Társadalomkritika: Ugródeszka

 2010.10.03. 21:41


Választás környékén illik állást foglalnunk. Úgy érzem. A korábbi bejegyzések, mondjuk egy éve azt mutatják, hogy a vörös oldalt kritizáltuk, kritizáltam. Mi sem ésszerűbb és bölcsebb  annál, itt a "narancs gőz" delíriumába, hogy most a narancsot piszkáljuk egy kicsit. Budapest esetében világos volt a helyzet: nyugalmazott Demszky tojást már csak serpenyőbe láthat, illetve civilként fogja lekötni a csontváz parti a szekrénybe. Egy figura kihúzva. Nagyjából ez játszik, az ország minden táján. Néhol tarkállik egy kis mszp, lmp, jobbik, de nem jelentős. Majdnem homogén narancsföld - más kérdés, hogy a magyar éghajlat csak csoffadt narancs érést hoz - ha metaforához tartjuk magunkat. Még nincs ok különösebb haragra, pesszimizmusra, hiszen tudjuk a jelen gazdasági helyzetben csaknem mindegy ki van hatalmon, legfeljebb erkölcsi és etikai vitáink lehetnek - félretéve a süket dumát: "fülke forradalom".
A "fülke forradalom" a következőt mutatja: a fásult emberek (és ez jelentős rész) el se mentek szavazni, van egy réteg aki szavazólapra péniszt rajzolt (vagy helyezett) - ebből tetemes rész elküldte a művet a napiszar.hu-nak, reggel jókat röhöghetünk, tojásrántotta és kávé- büfi közben, egy tetemes rész pedig a kaméleon stílusát tartja, csakúgy mint régen a Lenin kép helyére Jézus Krisztus képét akasztotta. Erkölcsileg ne jellemezzük. Egy kevésbé tetemes rész, pedig valódi észérveket vonultatott fel a szavazata mellett.
De mind közül a legszörnyűbb - jóllehet, hogy az önkormányzati választás nem túl népszerű - az a nihil és anyagfáradásos "nemtörődöm" állapot, amit szorgos munkával - 20 év politikájával sikerült elérni ebben az országban. Két jelentős véglet jelent meg: "leszarom a szavazást", "a szavazás buli". Mindkettő keserű szkepticizmussal van feltöltve. Az egyik már teljesen feladta: "minek, úgy sincs értelme", a másiknál legfeljebb gumikesztyűbe kell szavazatot számlálni, hogy ne kapjuk fertőzést a szavazólapról (tripper vagy széklet végett). Jó lesz erre odafigyelni. Kezd házibuli hangulat lenni.
A "nemtőrödömségnek" és a bulizásnak van egy közös pontja: a zsibbadás, amely sokak számára vonzó, mert sokkal inkább tudnak önző kicsinyességükkel- szenvedésükkel foglalkozni, meg a szomszéd tehenével. Elhiszem, hogy van igény erre. De akkor tegyenek szívességet ezek az emberek... amikor majd szidják a rendszert a környezetükbe... ne szóljanak egy szót se. Mert nincs hozzá joguk.

A reklámban jól ismert módszerrel pacskolják a fülüket: pa-pa-pa-pa. Egy szót se szóljanak. Nem háborodhatnak fel! Kuss a nevük!

Máskülönben, jelentős összefüggést látok színvonalban és magatartásban, Bikicsunáj és a politika között. A demokráciának, ami az előnye az egyben a hátránya is, nevezetesen az, hogy bárki választható, aki mondjuk nem tömeggyilkos és nem börtönben ül jó eséllyel megfelel, és villanyoszlopra ütlegelheti a fotóját, hogy képviselő legyen vagy polgármester. Épp ez tesz komolytalanná néhány fazont - sőt sokat - nem motivál a képviselet. Végtére is kit érdekel, hogy engem vagy Marika nénit elöntheti az árvíz, fő a kapcsolat és a haverok, és erre már minden képviselőséggel kísérletező kapott mintát az elődöktől az elmúlt 20 évben. Innen jön a cím és az összefüggés: ugródeszka. Botfülű Béla pontosan tudja, hogy az "eszterlánci cérna" dallal nem fog bejutni a megasztárba, de meg fogja próbálni. Miért? Mert képernyőre kerülhet, ahogy sok ember képviselőnek és polgármesternek is jelöltetheti magát. S bár nem jutott be a Botfülű Béla a megasztárba, de valamelyik barom meg fogja hívni haknira, és nem ingyen. Bár Alajos bácsi nem lett képviselő, de jókat piál és bratyizik, és keveri a kulát a többi bejutott képviselővel testületen kívül. Ez ma Magyarország.

És, hogy aktuális legyek! Ha fontos lett volna az emberek képviselete, akkor biztonságilag aggályos vörösiszap biznisz, nem kapott volna engedélyt. Már megint valakinek haverjai voltak, jó időben, jó helyen. Senki ne mondja, hogy nagy esőzéseknél senki nem tudta, hogy az adott tárolás- technika kockázatot is jelenthet.

Hogy is szólt régen a reklám?

"Haverok, buli, hanta"

 

 

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://feketelovag.blog.hu/api/trackback/id/tr752342480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása