Ököl a szürkeségből
A hallgatás völgyében járok.
Régi tapaszokkal a számon.
Láncra vert kóbor vágyakon.
Gyűlölt magányos ormokon.
Vágtatok egy gebedt lovon.
Sisakom a kezeim takarása.
Könnyek a szemem vaksága.
És az embernek nincs társa.
Én vagyok mindenki cellája.
Az öngyötrő álmok hóhérja.
Egy ököl a szürkeségből.
Törvényt hoz odafentről.
Szerelmet áld a pénzből.
S, akinek nem jut ebből.
Azt elragadják a ködből.
Fukar gépek járnak- kelnek.
Érmére éhesen kerregnek.
Szponzorai boldogok lesznek.
Indulnak az érdekféltések..
Az elmélet fái partot érnek.
Egyétek a hamburgert ez a testem.
Igyátok ezt a kólát ez az én vérem.
Majd fizet a Júdás az asztalvégen.
Ahol sportkocsit veszel ott él Isten...
Minek a Biblia, ha lehet jó ügyvéded?
Az álmok durva pilléi fedik hazámat.
Ígéretek nyögnek új hazug vádakat.
Véres díszmagyarban járjuk utunkat.
Hol szégyen öli meg a Himnuszunkat.
Hogy sakálok nyomják el a hangunkat.
Itt ma már Cowboy kalapok a felhők.
Szellemvasutat építenek a felmenők.
Ott már nem a szeretteid a szereplők.
Új magyar üzletek árjai a köszöntők.
Napszemüveg mögé állt a jövendőnk.
Ásításom a messzi néma kiáltásom.
Másoknak köszönöm a fáradságom.
Megszületni akarok, ez itt a halálom.
Én a Lelkem kuszaságába bujdosom.
S még mindig a Demokráciát várom.
Az Istennel akarom rendezni a cehhet.
Elszámolni minden egyszeri tettemet.
Beszámolva a gazt, és dicső terheimet.
Másoknak kiosztott színes vétkeimet.
S mindezekről áfás számlát kérek.
Szakálos Dénes László írása (c) 2004 november
