Szakálos Dénes László
Blokk Rádió adása 2011 Január
Köszönöm… a meglehetősen bulvár stílusú ego simogatást, virágokat az öltözőbe, pezsgőt a jeges vödörbe, hölgyeket a művészbejáróhoz. Tökéletességemnél már csak szerénységem nagyobb erény. Éppen ez az amiről beszélgetni fogok magammal, a média és az általa generált színpad.
A média épít és konstrukciókat hoz létre, és nagyjából azokra a referenciákra, és nem ritkán sztereotípiákra, mintákra épít, amelyeket korábban magunkba szippantottunk a médiával átitatott életünkből. Ha tehát disszonanciát képezve a műsor skandináv hörgős metállal indul, és megkeseredett emósként nyilvánulok meg az is felépít bennünk egy képet… de ha Halász Jutka művésznő micimackós dalával kezdődik és malackát utánozva selypítve szólalok meg… az is felépít egy világot.
A média épít és konstrukciókat hoz létre, és nagyjából azokra a referenciákra, és nem ritkán sztereotípiákra, mintákra épít, amelyeket korábban magunkba szippantottunk a médiával átitatott életünkből. Ha tehát disszonanciát képezve a műsor skandináv hörgős metállal indul, és megkeseredett emósként nyilvánulok meg az is felépít bennünk egy képet… de ha Halász Jutka művésznő micimackós dalával kezdődik és malackát utánozva selypítve szólalok meg… az is felépít egy világot.
Mára bizonyos, hogy a médiát konstruktív oldalról kell vizsgálni. Ugyanis nem más, mint egy közvetítő közeg, benne direkten és szándékoltan jelek haladnak át. De a jelentést mi magunk hozzuk létre. És ami még a valóságnál is megdöbbentőbb, hogy a professzionális média a minimális tévedés kockázatával - pontosan tudja, milyen jelentéseket hozunk létre. Tehát lényegében a média protézisei vagyunk… ha nem tudnánk jelentéseket képezni, akkor a média csak egy haszontalan zajos csatorna lenne. Mint ahogy könyvet sem lehet egyféleképpen olvasni, ahányan vagyunk annyiféle olvasat.
A műsorunk végső célja tehát: milyen mintákkal operál a média, avagy mit művel a fejünkben, kivel milyen képet láttat… megijedni nem kell. Nem agysebész műveletről van szó.
Következésképp tisztázni kell, minden médiának tekinthető, amelyben jelek képződnek, és bennünk jelentéseket képez. Akár így lehet kezdeni a műsort: „kedves rádió nézők!”
Miért kell ismernünk a média hölgy bugyi gyűjteményét? És a naptárait?
Miért kell ismernünk a "Kazinczy- díjas" fekete bőrű magyar nóta énekest? Persze ironikusan. Miért kell egy elismert lant művészből szerelmes hőst faragni avagy bohóc orrot húzni rá?
Ezek is mind jelentések.
Nos igen… a mai műsorunkban a valóságshow jelenséggel foglalkozunk. Immáron egy kereskedelmi médiumnál beakadt a lemez, ismétli önmagát. Ennek pusztán gazdasági okai vannak, nehogy azt gondoljuk, hogy a válságra nincs média válasz. Hajlamos ugyanazt refrént elővenni, amelyből már korábban megfelelően profitált. Ne feledjük… sikerrel teheti ezt. Mi vagyunk azok az emberek, akik annak idején pénzt gyűjtöttünk Izaura kiszabadítására, és levélben nehezményeztük a Magyar Televízió felé Bobby Ewing halálát a Dallasból. Ne essék félreértés, nem gúnyról van szó, mert ez nem az intelligenciáról vagy a műveltségről szól. Ennél problémásabb az… hogy az életünkről van szó.
A fiatal kapitalizmus egyik rákfenéje, hogy hajlamosak vagyunk mások életét élni. Ha a saját életünk nincs rendben… sebaj mások életébe bújunk. Egyes kutatások, felmérések azt állítják: ez káros más kutatások pozitív hatást is emlegetnek: azt állítják emocionális mintákat gyakorlunk. Nem teszünk igazságot… mivel az igazság is relatív… kinek az igazságához képest mérlegeljünk?
