágra nyílt őzike szemekkel néz ránk: „de hát miért?”. A nagyapám mindig azt mondta egy ilyen kérdésre: „zsák szarért, mert én azt mondtam”. A fentiek ismeretében mindenki maga döntse el, hogy az „őzike szemű” „politikusi miértre”, hogyan válaszolna.

Ugyanakkor a keserű valóság is felismerhető, hogy miért csinálják ezt a politikusok.

Az igazság az egyetlen olyan érték, amellyel nem lehet operálni ebben a rendszerben. A birka bigottság mindig ott lesz az értékítéletnél, amelyről az elején írtam. Mégis ki lesz az a választó, aki eltűri az igazságot, hogy a rendszerváltás nem történt meg, folyamatosan megvezettek minket 25 éven át, és valójában nem tudunk semmilyen kötelezettséget betartani nemzetközi szinten, csak ha taknyosra adóztatjuk a lakosságot, kinyírjuk őket az egészségügyben és széjjel kergetjük a fiatalokat.

Mert egy olyan sivatagot csináltak belőlünk, ahol mindenki csak a csomagolást adja el, de marék homok van mindegyikben. Akármilyen a csomagolás, az ország önerőből nem tudja megoldani az egészségügyét, az oktatásügyét, a kulturális ügyeit! Mert nincs meg a pénz rá! Ki volna az a politikus, aki ezzel ki merne állni a nagy tömegek elé? És ki volna az a választó, aki ezt eltűrné?
Ismételt metaforám, hogy ez egy olyan csónak, amely tele van lyukakkal és van hozzá egy darab dugónk, hogy ne süllyedjünk el. Egyik lyukból a másikba dugdosom, hátha kevésbé látszik a helyzet. Sőt... inkább hazudok! Egy másik korábbi aranyköpésemet idézve:
Amikor a túra hajó léket kap és süllyedni kezd, az egyik turista pánikolva üvölti a kapitánynak:

 

  • Kapitány! Süllyed a hajó!

Amaz vissza:

  • Ez kérem tengeralattjáró

Előző:

  • Akkor jó...


Ezt követően mindenki megnyugodva, a helyén ülve fullad meg. Nem tudom, hogy az Istenadta nép mikor ébred rá, hogy eljött a jogos pánik ideje. Ez a nyílt igazság egyszerűen nem jöhet létre. Ilyen nincsen. Gúzsba köt minket az erkölcsi meggyőződés, amelyről az elején írtam...

jónak lenni jó, hiszen akkor gondoskodnak rólunk”.

A többség képtelen ezen átlépni, ez az amikor néhányan azon filóznak, hogy felső korhatár is kellene a választásoknál. Ugyanis nem feltétlenül az aktív harmincas- negyvenes korosztály rendelkezik ezzel a kártékony bigottsággal.


A politikus azt is tudja az átlagos és idősebb választójáról, hogy úgy véli: „jónak lenni jó”. Ezért kielégíti azt az autoriter szerepet, amit el is várnak tőle. „Mívelt magázódás”, pilvax kávéház illata lengi be az egészet, a politikus a vízen jár... és leereszkedik a választójához. Még akkor is, amikor egyébként nem látjuk, és szénné röhögi magát ezen... otthon, a retyón ülve, vagy épp egy üveg sörrel a konyhában. Van egy jó hírem mindenki számára...
A politikusok esznek és isznak, aztán pedig wc-re járnak. Sőt szexelnek vagy maszturbálnak is.
Azaz semmiben nem különböznek tőlünk, attól még hogy állandóan a pofájukat kell nézni a TV-ben, kivéve amikor felváltja egy ütődött celeb.

Ezért saját jól felfogott érdekünkben, amikor a falu ügyeletes Marika nénije kezet akar csókolni Orbánnak vagy Gyurcsánynak a legközelebbi falu látogatás alkalmával. Lépjünk oda, és tiltsuk el a tevékenységtől Marika nénit. A politikus meg örüljön, ha köszönnek vagy ép nem rúgják ketté a valagát. Tehát ilyen ez az alá-fölé rendeltség. Politikusnak nem csókolgatjuk a kezét!

