Szakálos Dénes László írása (c) 2010 március
Amikor a képernyőn megjelenik a Batman vagy Superman embléma, mindenki pontosan tudja mi következik: félelmet nem ismerő bátorság, vasból gyúrt akaraterő, küzdelem az igazságért, a gyengék és elesettek védelme, őszinteség, példamutatás, deklaráció jó és rossz között, magasztos erkölcsiség, lovagiasság, nemes eszmék áramlata stb…
„A háború rémségei miatt a társadalomnak szüksége volt hősökre”, nyilatkozta Bob Kane a Batman karakter szülőatyja – no persze vonatkoztassunk el attól, hogy bizonyos szimbólumok segítségével legitimálni vagy megsemmisíteni lehet ügyeket, ergo Batman hősiessége nem biztos, hogy pontosan fogja reprezentálni a második világháború erkölcsi tényeit, amerikai és brit oldalról biztosan… ám német oldalról kétséges. Szükséges tehát a másik fél nyilatkozatát is szemügyre venni.
Térjünk el tehát a társadalomtörténeti konzekvenciáktól, és pusztán a pszichológiai szükséglet oldaláról vizsgáljuk meg. Ha ezt megtesszük, akkor elképzelhető, hogy végeredményként megkapjuk az adott társadalom szükségletét. A szükségletet, mely szerint: kell, hogy legyenek olyan karakterek avagy példaképek a társadalomban, akikre egységesen felnézünk és büszkék lehetünk rájuk. Nem kell, tehát szuperképességekkel megáldott személyiségekre hivatkoznunk, akik vörös köpenybe, vagy acélos indákkal röpködnek a város felett, de nem is elégséges a fiatalembert megemlíteni, aki tegnap egy gyengénlátó idős embert átkísért a zebrán, vetítsük a problémát leginkább a közéletre. Arra a médiával, politikával, civil technológiával átszőtt közéletre, amely mindannyiunk jelenét és jövőjét meghatározza.
Immáron húsz éve a demokratikus politikai berendezkedés rendszerében élünk… tegyük fel a kérdést: Hol vannak a hősök? és tovább: kik azok? még tovább: a mai hétköznapi életben a kereskedelmi médiák kereszttüzében, a politikai és civil szférában milyen tulajdonságok alapján definiáljuk a hős fogalmát?
A múltbéli és
aktuális politikai játéktereket figyelmen kívül hagyom, ugyanis politikai
stratégiát kellene ahhoz vizsgálnom, hogy megmagyarázzam miért keletkeznek
hősök és antihősök, vagy egyikből a másik (pl.
Debreceni József kétféle Orbán Viktor képe). Kétségtelen, hogy a
politikának is vannak tudatos módszerei, a személyek legitim/illegitim duál érték szintjén, illetve találunk példát
karaktergyilkosságra is (pl. köteles beszéd, öszödi beszéd), ezeket néhol
érdemes megemlíteni a definíciók szintjén, ám ezek stratégiákkal vannak
átitatva. A stratégiák vizsgálataival elkerülném az alapkérdést:
Mi az, hogy "példakép" a magyar társadalomban? A politikai
stratégia a kutatás célját illetően nem túl reprezentatív mutató ugyanis
módszere, és előidézett eredménye változó, mert a közönség egyénei nem
egységesen reagálnak. Inkább azt érdemes vizsgálni mi lehet az egyének fejében
a példakép/ nem példakép tárgyi
dimenzióban, tehát nem politikai hanem társadalmi igény feltárásáról van szó.
Kikerülendő a klasszikus csapda is, mely szerint a „mester” elméleteket vetnék össze a valósággal, az általam bemutatott szerzők… mindössze a gondolkodtatást szolgálják élve az irodalmi analízissel: Ahogyan Alice Csodaországban megtapasztalta milyen mély a nyúl ürege (vagy nem). Nem elméleti módszertan, hangos gondolkodás és kutatás.
Természetesen néhány fogalmat definitíven meg kell határozni, de a munka végső célja: az elméleti gondolkodástól teljesen függetlenül, de azok tanulságait észben tartva, hogy kvalitatív kutatási módszert alkalmazzak, mellyel előfeltevéseimet igazolom, vagy cáfolom. Kvalitatív szinten fontosnak gondolom a fókuszcsoport vizsgálatot, amikor is a beszélgetések folyamán a csoport tagjaitól látleletet kapok, mit gondolnak a problémáról, a kutatás után elemzést és önreflexiós leiratot készítek. Keressük meg az eredeti magyar és hétköznapi „betmeneket”, és ha vannak, akkor kik lehetnek azok? Igazolt az elképzelésem vagy sem?
Folyt.köv
