Nyilván az ember nem tud úgy leülni az íráshoz, hogy a napi impressziók ne befolyásolják. Kivéve, ha valami tudományos dolgot kell írni, ahol tényekre kell alapozni, vagy valami regény komponálásról van szó... ott fontosak a kapaszkodók. Itt azonban egy olyan dokumentum sorozatról van szó, amely benyomások mentén lett olyan, amilyen lett. Itt az impressziók a fontosak, mert azon keresztül érti meg az olvasó, hogy a szerzőnek mi a gondja jelen esetben a közélettel, és azon belül saját magával.
Az ember amikor fiatal, és a hagyományos keresztényi kispolgári nevelést kapja... mint én. Két fontos dologgal tölti el a gyermek és ifjúkori éveit. Ez a két fontos dolog: az udvariasság és az engedelmesség. Természetesen bőven van ebben autoriter minta is, hiszen ha ezeket az apró, ki nem mondott, le nem írt szabályokat megszeged...könnyen beleszaladhatsz egy pofonba.
Nincs is ezzel gond... mert végtelenül meggyőződve, „vélt fegyelem” megtartásával, le lehet így élni életeket, és lehet így nevelni embereket. Így van ez a viselkedés, ha van feszület az ajtó felett, ha nincs. Ezek a bigott emberek... bigott emberek, akik közül én is jöttem. A „bigottságnak” történelmi okai vannak, vallással vagy anélkül. Valamiféle nyáj képzet... a háború és nyomor elleni fedezék vélelme ez. Megvéd bennünket sokféle vezető: a pap prédikációval, a gazda a gondosságával, a kocsmáros a közös disznóvágással, a falu elöljárója az ünnepi beszéddel, a nagyapa... aki éppen most veszi le a nadrágszíjat, hogy hurkásra hasítsa a seggünket, utána meg hülyére pofozza az asszonyt.
Bizony- bizony nagy erkölcsi igazságok ezek a történelemből, néhányan talán magukra ismernek. A dolog lényege az, hogy „legyél jó”. Ez egy program, a programot mások írták... , mely alapvetően jó szándékkal van kikövezve (ahogy a pokolba vezető út is). A program lényege az immunitás, hogy életed során legyen mivel magyaráznod a jelenségeket, és a jelenségek mögötti viselkedéseket.
Ha vallásos vagy akkor még egyszerűbb az életed, mert lebontható bináris értékre: „el volt rendelve”, „nem volt elrendelve”. Ha csak szimplán vaskalap nyomja a fejed és bigott vagy, akkor bonyolultabb a helyzet, mert erkölcsi minősítéssel is ellátod az értékelést. Mocskos buzik, karvalytőke így meg úgy, hazaáruló, miegymás stb... A dolog nem arról szól, hogy „karvalytőke”létezik e (bizonyosan igen, ha nyelvtudományból indulunk ki), hanem arról, te hogyan viselkedsz az adott közösségben, és használod ezt a fogalmat. Az esetek többségében ezek csupán csak érzületek, melyekkel jól operálnak a pártok. Az emberek ezt nem hajlandóak tudomásul venni, mert azt akarják hallani a politikustól, amit gondolnak. És a politikus ezt megadja nekik. Sőt most már bonyolultabb a helyzet, mert a politikus mára képes előállítani azt is, hogy mit gondoljanak az emberek (kommunikáció, régen propaganda osztály volt).
Ha tehát „itt a pirost- hol a pirost” játszunk és én vagyok a politikus, eldöntöm én...akarom e, hogy tudd hol van. Ahogyan érdekem kívánja. Olyat nem lehet játszani, hogy soha ne tudd, hol van a piros... mert akkor begurulsz és én elveszítem a legközelebbi választást. Ennek folyományaként, itt-ott mindig lesz egy kis „jutalom piros”, legalábbis igyekszem úgy csinálni, mintha ugyanarról a pirosról beszélnénk.
Nem arról beszélünk sajnos! Van egy rossz hírem, az én zsebem tele van piros golyókkal, és azt láttatom veled, amelyiket én akarom, de te mindegyiket ugyanannak fogod látni. A népjóléti atyuskához való ragaszkodás pontosan ilyen, ma rezsit csökkentek, holnap karbonszálas zongorát adok át. Lényeg, hogy te azzal a megspórolt 5000 forintoddal, és az emelt szintű kulturális érzeteddel – mint idézőjeles karbonszálas zongora tulajdonos - megkapd a piros golyódat. A politikusok éppen ezért rövid távon operálnak az érzületekkel, nincs olyan rezsicsökkentés vagy zongora, amely képes lenne átfogóan átívelni 3-4 ciklusnál többet. Csak a kreativitáson múlik valóban, hogy még mire képes az a csapat, akik ezeket kitalálják.
Természetesen a kreatív csapat tagjai is elfáradnak egy idő után, ahogyan az izzó is kiég néha és a kukába dobjuk. A csapat tagjait is cserélgetik tehát. De mivel állandóan rövid távon alkotják a társadalmi és gazdasági diskurzus cserét, a nép és a hatalom között, így kénytelenek tartalékot is felhalmozni. Az általam gyűlölt és megvetett Gyurcsánynak, itt viszont igazat kell adnom, mert pont erre célzott, amikor azt mondta: „ne azért legyünk politikusok, mert már elfelejtettük, milyen autószerelőnek lenni”.
Van egy rossz hírem. A politikus már nem akar autószerelő lenni, mert már hozzá szoktattuk, hogy ne kelljen annak lenni. Tehát mi lesz, akkor... amikor majd elveszítik a választást? És az általuk preferált vagy képviselt cégek kevesebbet, vagy egyáltalán nem kapnak állami megbízást?
Semmi. Mert a hatalmi évek alatt, bőven tartalékoltak és beruháztak. Nem is számolnak azzal, hogy másképp is lehetne... sőt eszük ágában sincs másképp csinálni. És ez így megy ciklusról ciklusra, immáron 25 éve.
És amikor Én vagy más kritikusok keményen nekimennek a politikusoknak az elmúlt 25 év miatt, akkor az aktív és inaktív politikusok döntő többsége, tágra nyílt őzike szemekkel néz ránk: „de hát miért?”. A nagyapám mindig azt mondta egy ilyen kérdésre: „zsák szarért, mert én azt mondtam”. A fentiek ismeretében mindenki maga döntse el, hogy az „őzike szemű” „politikusi miértre”, hogyan válaszolna.
Ugyanakkor a keserű valóság is felismerhető, hogy miért csinálják ezt a politikusok.
Az igazság az egyetlen olyan érték, amellyel nem lehet operálni ebben a rendszerben. A birka bigottság mindig ott lesz az értékítéletnél, amelyről az elején írtam. Mégis ki lesz az a választó, aki eltűri az igazságot, hogy a rendszerváltás nem történt meg, folyamatosan megvezettek minket 25 éven át, és valójában nem tudunk semmilyen kötelezettséget betartani nemzetközi szinten, csak ha taknyosra adóztatjuk a lakosságot, kinyírjuk őket az egészségügyben és széjjel kergetjük a fiatalokat.
Mert egy olyan sivatagot csináltak belőlünk, ahol mindenki csak a csomagolást adja el, de marék homok van mindegyikben. Akármilyen a csomagolás, az ország önerőből nem tudja megoldani az egészségügyét, az oktatásügyét, a kulturális ügyeit! Mert nincs meg a pénz rá! Ki volna az a politikus, aki ezzel ki merne állni a nagy tömegek elé? És ki volna az a választó, aki ezt eltűrné?
Ismételt metaforám, hogy ez egy olyan csónak, amely tele van lyukakkal és van hozzá egy darab dugónk, hogy ne süllyedjünk el. Egyik lyukból a másikba dugdosom, hátha kevésbé látszik a helyzet. Sőt... inkább hazudok! Egy másik korábbi aranyköpésemet idézve:
Amikor a túra hajó léket kap és süllyedni kezd, az egyik turista pánikolva üvölti a kapitánynak:
- Kapitány! Süllyed a hajó!
Amaz vissza:
- Ez kérem tengeralattjáró
Előző:
- Akkor jó...
Ezt követően mindenki megnyugodva, a helyén ülve fullad meg. Nem tudom, hogy az Istenadta nép mikor ébred rá, hogy eljött a jogos pánik ideje. Ez a nyílt igazság egyszerűen nem jöhet létre. Ilyen nincsen. Gúzsba köt minket az erkölcsi meggyőződés, amelyről az elején írtam...
„jónak lenni jó, hiszen akkor gondoskodnak rólunk”.
A többség képtelen ezen átlépni, ez az amikor néhányan azon filóznak, hogy felső korhatár is kellene a választásoknál. Ugyanis nem feltétlenül az aktív harmincas- negyvenes korosztály rendelkezik ezzel a kártékony bigottsággal.
A politikus azt is tudja az átlagos és idősebb választójáról, hogy úgy véli: „jónak lenni jó”. Ezért kielégíti azt az autoriter szerepet, amit el is várnak tőle. „Mívelt magázódás”, pilvax kávéház illata lengi be az egészet, a politikus a vízen jár... és leereszkedik a választójához. Még akkor is, amikor egyébként nem látjuk, és szénné röhögi magát ezen... otthon, a retyón ülve, vagy épp egy üveg sörrel a konyhában. Van egy jó hírem mindenki számára...
A politikusok esznek és isznak, aztán pedig wc-re járnak. Sőt szexelnek vagy maszturbálnak is.
Azaz semmiben nem különböznek tőlünk, attól még hogy állandóan a pofájukat kell nézni a TV-ben, kivéve amikor felváltja egy ütődött celeb.
Ezért saját jól felfogott érdekünkben, amikor a falu ügyeletes Marika nénije kezet akar csókolni Orbánnak vagy Gyurcsánynak a legközelebbi falu látogatás alkalmával. Lépjünk oda, és tiltsuk el a tevékenységtől Marika nénit. A politikus meg örüljön, ha köszönnek vagy ép nem rúgják ketté a valagát. Tehát ilyen ez az alá-fölé rendeltség. Politikusnak nem csókolgatjuk a kezét!
Még az unatkozó milliomos, vagy az útszéli proli is elkezd lefelé kommunikálni...aki rászánja magát egy mandátumra, „közéleti szerepre”. Autodidakta vállalja magára ezt az erkölcsi szerepet, még akkor is ha előtte Kajmán- szigetekre menekítette az összes lóvéját, vagy kockasajtot lopott a hipermarketban. A választó pedig nem veszi észre, hogy állandóan emancipálják, nem veszi észre mert természetesnek veszi. A politikus állandóan azt hangoztatja, hogy a választóért él-hal, és őt szolgálja... miközben testőrséggel és méregdrága autókkal zárja el magát, és nem vesz egy levegőt a választójával, a város sztk rendelőjében, hanem privát gyógyíttatja magát.
Amikor teljesen világos, hogy közpénzből eltartott senkik, luxus beruháznak vagy státusz szimbólumokat habzsolnak Gucci táskába csomagolva. És az is világos, hogy én mint emancipált választó, örüljek ha a lába nyomát megcsókolhatom. És meg sem fordul a fejemben, hogy holnap feltegyem a Vaterára lázár karóráját, az árából meg egy óvoda háromnegyed éves költségét kifizetném, lehet hogy éppen Felcsúton.
És itt volt az a pont az életemben, amikor az egész álszent kócerájt szembe köptem és fenéken rúgtam. És innentől minden politikust „fiamnak” vagy „lányomnak” szólítok majd. Mert az én kenyeremet eszik és véremet szívják ki. És ez az a pont, amikor az emberre rásütik az „antiszociális”jelzőt és mindenféle erkölcsi fölénnyel, megpróbálják a földbe döngölni, pusztán azért mert megtagadja a „jónak lenni jó” hamis erkölcsi passzust, terminológiát.
Jónak lenni így... NEM JÓ!
És nem leszek az, sem a hatalomnak, sem a nálam idősebbeknek, sem a haveroknak, sem egy kampány csapatban, sem egy facebook nyilvánosságban. Így könnyen meglehet, hogy a kérdéseim is nagyon kellemetlenek lesznek. Kellemetlenek lesznek, mert meguntam a kettős szabályt: légy engedelmes és udvarias. Nem én voltam az, aki ezzel visszaélt. És amikor a Farkas Zsuzsa kampányban is észrevettem azt a motívumot: vannak egyenlőek és a még egyenlőbbek, és az egész büfögés az MSZP és DK páholyából jött ki. Akkor az asztalra csaptam.
Lényegében részemről egy teljes erkölcsi kiábrándulás ez. És azt gondolom, hogy nem áll meg itt a dolog. Az egész nyilvánosság működését, alapvetően mérgezi ez a viselkedés.
Folytatása következik...
Szakálos Dénes László