Még az unatkozó milliomos, vagy az útszéli proli is elkezd lefelé kommunikálni...aki rászánja magát egy mandátumra, „közéleti szerepre”. Autodidakta vállalja magára ezt az erkölcsi szerepet, még akkor is ha előtte Kajmán- szigetekre menekítette az összes lóvéját, vagy kockasajtot lopott a hipermarketban. A választó pedig nem veszi észre, hogy állandóan emancipálják, nem veszi észre mert természetesnek veszi. A politikus állandóan azt hangoztatja, hogy a választóért él-hal, és őt szolgálja... miközben testőrséggel és méregdrága autókkal zárja el magát, és nem vesz egy levegőt a választójával, a város sztk rendelőjében, hanem privát gyógyíttatja magát.

Amikor teljesen világos, hogy közpénzből eltartott senkik, luxus beruháznak vagy státusz szimbólumokat habzsolnak Gucci táskába csomagolva. És az is világos, hogy én mint emancipált választó, örüljek ha a lába nyomát megcsókolhatom. És meg sem fordul a fejemben, hogy holnap feltegyem a Vaterára lázár karóráját, az árából meg egy óvoda háromnegyed éves költségét kifizetném, lehet hogy éppen Felcsúton.

És itt volt az a pont az életemben, amikor az egész álszent kócerájt szembe köptem és fenéken rúgtam. És innentől minden politikust „fiamnak” vagy „lányomnak” szólítok majd. Mert az én kenyeremet eszik és véremet szívják ki. És ez az a pont, amikor az emberre rásütik az „antiszociális”jelzőt és mindenféle erkölcsi fölénnyel, megpróbálják a földbe döngölni, pusztán azért mert megtagadja a „jónak lenni jó”  hamis erkölcsi passzust, terminológiát.

Jónak lenni így... NEM JÓ!

És nem leszek az, sem a hatalomnak, sem a nálam idősebbeknek, sem a haveroknak, sem egy kampány csapatban, sem egy facebook nyilvánosságban. Így könnyen meglehet, hogy a kérdéseim is nagyon kellemetlenek lesznek. Kellemetlenek lesznek, mert meguntam a kettős szabályt: légy engedelmes és udvarias. Nem én voltam az, aki ezzel visszaélt. És amikor a Farkas Zsuzsa kampányban is észrevettem azt a motívumot: vannak egyenlőek és a még egyenlőbbek, és az egész büfögés az MSZP és DK páholyából jött ki. Akkor az asztalra csaptam.

Lényegében részemről egy teljes erkölcsi kiábrándulás ez. És azt gondolom, hogy nem áll meg itt a dolog. Az egész nyilvánosság működését, alapvetően mérgezi ez a viselkedés.

Folytatása következik...


Szakálos Dénes László

Elindítok egy jegyzet sorozatot, melyben beszámolok saját tapasztalataimról, megtörtént eseményekről az érdi baloldallal kapcsolatban. Egész pontosan a legutóbbi önkormányzati választások medrében emlékezek vissza, de hogy egész pontos legyek... miért is félnék kimondani: Farkas Zsuzsanna kampánya körüli eseményeket és háttereket hozom nyilvánosságra. Mielőtt azonban feljelentéssel fenyegető leveleket kapnék, tisztázzuk: ebben a jegyzet sorozatban nem lesz rágalmazás, mindent amit leírok iratokkal és tanúkkal tudok bizonyítani. Egyébként meg félnivalója senkinek sincs, mert bűncselekmény vagy szabálysértés nem valósult meg, ebben az időszakban - nincs mit bizonyítani - legalábbis nem tudok róla, hogy kellene.
De akkor mégis miért írok róla...?

Ahogy írtam, olyan dolog nem történt, ami törvénybe ütközött volna. Viszont cserébe az egész kampány és a benne szereplő karakterek, leginkább egy idétlen Pierre Richard vígjátékra hasonlított. Összejöttek a morcos Tiborcok (köztük én is) és körbevették unatkozó királynőt - aki eldöntötte, hogy elindul a választásokon. Reményeim szerint a több jegyzetből álló sorozat megérteti majd az emberekkel, hogy miért működik rosszul az ellenzék kontra kormány gépezet. Észrevesszük a kis önző kicsinyességeket, amelyekkel csapatmunkát színlelünk, az őszinteség és a segítő szándék minimumát sem produkáljuk, féltékenység és hiúság a köbön. Minden, ami aljadék... az massza gyurmóka.

Mekk Mester mióta pórul járt a legutóbbi ház építésénél... tudjuk, hogy házat építeni csak az alaptól lehet. Ez a kampány így Mekk Mestert idézte vissza, még fel sem épült az alap, de a nem létező tetőtérben a "nagyok" már egyezkedtek, és a kampányt külső erőkre bízták. Lényegében ebben a kasztrálásban közreműködött, és a fő károkat okozta az MSZP és a DK. A két legkártékonyabb párt, ami létezik a magyar valóságban. Meggyőződésem, hogy Gyurcsány Ferenc a felelős a Fidesz 2/3-ért, és ezt az összefüggést később részletezni is fogom.

Egyébként nem vagyok egyedül ezzel az elmélettel, egy reggel amikor a kávémat kortyolgattam, és Havas Henrik (egyébként egykori tanárom) még a Mokkában szerepelt, a meghívott DK szóvivőnek azt mondta: "Ugye tudja, hogy haragszom a főnökére?". A szóvivő megszeppenve kérdezte miért.
A válasz az volt: "Mert Ő hozta a fejünkre a kétharmadot". Nem csak Havas, többek között Puzsér és TGM is osztozott részben az elméletben, és még sokan mások. Én is ezt vallom. Gyurcsány 2006-ban nagyon rossz döntéseket hozott, és ennek a levét most isszuk igazán. Epilepsziás görcsösséggel kapaszkodott, és véste a körmeit a miniszterelnöki szék karfájába, a habzó szájából és a fogai közül csak annyit tudott kipréselni: "védjék meg a székházat mindenáron".

Ennek a politikai tragédiának a lecsapódása nagyjából az érdi történet is, és a történet nem arról szól, hogy itt a jó meg a rossz harcol. Ebben a történetben pont ugyanennyi értéket képvisel Albánia kopasz Ura, T. Mészáros András is. Tehát azt is látnunk kell, hogy igen silány a minőség mindkét oldalon, ebben a rendszerben... egyforma "balansz megtartó súlyokkal" húznak le minket a szaros gödörbe.

Ez a másik nagy tragédiája az országnak, hogy a fiatalok teljesen érdektelenek a haza sorsát illetően - mi több szarnak rá - politikailag közömbösek: okostelefon, egyetem, gyes, külföld, sok pénz a többség tematikája. Így az ország vezetését pillangókéses dzsigolókra és sokat használt kurvákra bízzuk, tisztelet a kivételnek. A PM, LMP, Jobbik soraiban vannak új fiatalok, ez kétségtelen.

De az, hogy vannak fiatalok... az elenyésző adat ahhoz a statisztikához képest, amely napi szinten működik. Ez pedig a társadalmi elsorvadás statisztikája. Munkám révén nálam sokkal fiatalabb, húszas kollégákkal is dolgozom... ha meghallanak egy politikai hírt, másfele fordulnak, elkapcsolják a TV-t és rádiót, elvetik az értelmezés minimális lehetőségét is. Csak egyetlen cél lebeg előttünk: túlélni azt, hogy magyarok, lehetőleg erős egzisztenciával... és ne kelljen mással vagy másokkal foglalkozni, tehát energia hatékonyan. És amikor megkérdezzük miért, azt felelik:

"mert mást úgy sem tehetünk"

Kérdezem én. Kik tehetnek arról, hogy a politikai... és tovább megyek: "sors inkompetenciának" immáron genetikája van a fiatalokban?
Majd én megmondom! Mi tehetünk erről. Mert önzőek vagyunk: 40 év kommunista, morált erőszakoló orgia után... ma is ezt mondjuk a fiataloknak:

"ezek ugyanazok... lopnak és hazudnak, és úgysem lesz jobb (tanulj nyelveket és húzzál innen kiegészítéssel)"

 

