Vissza a múltba: Almanach után Veress Miklóssal
Veress Miklós 1975-ben lett a Mozgó Világ felelős szerkesztője, mint tehetséges fiatal költő került a KISZ KB testületébe. „Itt nagyban megy a játék” hangzott el kinevezésekor egy megjegyzés Király István szegedi tanár irodájában. Veress mindenképp vállalta a szerkesztést a benne rejlő konfliktus lehetőségek ellenére is. Veress, aki akkor még csak két hónapja dolgozott az Élet és Irodalomnál, maga is elfogadta a tervezetet miszerint az irodalmon kívül esztétikai vitáknak, és elemzéseknek is helye van a folyóiratban. „Lehetetlenné vált a helyzetem az irigykedések miatt”, írja le a korszakot a felelős szerkesztő. A KISZ KB kikötötte, hogy egyelőre kéthavonta jelenhet meg a folyóirat, és nem csak irodalomról szólhat, egy akkoriban veszélyes műfaj is repertoárba kerülhet: a szociográfia. Nehéz körülmények között kellett nekilátni az új orgánum stílusnak. Veresst lépten- nyomon ellenőrizték vagy számon kérték, a szerkesztőség egy mosókonyha látványát keltette, meglehetősen kényelmetlen méretekkel, komoly tárgyalásra alkalmatlan elrendezésben. Olcsó nyomdával kellett alkudozni, így a debreceni nyomda vállalta a lap nyomását, ennek következtében a folyóirat megjelenése nem ritkán csúszott. A felelős szerkesztő többet foglalkozott technikai problémákkal, mint magával a szerkesztéssel.
Veress szerkesztésében elfogadott volt az ellenzékiség, a kétséges cikkek megjelentetést megszavaztatta a szerkesztőséggel, s az ő szavazata is csak egy szavazatnak számított. 1978-ban „kiutalták az új szerkesztőségi címet” , a megfogalmazás a szerkesztőség nem tetszését foglalta magában, hiszen a szerkesztők a belvárosi elhelyezést szorgalmazták volna. Az egykori zöldséges üzlet a Bertalan Lajos u. 26 lett a szerkesztőség székhelye. Otthonossá vált az új helyszín csakhamar az egyetemi hallgatók közkedvelt tanácsadó helyévé lett a Mozgó szerkesztőség. Egy igazi régi szerkesztőség alakult ki, ahol szerkesztők, titkárnők, és a felelős szerkesztő egymástól kivételesen nem elszeparálva végezték a munkájukat. A Mozgó arculata Veressnek köszönhetően megszilárdult, a közélet elmondhatta: végre van egy irodalmi és művészeti folyóirat (Új írás, és a Kortárs cikkei utalnak rá). Veress előképe volt Kulin Ferencnek, bár baloldali meggyőződéséből lojális volt a KISZ KB elvárásokkal szemben, ugyanakkor lehetőségeihez mérten engedett a kitörni vágyó fiatal szerzőknek is (Berkovits György, Swierkiewicz Róbert, Szkárosi Endre, Reményi József Tamás). A folyóiratban szociográfiák, könnyűzenei és irodalmi témájú cikkek és kritikák jelentek meg. Mind közül a szociográfia volt a legnehezebb műfaj Berkovits György gondozásában:
„Az volt a tervem, hogy egy igazi, szókimondó, tényekkel foglalkozó, ideológiáktól mentes, föltáró műfajú írások otthonává”
emlékezett vissza a szerkesztő.
Egy dokumentáris irodalmi műfajról volt szó. A szelekció némiképp meghatározta a Mozgó arculatát. Berkovits nem kedvelte a hagyományos „kádárista” irodalmi műveket, viszont az ellenzéki szélsőségtől is elzárkózott, igyekezett középmezsgyén haladni. Tények, adatok, és statisztikák is napvilágot láttak ezekben az írásokban. Kialakult a szociográfia szerzői köre is: Csalog Zsolt, Földvári Tamás, Kőbányai János, Zsille Zoltán, Tar Sándor, Diósi Ágnes személyében.
„Mit akar a szociográfiai rovat már megint?… már megint ellenséges… már megint hibás anyagokat közöl”
hangzott el a kritika a KISZ kultúrpolitika prominens személyeitől.
A harctér első zászlaja ezzel megjelent 1977-ben. Veress kereszttűzbe került, csak úgy mint utódja Kulin Ferenc is, aki ebben az időben szerkesztő helyettesként funkcionált.
A helyzetet egy névtelen szerkesztői levél ábrázolta a leghitelesebben:
„Veress és Kulin, rendre újra és újra a KISZ-el birkózik”.
A konfliktus húzta magával a többi művet is, megjelentek ellenzéki hangulatú versek és novellák is. Az ütközet 1979-re teljesedett ki, a folyóirat szerkesztői felháborodtak, s írásuk nyomán radikalizálódtak a művek. A szerkesztők ellenállása kezdetben nem volt tudatos, inkább a reflex szintjén működött, bársonyos kesztyűvel ugyan, de pofon- pofont követett. Ennek eredményeként Veresst leváltották… s mindenki számára világos lett, hogy a bársony kesztyűt majd a bokszkesztyű követi. Kulin kinevezése… csak ideiglenes féket jelentett. Ebben az időben publikált Esterházy Péter, Bereményi Géza, Nádas Péter, Géczi János, Zalán Tibor, Markó Béla, Szőcs Géza, Tarján Tamás és Szörényi László is.
A Mozgó Világ ma, avagy levonható tanulságok:
Mint, ahogy a bevezetőben is utaltam rá, a múltbéli nyilvánosságszerkezet köszönő viszonyban sincs a maival. Elmondhatjuk, hogy a plurális társadalomnak megfelelő plurális sajtó és nyomdatermékekkel állunk szemben. Ma a legkisebb városszéli könyvtárban, is ezer színben tarkállik a folyóirat és magazin polc. Ezeknek jó része külföldi liszensz alapján kerül a standokra, és olvasó intézményekbe (Pl. National Geographic). Ez alapjaiban változtatta meg a piacot, és a nyomtatott sajtó fogyasztásának kultúráját. Mára az olvasóközönség, ha nem is szeparációkat alkot, de jól kitapintható szegmentációkra oszlott. A Mozgó Világ is sajátos szegmentációval rendelkezik, többnyire a baloldali értelmiségi közönséghez szóló művészeti és társadalmi intellektuelt jelent. Mint ahogy tisztáztuk… ez a baloldal nem minden esetben azonos a rendszerváltás előtti baloldalisággal, itt egy liberális szárnyra kell gondolni (és nem neoliberális!), amely szintén nem ül egy csónakba a liberálisnak tűnő politikákkal, inkább a konzervatív- liberális irányzatról beszélhetünk. A korábban elfojtott második nyilvánosság, tehát a piaci, társadalmi, és technikai okok miatt nem lép nyilvános színpadra – ennek okára is kitértem a bevezetőben – elvétve hallunk botrányos Élet és Irodalom cikkekről. Röviden megemlítettem a harmadik nyilvánosság fejlesztési lehetőségét, ez pedig a civilek nyilvánossága lesz a jövőben. Nem tértem ki azonban egy égető problémára: ugyanúgy ahogy az előző rendszer is hibázott az önkritika gyakorlásának színterén, a demokratikus berendezkedésnél is, napjainkban is fellelhető némi anomália. A mai rendszer nem tud mit kezdeni a gerilla médiumokkal, és a gerilla kommunikátorokkal (Tomcat, Kuruc INFO probléma), nincs arra vonatkozólag vizsgálati módszer, mit kezdjünk azokkal az orgánumokkal, akik megkérdőjelezik sőt egyenesen támadják, kritizálják az ország demokratikus berendezkedését a 89-et követő években. A rendszer így automatikusan blokkol, s nem teszi kivizsgálás