Szakálos Dénes László írása,
Mefiszto.hu (c) 2008. március.
Nagy feccölés volt a BKV-nak az új buszok vásárlása. Nálunk nem járja a ronda és finom jelző… annál inkább: a drága és büdös.
Az ülést mire átadnánk Margitka néninek, már Jolika néni ül ott.
Feltehetjük a kérdést! Velünk szembe kinek van nagyobb erőfölénye egy díjbirkózónak, vagy az ülőhely látványától felbőszült kisnyugdíjasnak? Nem is említve elszabadult skizó bácsit, akinek kétszer kell átadni az ülőhelyet, hogy extázisával együtt leülhessenek.
Amikor kevesen vannak, a buszon a „nagy tömeg" csak viccel. A poén félóra múlva csattan, amikor rájössz, hogy a lábadon nem is te állsz. Aki a sofőr mellett áll vigyázva. Egyszerű matematika átélője. A különbség a kettőjük feje és a szélvédő között a „fékezés”.
A kocka buszok motortere környékén ne üljünk műszálas kabátba… nehezen oltható porral oltóval.
A jegylyukasztás szakszerű menete:
Feltételezvén, hogy már mindenkinek egyforma fazonra van taposva a sarka…
Igyekezzünk, megsértődés nélkül sasszézni az utasok között.
Az ügyeletes bunkótól, pedig mosolyogva fogadjuk az „anyázást”.
Majd miután a bőrkapaszkodóhoz értünk… a kanyarodás ellenére se használjuk gyűrűhintának! Ennek kikerülése érdekében kiváló támpontja lehet könyökünknek a másik gyomorszája. Miután megkapaszkodtunk és vélhetőleg senki nem szenvedett nyolc napon túl gyógyulót. Belenyúlhatunk táskába a jegyért. A jegykivétel sorrendje a táskából:
1, Előbb kivesszük a marcona fiatalember kezét.
2, Majd abból a tárcát…
3, Ezután hosszas kutatás árán rájöhetünk, hogy ez nem is a mi tárcánk.
Ez ellen nincs gyógyír. Murphy törvénye szerint, ha van jegyünk, a kutya se kéri számon a létét. Pláne az, amelyik éppen most vizel cipőnkre. A nem léte viszont egyértelmű következmény, egy váratlan típusú találkozás az ellenőrrel. Ha ellenkezünk előfordulhat egy harmadik típusú pofon is. Vagy másképp, „szégyen a futás de olcsóbb”.
Miután átvettünk sárga színű kuponunkat. Gond nélkül beválhatjuk, nyolc napon belül. És főnyereményként könyvelhetjük el a be nem következett szankciót.
Vegyes nép lepi el a buszt:
Az egyik fiatalember, valamit kétségbeesve keres az orrában.
Hajviselete alapján első ránézésre „kukori vagy kotkoda”.
Második ránézésre inkább elnézek.
Az usanka sapkás züllött bácsi szájából valami sárgás lé csorog ki. Valószínűleg nem joghurt túladagolás… küzdelmes tánc mozzanatában megnyomja a leszállásjelző gomb helyett a vészcsengőt. Meg is jön segítőkész diszpécserhang:
"Már megint, melyik állat nyomkodja a vészcsengőt?"
Tőlünk jobbra Jóska bácsi a klimós kőrútja után. Hirtelen kényelmetlen lesz neki az ülés bőrhuzata, és ráhúz egy rókabőrt.
A sofőr mögött a tiltó táblák alatt (fagylalt, hamburger, alkohol, benzin, kutya szájkosárban) az ülésen egy kövér kopasz laposüveg ittas férfi, nyalogatja fagyiját és fél kézzel boxerét eteti hamburgerrel, miközben a huppanóktól nagyokat koppan lába előtt egy benzines kanna.
A leghátsó dupla ülésen Zimankó bácsi fekszik, lustán elterülve. Vajon a munka büdös neki vagy amit az előbb csinált a forgóban?
A forgóban egy fiatal pár, akik furcsa módon veszik a levegőt, egymás száján.
A forgó másik oldalán ugyanezt végzi egy úr partner nélkül, hígítós zacsival.
A sofőrtől jobbra az első üléseken egy tisztorvos szkafanderben vesz mintákat az ülésekből, majd körbe ragasztja azokat "h2n2" felirattal.
