Szakálos Dénes László írása (c) 2009 december
Normális esetben a tárgy determinálja annak használatát. Egyszerű példázat: nyilván a bicskát a nyelénél fogva használjuk és nem a pengéjénél fogva. Az egyik jelentős tárgy az ember történetében egy kődarabot jelentett, amellyel lepattintott a másik kőből egy darabot – ezzel szikrát képezve. De mi határozta meg az első vagy is pattintó kő használatát? Sejtésem szerint a tudat. A tudat lehet valószínűleg a technológia eredendősége, de a tudat szinkronban van-e a létezővel? Honnan tudtuk… hogy csakis az a kődarab alkalmas a szikra képzésére… s nem más vagy netán szikra képzésére alkalmasabb természetben fellelhető tárgy? Ha a tudat ezek szerint korlátozott… akkor hogyan miképpen kerülhetnénk közelebb a létezőhöz? Az egyik kő másikhoz ütése létet feltételez, de elhatárolja önmagát a feltételezhető létezőtől.
Martin Heidegger:
"De honnan vesszük a jogot a lét jelenlétként való megjelölésére? Lét jelenlétként való megbélyegzéséhez vagyunk kötve."
Sapka nem sapka esztétikuma (saját elmélet):
A tárgy használata determinálja önmagát probléma kritikája:
Ha téli hideg időszakban, sapkát húzok a fejemre ugye
természetes eljárás? Ugyanezt a sapkát kifordítva teszem a fejemre, anyagát és
funkcióját tekintve ugyanúgy sapka szerepet lát el azzal a különbséggel, hogy
mások figyelmetlennek vagy bolondnak néznek majd. Miért? Elméletem szerint,
azért mert a tudat kikényszeríti az esztétikumot. S ha borul az esztétikum,
akkor mások a saját tudatukban az én tudatom devianciáját könyvelik el. Pedig a
sapka sapka maradt, attól függetlenül, hogy kívül vagy belül van- e a varrás.
S
könnyen a nem sapka esztétikumába tolódhat el mivel, hogy a figyelem a
devianciámra terelődik. S meglehet, elterelődik a figyelem arról, hogy
eredendően fázik a fejem. A sapka elfogadott használatát illetően komoly
esztétikum alakult ki a tudatokban. S gyaníthatóan nem azért, mert a sapkákhoz
gyárilag használati utasítások jártak volna. Hanem íratlan esztétikumról van
szó. Ha az írottságát feltárnánk, az annyit jelentene, mintha az emberi
genetika miértjeire kapnánk választ. Természetesen senkitől sem várható el,
hogy hívja fel a tudat hibájára a figyelmet, s fordítva hordja a ruháit. Mindössze
arra hívnám fel figyelmet: hogy a rend
utáni vágyakozás (kozmosz), kizárja a nem rendet(káosz), függetlenül attól, hogy néha a nem rend is megoldhat
problémákat. Nyilván hosszan lehetne arról is tanulmányt írni kik hozzák létre
a rendet (hogy alakul ki?), milyen intervallum jellemzi: mettől számít valami rendnek, s mettől nem számít annak. Ha
feldolgoznám a problémát, akkor rend kanonizátorokat sejtetnék: A közismert DC
comics Superman figurától az emberek elfogadták, hogy kívül hordja az
„alsónemű” szintű ruhadarabját. Ha én ezt megpróbálnám bevezetni
öltözködésemben, hátulgombolósban végezném.
Hasonló problémát vet fel a gazdasági elvek egymásnak feszülése (pl. kommunizmus,
anarchizmus, kapitalizmus) Jelenlegi házi dolgozatom ezt a problémát nyitva
hagyja.
A tudat korlátai: lét és idő:
"Mi ad okot arra, hogy az időt és a létet együtt nevezzük meg?"
Heidegger rátapint az egyik leginkább égető problémára: érthetetlen módon a létet mindig időhöz kötjük vagy történéshez. Jogosan veti fel a kérdést: ami tehát nem történik, az nem is létezik? Az irodalomtudományban is ismeretes fokalizátor fogalma is erősíti a tézist: „az történik, amit látunk, s amit nem látunk azzal mi a helyzet? Próbáljunk meg megoldást találni, erre elméletben illetve kizárásos alapon gondolkodjunk. Ahhoz, hogy az ember többet lásson, át kellene lépnie a biológiai határait mondjuk 360 fokban kellene látnia, s mind emellett felül kellene írni az idő és tér korlátait tehát teleportálnia kellene idő függetlenül ezzel meg is írtuk egy SCI-FI film forgatókönyv ötletét, tehát nem lehetséges. Megtehetnénk azt, hogy olyan gépezetet alkotunk (kamerához hasonlót) amely csápjaival, körbe hálózná a földet is mindenhol a nagy testvér szerepét látná el az érzékelés minden szintjén, mely pedig az idő törvényére nem adna választ, mert mi volt a megalkotás előtt? Tehát nem lehetséges. Megtehetjük azt is, hogy mindenkit ugyanolyan részletes műszerrel- eszközzel látunk el, tehát növeljük a professzionálisnak vélt fokalizátorok számát, mindenkinek NASA szintű kémlelő berendezés lenne a háza tetején… mihez képest lenne professzionális? Tehát nem lehetséges. Ha abból indulunk ki, hogy mindannyian objektivista történelemkönyvekből tanultunk gimnáziumban, megint csak paradoxonba ütközünk.