Ez a mentalitás, csak úgy szarja ki magából az Orbán Viktorokat, Gyurcsány Ferenceket és T. Mészáros Andrásokat. Mert Ők pontosan tudják, hogy mi arra tanítjuk a gyerekeinket:

"minden mindegy, csak te számítasz... a haza csak földrajzi állapot, és légy boldog úgy, ahogyan mi nem lehettünk "

 

Ezek az ingyenélő pondró politikusok ezt pontosan tudják, és Ők szépen betakarítják a termést, amelyet a mi gyerekeink is kiérdemelhetnének. A klientúrát folyamatosan és örök körforgásban, a kishitűségünkkel tartjuk fenn, és termeljük ki a haszonélvezőket egymásutániságban.
Ezt nevezik társadalmi elsorvadásnak.

Hol jövök én? Miért pont most? És miért Farkas Zsuzsa kampánya mentén?

Nagyon korán 16 évesen kezdtem el a gondolkodást - az már nagyon rég volt :) - és megkaptam a pofon felhatalmazásokat ehhez, a mai férfi lényemhez. Nagyon sokáig úgy voltam ezekkel a társadalmi, és morális kérdésekkel: nem érdekes, majd húzok egy strigulát a falra, és ha elég összegyűlt vagy nem lesz több, akkor majd áthúzom a sort.

Nem fogynak strigulák! Egyre többet húzok be, és egyre messzebb kerülök attól, hogy ezt a hosszú sort jól áthúzzam. Elég volt! Elpattant a húr! Sajnálatos, hogy éppen a legutóbbi kampány és annak főszereplője után pattant el, ez a húr.

A húr elpattanásban sokat segédkezett a magas ló kommunikáció, amitől a legjobban undorodok:

"nem értjük, hogy miről beszélsz... úgy hogy nem is válaszolunk"

A magas ló kommunikáció lényege az:

"zavarba hozol minket a gondolataiddal és a kérdéseiddel, ezért inkább hülyének nézünk téged és nem méltatunk válaszra"


Sok embernél hatásos ez, mert összeomlanak és elkezdik magukat emészteni:
"valóban hülye vagyok?".
Ez azonban önbizalom teljes kiiktatása, "áldozat szerep". Ez lényegében genetikai hajlam is, ugyanúgy ahogy a csordánál is vannak "vállalkozó áldozatok", akik a csorda szélén futnak, valahol sejtve a kockázatot: a következő bokor alján talán egy ragadozó lapul. És én 33 évesen eldöntöttem, hogy egyetlen egy szarházi politikusnak, jelöltnek, kampány értelmiséginek nem engedek... és szálljanak le a magas lóról! És erre mindenki mást is rá fogok venni. Az írásaimon keresztül tanítani fogom azt, hogy ne hagyjuk magunkat eltaposni!

A politikus egy kinyalt komornyik a háztartásunkban és nem több, jól megfizetjük érte. Ő van értünk, és nem mi vagyunk értük... pláne nem, hogy a seggét nyaljuk vagy bálványozzuk (mint Viktort és Ferit). Minekutána folyton- folyvást azt nézi ez a komornyik, mennyi guttalaxot tölthet még büntetlenül a teánkba... úgy, hogy aztán a hátunk mögött röhöghessen, biztosan tudva: jövőre is Ő lesz itt a komornyik. Ha rajtam múlik és azokon, akik hajlandóak érdemi mód értelmezni az itt leírtakat, nagy lófaszt lesznek ezek komornyikok, itt biztosan nem! Hamarosan csomagolni fognak, gyorsan és sok mindent hátrahagyva... mezítláb, futva.

Tárjuk ki most már az ablakot, és szellőztessünk ki. Az önbizalom... és a számonkérés tantárgyakhoz, friss levegőre van szükség! :)
Boldogan segítek ezekkel a kis jegyzetekkel, hogy elkezdjük a tanulást. Ja! És ezt a jegyzet sorozatot nem csak itt fogom publikálni, hanem ahol csak lehet. Már most sajnálom azokat, akik cukorral küzdve kapják fel a telefont és keresik rajtam a fogást. A gondolat szikrájánál veszítettek.

 

Szakálos Dénes László

 

süti beállítások módosítása