Hogyan vesszük rá az elhízott gyerekünket, hogy ne zabáljon annyit? Legjobb, ha példát mutatunk. A sanyargatást magunkon kezdjük. Kevesebb sörbüfi a meccs előtt. Kevesebb ülep dagasztó bon- bon a Szex (és New York) előtt. A hús mehet a levesbe, pörköltnek semmiképp. Szobabringa és nagypapa expanderje, update norbika sonkája. Hát jó ezzel meg is volnánk, meg is lehet feszíteni a bicepszeket apukák, anyukák ismét vonzóak az ütközők. De ezzel a hülyegyerekkel mi lesz? Amikor mindenki ugyanazt zabálta, akkor is kövér volt. Manapság, amikor bármit zabálhat pláne kövér. Ez a mi gyerekünk, nem változik semmit!
Miért van Déjà vu érzésem?
Legyünk liberálisok?
Verjük meg a tanárt.
Legyünk szocik?
Verjük meg a szülőt.
Legyünk konzervatívok?
Verjük meg a gyereket.
Legyünk radikálisok?
Verjünk meg minden kövér gyereket.
A példamutató apukának véresen dülled a szeme a fekvenyomó padon. Még nem tudjuk... meglátjuk az edzés végén. De ez a gyerek, a szomszédos fekvenyomó padon ül... és vattacukrot majszol. Hetven éve mindenevő. Megvárjuk az edzés végét... és, hogy szalonnából lesz-e kutya. Érezzük a metaforát?