A fiatal kapitalizmus egyik rákfenéje, hogy hajlamosak vagyunk mások életét élni. Ha a saját életünk nincs rendben… sebaj mások életébe bújunk. Egyes kutatások, felmérések azt állítják: ez káros más kutatások pozitív hatást is emlegetnek: azt állítják emocionális mintákat gyakorlunk. Nem teszünk igazságot… mivel az igazság is relatív… kinek az igazságához képest mérlegeljünk?
Lássunk néhány obszcén kifejezést, a Blokk Rádió médiumában:
Például ezek:
Miért nem mész a (síp)
Kapd (síp)
Kapd (síp)
Mint ahogy az tapasztalható a média normális esetben kitakarja az obszcén világát. De mi a helyzet akkor, ha a tudatosan az obszcén tartalmakat mutatja, természetesen nem a káromkodásról van szó. Az obszcén azt jelenti: az életünk intim velejárója, amely társadalmunkat, véleményünket, nemiségünket, akár biológiai funkcióinkat is magában hordozza, többnyire szenzitív, személyhez kötött megnyilvánulások ezek. Tehát ebben az esetben a média polaritása megváltozik, az élet obszcenitását óhajtja bemutatni, rendezői… szerkesztői felelősség mellett észben tartva egyébként a médiahatóság szankcionálási lehetőségét. A turizmus lehet érdekes példa, a szkeptikusok mára úgy tartják, hogy Egyiptom jellegzetességei nem mások, mint színpadi díszletek és vezetett ösvényen haladunk… ezt hívják iparnak. Ha a vezetett ösvényről letérnénk, könnyen a rideg valóságba ütköznénk: erőszak, szegénység, félelem. De mi azért fizetünk, hogy ne ezeket lássuk… hanem a díszleteket. A valóságshow éppen az ellenkezőjét akarja, a rideg vagy éppen élénkítő valóságot. A valóságot nem rendezi meg a média ebben az esetben, hanem befolyásolja. A karaktereknek feladatot ad, s ezzel biztosítja, hogy a személyiségek értékrendjei, tulajdonságai kidomborodjanak. A show szereplői ez által feltárják intimitásukat: avagy a világhoz, és egymáshoz való viszonyukat. A világhoz és egymáshoz való viszonyunk, azonban obszcén jelleg nélkül nem létezhet… ugyanis tetszik vagy nem vannak szélsőséges véleményeink is a világról, egymásról. És mi, akik tanulunk, dolgozunk, nyugdíjasok vagyunk… házas életet élünk, gyermeket nevelünk… bizony bizony néha szeretnénk kiengedni a fáradt gőzt… az öklünket rázogatjuk, és azt mondjuk magunkban: menjen mindenki a (síp).
És megerősítve érezzük magunkat, ha azt tapasztaljuk, hogy a média ugyanezen szenvedélyeket bemutatja. Hogy a képernyőn is olyan emberek vannak, mint mi vagyunk. Káromkodnak, vitatkoznak, egyetértenek, szeretkeznek, esznek, isznak, mellékhelyiségre járnak, tisztálkodnak stb…
Az obszcén jelleg sztereotípiákat is magában hordoz, mindannyian élünk speciális és egyedi képekkel a nő és férfi kapcsolatát illetően: lehetnek konzervatív vagy éppen perverz képek ezek. Kíváncsian várjuk tehát… mely obszcén tartalmak nyilvánulnak-e meg a show-ban. Ha saját obszcenitásunk is megjelenik… akkor nyugodtak leszünk… nem vagyunk egyedül, az obszcenitás beteljesedése, visszaigazolása… szimuláció és üzleti siker a közvetítő médiának. Ugyanakkor a média a hatalmát kifelé sugározza, rajta keresztül megfigyelhetjük a karaktereket… sőt dönthetünk is felettük… egyébként saját obszcenitásunk, előítéleteink alapján. Lássunk példát:
„Ez a férfi undorító és olyan sötét mint az éjszaka, világít a negro a szájában, ki kell szavazni”
„Ez a nő leginkább bárcával lenne elképzelhető, ha egyetlen lenne a világon kihalna az emberi faj, ki kell szavazni”
Persze mind ezek fordítottja is megjelenik a fejünkben: kit tudnánk elképzelni feleségnek, férjnek, barátnőnek, pasinak. Obszcénra fordítva: kivel folytatnánk lepedő akrobatikát és kivel nem.
Azon túl, hogy a média az obszcén világát feltárja, differenciált gerjeszt a karakterek között. Zimbardo börtön kísérlete óta és korábbi tapasztalatok alapján is tudjuk, hogy emberek, akik egy térbe vannak zárva egymásra vannak utalva, előbb-utóbb konfliktus állhat elő. Főleg ha kialakul a hierarchia.
Azaz alá-fölé rendeltség, az erősebb személyiség offenzívája, támadása.
A gyengébb személy defenzívája, védekezése.
A legnagyobb anyagi haszon nézettség tekintetében, ha különböző személyiségeket ütköztetünk. Akárcsak egy szópárbaj, egy hangosan csattanó tárgy. A rendező alvatlan táskás szeme kitágul, eldobja a kávét a kezéből és utasítja a képkeverő kollégát, hogy fókuszáljon a konfliktusra, s a konfliktussal garantált, jó néhány perc nézettséget nyernek.
„Odanézz! Mindjárt pofon vágja! Ez az! Ez az! Végre valami történik…
Gyerekek! Mehet az előzetesbe x pofon vágta y-t. Ja… és még egy kávét”
Miért élvezzük a konfliktust? Egyáltalán nem élvezzük… inkább megfigyeljük és szemléljük mások konfliktusát, empátiát gyakorlunk… sokszor az adrenalin szintünk is emelkedik, mert az egyik féllel egyetértünk a másikkal, pedig nem.
Az adrenalin, amit a média felkínál teljesen más… izgalomba hoz minket, szórakoztat bennünket, elképzeljük. Ahogy az unszimpatikus személynek lekeverünk egy nagy pofont. Ismételten szimulációról van szó, Jean Baudrillard „A szimulákrum elsőbbsége” tartalmi vonatkozásban következő problémát fejtegeti:
A világból kiábrándult ember, szabadságra vágyik… és amennyiben a valóságban nem érheti el… saját világot hoz létre, azaz szimulációt.
Bár saját konfliktusainkat sokszor képtelenek vagyunk feldolgozni, feloldani. De mégis kíváncsian szemléljük, mások… egyébként hasonló konfliktusait.
Első körben perverznek tűnik… nem az… vágyunk arra, hogy a saját mintáink erősítve vagy éppen gyengítve legyenek. Tari Annamária a fogyasztói társadalomról írt munkájában, azt írja, hogy a konfliktusok a személyünkkel kapcsolatos elégedetlenségből származnak.
A fogyasztói társadalom előírja, milyen versenyképes tudás kell, hogy érdemes öltözködni, étkezni, és lehetőleg sportos egészséges életet éljünk, egyfajta előírt karrier tanácsadás.
A fogyasztói társadalom előírja, milyen versenyképes tudás kell, hogy érdemes öltözködni, étkezni, és lehetőleg sportos egészséges életet éljünk, egyfajta előírt karrier tanácsadás.
De ahogy a mellékelt ábra mutatja, sokan képtelenek vagyunk ennek megfelelni. Ha tehát elégedetlenek vagyunk magunkkal, akkor ez elegendő ok ahhoz, hogy a másik embert párbajra hívjuk, vagy megkérdőjelezzük értékeit. Hajlamosak vagyunk másokra vetíteni azon emberi tulajdonságokat, amelyektől a legjobban undorodunk, míg saját tulajdonságainkról megfeledkezünk.
Felteszem a költői kérdést:
Ha valóság show-ban szereplő egyének teljes életet élnének, egzisztenciális biztonságban… egyszerűen fogalmazva: boldogságban. Vállalták volna ezt a műsort?
Persze… persze meghúzódhat a háttérben kalandvágy is.
De lássuk be, az átlag fizetés feletti jó módban élő 30 év körüli jól öltözött, sportos anyát, vagy apát még nem láttunk a valóság show-ban. Nem lenne jól eladható a média termék, ha mindenki egészségesen fenékig rózsaszínű tejfölben, kenguruban hordaná a gyermekét, lubickolva a boldogságban. A média szemszögéből nézve a boldogtalanság miértjeiben több a pénz és a lehetőség.
(folytatjuk)