tárgyává ezeket a nyilvánosság problémákat, sőt igyekszik ezeket a hangokat elszigetelni a társadalomtól. Ahogy korábban, most is égetően fontos lenne mindkét oldalon – a legitim és nem legitim nyilvánosság oldalán – feltenni a kulcskérdést: MIÉRT? Részemről a dipólussal rendelkező rendszerkritika elfogadhatatlan egy demokráciában. Nem hiszem… hogy demokráciában, szélsőséges lojalitás, és támadás kettősségében kellene tájékozódnom. A Mozgó Világ esete rávilágít a problémára, ma a demokrácia játékterén el kell hagyni ezt a kettősséget, s világosan kell beszélni a problémákról. A korlátozott nyilvánosság szerkezetében a Mozgó Világ bizonyított. Vitán felül áll, ma a plurális nyilvánosságban is vitára kell bocsátani a rendszer ilyen- olyan megmagyarázhatatlan rezonanciáit. Nem hiszem, hogy a kódfejtés ennyire különbözhet a baloldali, és jobboldali újságírás univerzumában. A közös kódokat kellene végre, egysoros világos olvasattá reprezentálni.
„Nem kell tehát semmit visszavonnunk a sikertörténetből, de ideje feltárnunk annak az árnyoldalait is, mert nem lehet nem tudomást venni arról sem, hogy országainkban a nemzeti-szociális populizmus formájában általános támadás indult a rendszerváltás ellen.”
Írja ezt a szeptemberi Mozgó Világ publicistája Ágh Attila, a sikertörténet alatt a rendszerváltást érti. Ugyanakkor nem vonakodik kritikát is gyakorolni a következő soraival:
„változások szükségességét - piacgazdaság és demokratizálás - a mindenkori uralkodó elit is felismerte ugyan, de az egész tevékenységét sokkal inkább vakrepülés jellemezte, mintsem a folyamatok minden irányú áttekintése”.
Az alábbi sorok egybe csengenek a harmadik nyilvánosságról alkotott véleményemről a civil szint gyengeségéről:
„Másrészt két évtized után sem épültek fel a sokszereplős, részvételi demokrácia intézményei, amelyeken keresztül az érdektagolt társadalom a szervezett társadalmi közép intézményein keresztül beleszólhatna a politika világába”.
A mai Mozgó kritikai érvelése elfogadható számomra is, de azért venném a bátorságot hogy véleményezzem a publicista írását: nem előfeltétele az értelmiségi gondolkodásnak, hogy felvett szavakat újra és újra lejárassunk, a hideg futkos a hátamon amikor a populista szót pejoratív értelemben használ egy szerző, ma ez egy politológiai vita: populusz – nép, néppárti, népi identitás. Csak a rendszerváltás után vált pejoratív kifejezéssé, rossz politikai kommunikáció révén, ezért értelmiségi beszédben, írásban én sosem használnám.
A populistákat nem lehet összemosni a nemzeti radikálisokkal sem, hogy a gasztronómia példájával éljek spenót főzelékre sem teszünk epret. A mű összességében a lényegre tapint, és azt fejtegeti miért elégedetlenek, az egykori rendszerváltás eredményével az emberek. Azzal viszont nem értek egyet, hogy az emberek a populizmusba menekülnének, válasz reakcióként. Lehetne még elemezni a szerző írását, ám akkor elrugaszkodnék eredeti feladatomtól.
Ma a Mozgó Világ ellátja originális feladatát, a művészet és az irodalom területén, illetve mérsékelt bal- liberális szárnyvonalon gyakorol kritikát. A világ továbbra is mozgásban van, a kérdés az… a szárnyvonalak, amelyek eltávolodtak, mikor találkoznak újra?
