Miért késett egy napot a frissítés? Mert elgáncsoltam. Miért? Mert ez az új rovat komoly problémát okozott. Jó hír, hogy nem csak nekem hanem ZKAP kollégának is. Egy görbe este után, már hogy ha a a borozás utáni szerpentin annak nevezhető szakadó esőben: új fekete lovag filozófiát ültetett belénk. Nem sokban tér el a korábbitól, továbbra sem szeretjük egyik regnáló pártot sem, és ugyanúgy a hétköznapi gondolkodó emberek pártján állunk. De ebben a rovatban - ellentétben a többivel - optimisták leszünk. Sokat vívódtunk több bejegyzésen át az "érték" kifejezéssel, és ahogyan az lenni szokott nem jutottunk semmire. Meglehetősen szubjektív, sikamlós talaj, de termékeny ahhoz, hogy vitatkozzunk rajta. Vitatkozni? Minek? Azért egyetlen egy érték egységes marad, a világ és az ország működésétől függetlenül. Ezt pedig úgy hívják: tehetség. Ne gondoljunk elit dolgokra. Egy szobafestő is lehet tehetséges a maga szakmájában. Éppen ez az, ami univerzálissá teszi a kifejezést. A tehetség az ami okot ad arra, hogy optimista rovatunk is legyen. A magyar furcsa és specifikus fajta, de ha valamiben tehetséges, képes győzni és felülkerekedni: művészet, sport, szellemi tevékenység, kétkezi munka. Ezt számtalanszor bebizonyította. Ez olyan hatalom, amit a körülmények ellenére is jól képviselt, még elnyomás és lehetőségtelenség közepette is. És azért kell ez a rovat, mert sokan ezt elfelejtették. Tudjuk... tudjuk a szomorú tényeket: külföldi munkavállalásnak áll a világ a húszon éveseknél... sőt fáj egy kicsit, a statisztika második ötvenhatot idézi migráció terén. Sokan feladták és cinikusan röhögnek ezen a blogon is. De gondoljuk végig a történelmet, a kezeink és szellemeink műveit. A magyar elátkozott, de mind közül csak egyetlen nép, aki ennyi elmét és testet adott a világnak, több mint fajta: egy elátkozott harcos Titán. Egyetlen egy dologgal képtelen megbirkózni, az pedig saját maga... nem véletlen, hogy egyesek a megosztásában látnak üzletet és lehetőséget. Mivel fogékony emocionálisan és racionálisan, így hihetetlen méretű árkokat ás maga körül és nevezi ki a címleteket: narancs, vörös, árpádsáv. Pedig egy hazában élünk, sokszor gyermekeink egy iskolába járnak. S mégis képtelenek vagyunk egymással megbékélni. Lehet pénzre vagy boldogtalanságra vagy kultúrára hivatkozni. Nem látjuk, hogy üzleti érdek rejtőzik abban, hogy véletlenül se fedezzük fel egymás értékeit. Sőt ellentét értékeket gyártunk, már mozdulatban is vitatkozunk a másikkal, nem kell hozzá beszélni. Egyesületeket, egyéb szövetségeket építünk vagy magánzó műfajban műveljük... de sokszor egymás ellenében, verseny viszonyában élünk. Egyszerű példa: egy kedves szerkesztő kollégával komoly filozófiai értekezésbe kezdtünk - természetesen borozás közepette -, a szomszéd asztalnál megszólalt gúnyosan egy asztalos szakmunkás úr:
"Na... az értelmiségiek vitatkoznak!"
Erre én:
"Elhiszi, hogy önnek is érdeke,
hogy mi jobban keressünk mint ön?"
Értetlenül fogadta. Kifejtem:
Minden vágyam, hogy a házam tornácát s akár a bútort az asztalos mester Lajos bácsival csináltassam. Minden vágyam, hogy az utca festőjével Pistával festessem ki a lakásomat. Minden vágyam, hogy a sarki Józsitól a hentestől vegyek húst. Ez azonban nem jöhet létre, mert az adóterhek által szolgáltatásuk megfizethetetlen. Így, mindent készen fogok vásárolni, én fogok kifesteni és akciós felvágottat veszek a madaras teszkóban. S nem azért, mert velük van problémám... hanem azért, mert nem tudom őket megfizetni.
Pedig érdekem lenne. A fizetések nem követnek értéket, ahogy egy egészséges nemzetgazdaságtól elvárható lenne, hanem a neoliberális piac és a tömegtermelés az etalon. S ebbe a rendszerbe a középosztály szellemi és kétkezije: én, Lajos, Pista és Józsi bácsi nem fér bele. Nem érdek, hogy beleférjen. Az egyediség, az egyéni alkotás ma nem cikk, hanem billog, jobb esetben sovány rétegpiac. Nyilván van egy felső réteg, akik elit minőségben élnek, életmódjuk önző és pazarló. De ezt a réteget is mi magunk termeltük a fejünk fölé - s kitartóan termeljük ma is - pont azon rossz és hamis reflexből, hogy egymás megalázásában vagy lenézésében versenyt és piacot látunk. Jól neveljük a disznókat úgy, hogy minden alkalommal egymást keverjük a korpába.
De azt kell felfogni és elfogadni, hogy ettől még a fent nevezett személyek munkája - velem együtt - óriási érték. Jó lenne végre észbe kapni és felfedni a valós helyzetet: ma abba van pénz, ha másiktól sajnáljuk még akkor is, ha nekünk nem jut több. Ez nagyjából a morált is bomlasztja, és zsibbadó fásultságot terjeszt. De ettől még a tehetség , tehetség marad. S mi mindannyian elmondhatjuk magunkról - te is kedves olvasó! - mi tehetségesek vagyunk és azért is, mert a körülmények ellenére, még mindig nem vesztünk el a szlávok tengerében. Tessék felállni, lerázni a láncokat! Van abban ráció, ha kollégám és barátom boldogságában és anyagi épülésében részt veszek... mert egyszer én is vágyakozni fogok, kis szerencsével visszakapom. Szükségünk van egymásra! Kicsit jobban szeressük és tisztlejük egymást! Ezen a blogon liberális, konzervatív és radikális szemlélet ebben mind egyetért. S akit bűvöletébe csábított a vörös, az árpádsáv, a narancs gőz és ezt nem fogadja el... az tegyen egy szívességet és takarodjon le az IP címével erről az oldalról. Nem fog hiányozni! De ha egy kicsit is van benne érzés... gondolkodjon el és álljon végre fel! Felejtse el a plakátokat, a világot megváltó beszédeket, először a saját lelki békéjét találja meg, aztán szépen és módszeresen kezdjen el foglalkozni a családdal, barátokkal, hozzátartozókkal, kollégákkal, a szomszéddal. A demokrácia csak egy modell, de egymás nélkül nem megy! Így csak kirakatbábuk maradunk. Hinnünk kell egy jobb minőségben!
Legközelebb talán a tehetségről magáról beszélgetünk egy keveset.
(egyszer)folyt.köv