A busz hirtelen fékezése után, két csuklyás fiatalember lép a buszra a sofőr mellett… akik közlik velünk:
"Észre vettük, hogy szarul élünk és forradalom van?… És, hogy elfoglalták a buszt?"
Majd mi után mindenki bután és hitetlenkedve néz… az egyik csuklyás haverjához szól:
"Ennyi seggfejt… unom már… felmondok a Kovács Pistikénél."
Majd sértődötten távoznak ugyanazon nyíláson.
A busz elindul…
A közvetlen utazó ingerek:
Miután kigyönyörködtük magunkat, a városban és a harsány buszsofőr Kazinczy- díjában.
Megtörténik a landolás. Levehetjük a szagtalan szájtakarót, és lesöpörhetjük az idegen eredetű korpás hajszálakat a kabátunkról. Lesegítjük Joli nénit és Lajos bácsit, Skizo bácsit és extázisát… és reménykedünk, hogy ha ez ilyen tempóval megy tovább, majd minket is lesegít valaki. Természetesen a műveletet elősegíti a hirtelenjébe kialakult viharos zivatar. Esik az eső. Jobb, ha még is visszalépünk a buszba. Lehetőleg gyorsan. Ha mázlink van az ajtó pont fazonra vágja kabátujjunkat, de súlyos esetben a gallérunkat.
Szakad az eső.
Az utakat szemlélve hamar eldönthetjük, hol a legszélesebb a BALATON. Olyan megálló jön, ahol látszólag senki sem óhajt föl vagy leszállni. Tovább hajtunk elképesztő sebességgel, ám egy gyalogos hölgyet, pancsoló kislánnyá fürdetünk. Ő kivételesen nem a nyári slágert énekeli utána, hanem az öklét rázogatja.
Piros a lámpa.
Egy hófehér BMW áll a busz mellé a sötétített ablak legördül. Kihajol belőle egy kopasz fux szorítástól kidülledt szemű kopasz ember, aki nyilván nyelvészként doktorált szép beszéde révén, amikor a buszsofőrnek üzent…. Az eredeti szöveget inkább lefordítom valami kellemesebb szövegre:
„Miért nem környékezed meg anyukádat? Nem láttad hogy, itt sétálok mögötted… te népművészeti alkotás! Kiszabadítalak abból a kalitkából és szét babusgatlak!”
Erre a buszsofőr válasza:
„Nyald ki a kloákám, te földműves!”
A BMW után lángra kapott az 50-es tábla, és integettek az APEH ellenőrök is.
Fiatal vagyok, és melldagasztó büszkeséggel tölt el, hogy vendégszerető a magyar és hogy a rendszerváltás óta mindenki magyar lehet. Honfitársaimmal számtalan ismerkedést átéltem már a BKV járatokon. Szerény angolságommal útbaigazítottam Kombukta urat is, aki zsebben tárolt gyógyszer szállítmányával a legközelebbi Gimnázium felé igyekezett, aztán persze rendelkezésére állhattam Musztafa úrnak is, aki erős arcüreggyulladásra panaszkodott… nos ahogy leszállt a Nemzeti Banknál egyből fel is húzta símaszkját. És végül a legnagyobb földtulajdonosnak Szigfrid úrnak is segíthettem. Abu Karafa úr volt a legizgalmasabb beszélgető partnerem, aki az előzőekkel ellentétben már legalább két napja volt magyar. „Tetszett az újszerű” ballonkabátja, három számmal nagyobb volt, és mindenfelé drótok kanócok lógtak ki belőle. Erőteljes érdeklődést tanúsított az amerikai követség hol léte felől. Volt már dolgom kínai polgártárssal is, akiről nem tudtam megállapítani: bóvli vagy eredeti?
Kikérem magamnak azon szélső jobbos kijelentéseket, melyek szerint a „kisebbséggel” problémák vannak…: velem nincsenek problémák!
A leszállás jelző gomb megnyomásával szerencsés esetben a leszállás következik, azt is úgy kövessük el, hogy ne lépjünk puhába, vagy a Metro 4, valamely ősember fosszíliának számító gödrébe.
A tipikus pesti napjaim után mégsem vagyok mérges, továbbra is szeretem a várost a bűzével, és a mérhetetlen liberális látcsövével együtt. Remélem ez a szivárványos látcső egyszer kitisztul.