Mert az érettségi alkalmával történésekből vizsgázunk, s a történéseket számunkra a kanonizátorok szállítják. S mi van azokkal melyeket a kanonizátorok nem szállítottak? Azokat "nemtörténéseknek” "nemtörténelemnek" nyilvánítottuk? Be lehet zanzásítani a múltat háborúkra, azoknak hőseire és gazdagsági tényekre? Milyen alapon? Paradoxon:az igazsághoz való közelebb jutáshoz nem volna szabad kanonizálni!
De nem lehet nem kanonizálni! Ha feltételezzük, hogy léteznek és léteztek történelemjegyzők és alattuk szinkronban történelem aljegyzők és azok aljegyzői, akkor bajba lenne a történelemoktatás, mert akkor legalább kétféle könyvből kellene tanulni az érettségire: Történelem könyv, Nem Történelem könyv. A másik probléma az lenne, hogy felmerülne a kétely: mi történelem és mi nem az? A harmadik probléma, hogy a négy éves gimnázium időintervallum kitolódna a végtelenbe, s mindenki idősen történész professzorként hunyna el, de mégis tudatlanul. Végezetül: hány fokalizátor, hány könyv kell, és tartalomképző a világ és annak tényeinek leiratához? S ha mégis mindent leírtnak nyilvánítunk, választ adtunk- e a létezőre?
Miután a modern
technika a maga berendezkedését és uralmát az egész Földre kiterjesztette,
nemcsak a műholdak és azok hordozói keringenek bolygónk körül, hanem a lét mint
a kiszámítható fennállás értelmében vett jelenlét is hamarosan egyformán szólítja
meg a Föld minden lakóját anélkül, hogy az Európán kívüli földrészek lakóinak
erről külön tudomása lenne vagy, hogy a lét e meghatározásának eredetéről
tudhatnának vagy tudni akarnának. A kizáró és paradox megállapítások eredményeként a következőt
láthatjuk: bár megalapozatlanul, de technológián keresztül evidenciába
helyezzük a létet. Ez mankót ad nekünk a vélt- nem vélt valóságban, való
eligazodásban. De, ha tartjuk Heidegger gondolatmenetét, akkor ezek a képek,
amelyeket a technológián keresztül kapunk csak apró villanások, amely a
fényképezőgép vakujához hasonlítanak. A kérdés a következő: mi van két villanás között? Sötétség?
Netán az ismeretlen? S egyáltalán tudni akarunk- e az ismeretlenről-
sötétségről? Elérhető olyan homogén sorozatlövéses villanás, hogy teljes
részletében megismerjük a képet? S ha igen, akkor használnánk- e? Olvasatom
szerint, ha létezne, amely ma kizárt technológia, akkor sem vennénk
igénybe. Az irracionális, amorf,
tényként nem kezelhető információkkal nem tudunk mit kezdeni, a tudat bezárul.
Mint, ahogy a szellemfotózás is megmosolyogtat bennünket és vaku vagy objektív
hibára gyanakszunk.
Heidegger mellett érvelnék: ugyanis számtalan korábban amorf, irracionális jelenség tényként beépült a tudatba. Évszázadokkal ez előtt ilyen volt a délibáb jelensége, nem tudták kezelni mára viszont senki sem rökönyödik meg rajta: van. Illetve a romantika beköszöntése előtt a szerzők, a táj tulajdonságait: dombokat- hegyeket, a föld gusztustalan kinövéseiként írták le. Byron volt az első, aki csodálatos természetként számolt be ezekről. Ma meg már képződésüket kutatjuk. Tehát a tudat észlelési szintje, valóban működhet hibásan. Tehát a korábbi tudományok és észlelések válasza a délibáb jelenségére ez volt: nincs. Ma meg ennyi: van. Tehát akkor mi zárja ki a lehetőségét az újabb fel nem fedezett délibábok jelenségét? Vagy, amit idáig magunkénak tudhatunk a technológia révén, azok mennyiben igazolják jobban a létezőt? Mint, azok amelyek ma még ki vannak zárva a tudatunkból, mert nincs rá technológia?
Heidegger koncepciókat is alkalmazó érdekes film:
