A szőke bombázó kezeslábasban a teherkocsi mellett hajlongott. Fürtjei kontyba kötve, felvarrt feszes arcán apró gyöngyöző verejtékcseppek, egy-egy lapátemelésnél apró erek rajzolódtak a finom halánték környékén. A pumpált paplan ajkakon rúzs helyett a száraz, cserepes szomjúság. Hódító karrierépítő mosoly helyén munkától megviselt, fekete foltoktól, piszkoktól tarkálló arc.

A szilikonok, mint a dugattyúk mozogtak le és fel a mellében, teste tökéletes formáját elzárta a munkás kosztüm a dolgos hév. Finom bőrápolót és körömreszelőt látott kecses kacsók emeléstől erőlködve kérgesedtek, torzultak. Egy hajlás... és a fitness edzett test megfeszülve emelte a szerszámot.

Szenet lapátolt... és csak emelte és dobta, emelte és dobta. A szenet... nagy kupacokban a lapáton. A szénrakás a vagonban hegyformát, tornyot ábrázolt. Hosszú idő telt el így.

A szünetben... puhadobozos cigi, munkás pöfék.

---------------------------------------------

Tizenkét órával később ugyanezen női test és szellem egy nézettségileg meghatározó, vezető médium szőke cicás reggeli műsorában, Hello Kitty feszülésben jópofizik média barátnőjével a párkapcsolatokról és burkoltan a falloszról, a vagináról. Odakinn a vezérlőben éppen hirtelen vendégségben a producer, a monitorokat bámulja és benne a vihorászó szőkeségünket. Stílusosan megigazítja lába között a félkemény dudort, majd a zsebében a névjegykártya után kotorászik.

Mert dolgozni, mindenki szeret.

Miért késett egy napot a frissítés? Mert elgáncsoltam. Miért? Mert ez az új rovat komoly problémát okozott. Jó hír, hogy nem csak nekem hanem ZKAP kollégának is. Egy görbe este után, már hogy ha a a borozás utáni szerpentin annak nevezhető szakadó esőben: új fekete lovag filozófiát ültetett belénk. Nem sokban tér el a korábbitól, továbbra sem szeretjük egyik regnáló pártot sem, és ugyanúgy a hétköznapi gondolkodó emberek pártján állunk. De ebben a rovatban - ellentétben a többivel - optimisták leszünk. Sokat vívódtunk több bejegyzésen át az "érték" kifejezéssel, és ahogyan az lenni szokott nem jutottunk semmire. Meglehetősen szubjektív, sikamlós talaj, de termékeny ahhoz, hogy vitatkozzunk rajta. Vitatkozni? Minek? Azért egyetlen egy érték egységes marad, a világ és az ország működésétől függetlenül. Ezt pedig úgy hívják: tehetség. Ne gondoljunk elit dolgokra. Egy szobafestő is lehet tehetséges a maga szakmájában. Éppen ez az, ami univerzálissá teszi a kifejezést. A tehetség az ami okot ad arra, hogy optimista rovatunk is legyen. A magyar furcsa és specifikus fajta, de ha valamiben tehetséges, képes győzni és felülkerekedni: művészet, sport, szellemi tevékenység, kétkezi munka. Ezt számtalanszor bebizonyította. Ez olyan hatalom, amit a körülmények ellenére is jól képviselt, még elnyomás és lehetőségtelenség közepette is. És azért kell ez a rovat, mert sokan ezt elfelejtették. Tudjuk... tudjuk a szomorú tényeket: külföldi munkavállalásnak áll a világ a húszon éveseknél... sőt fáj egy kicsit, a statisztika második ötvenhatot idézi migráció terén. Sokan feladták és cinikusan röhögnek ezen a blogon is. De gondoljuk végig a történelmet, a kezeink és szellemeink műveit. A magyar elátkozott, de mind közül csak egyetlen nép, aki ennyi elmét és testet adott a világnak, több mint fajta: egy elátkozott harcos Titán. Egyetlen egy dologgal képtelen megbirkózni, az pedig saját maga... nem véletlen, hogy egyesek a megosztásában látnak üzletet és lehetőséget. Mivel fogékony emocionálisan és racionálisan, így hihetetlen méretű árkokat ás maga körül és nevezi ki a címleteket: narancs, vörös, árpádsáv. Pedig egy hazában élünk, sokszor gyermekeink egy iskolába járnak. S mégis képtelenek vagyunk egymással megbékélni. Lehet pénzre vagy boldogtalanságra vagy kultúrára hivatkozni. Nem látjuk, hogy üzleti érdek rejtőzik abban, hogy véletlenül se fedezzük fel egymás értékeit. Sőt ellentét értékeket gyártunk, már mozdulatban is vitatkozunk a másikkal, nem kell hozzá beszélni. Egyesületeket, egyéb szövetségeket építünk vagy magánzó műfajban műveljük... de sokszor egymás ellenében, verseny viszonyában élünk. Egyszerű példa: egy kedves szerkesztő kollégával komoly filozófiai értekezésbe kezdtünk - természetesen borozás közepette -, a szomszéd asztalnál megszólalt gúnyosan egy asztalos szakmunkás úr:

"Na... az értelmiségiek vitatkoznak!"

Erre én:

"Elhiszi, hogy önnek is érdeke,
hogy mi jobban keressünk mint ön?"

Értetlenül fogadta. Kifejtem:

Minden vágyam, hogy a házam tornácát s akár a bútort az asztalos mester Lajos bácsival csináltassam. Minden vágyam, hogy az utca festőjével Pistával festessem ki a lakásomat. Minden vágyam, hogy a sarki Józsitól a hentestől vegyek húst. Ez azonban nem jöhet létre, mert az adóterhek által szolgáltatásuk megfizethetetlen. Így, mindent készen fogok vásárolni, én fogok kifesteni és akciós felvágottat veszek a madaras teszkóban. S nem azért, mert velük van problémám... hanem azért, mert nem tudom őket megfizetni.
Pedig érdekem lenne. A fizetések nem követnek értéket, ahogy egy egészséges nemzetgazdaságtól elvárható lenne, hanem a neoliberális piac és a tömegtermelés az etalon. S ebbe a rendszerbe a középosztály szellemi és kétkezije: én, Lajos, Pista és Józsi bácsi nem fér bele. Nem érdek, hogy beleférjen. Az egyediség, az egyéni alkotás ma nem cikk, hanem billog, jobb esetben sovány rétegpiac. Nyilván van egy felső réteg, akik elit minőségben élnek, életmódjuk önző és pazarló. De ezt a réteget is mi magunk termeltük a fejünk fölé - s kitartóan termeljük ma is - pont azon rossz és hamis reflexből, hogy egymás megalázásában vagy lenézésében versenyt és piacot látunk. Jól neveljük a disznókat úgy, hogy minden alkalommal egymást keverjük a korpába.

De azt kell felfogni és elfogadni, hogy ettől még a fent nevezett személyek munkája - velem együtt - óriási érték. Jó lenne végre észbe kapni és felfedni a valós helyzetet: ma abba van pénz, ha másiktól sajnáljuk még akkor is, ha nekünk nem jut több. Ez nagyjából a morált is bomlasztja, és zsibbadó fásultságot terjeszt. De ettől még a tehetség , tehetség marad. S mi mindannyian elmondhatjuk magunkról - te is kedves olvasó! - mi tehetségesek vagyunk és azért is, mert a körülmények ellenére, még mindig nem vesztünk el a szlávok tengerében. Tessék felállni, lerázni a láncokat! Van abban ráció, ha kollégám és barátom boldogságában és anyagi épülésében részt veszek... mert egyszer én is vágyakozni fogok, kis szerencsével visszakapom. Szükségünk van egymásra! Kicsit jobban szeressük és tisztlejük egymást! Ezen a blogon liberális, konzervatív és radikális szemlélet ebben mind egyetért. S akit bűvöletébe csábított a vörös, az árpádsáv, a narancs gőz és ezt nem fogadja el... az tegyen egy szívességet és takarodjon le az IP címével erről az oldalról. Nem fog hiányozni! De ha egy kicsit is van benne érzés... gondolkodjon el és álljon végre fel! Felejtse el a plakátokat, a világot megváltó beszédeket, először a saját lelki békéjét találja meg, aztán szépen és módszeresen kezdjen el foglalkozni a családdal, barátokkal, hozzátartozókkal, kollégákkal, a szomszéddal. A demokrácia csak egy modell, de egymás nélkül nem megy! Így csak kirakatbábuk maradunk. Hinnünk kell egy jobb minőségben!

Legközelebb talán a tehetségről magáról beszélgetünk egy keveset.
 

(egyszer)folyt.köv

A csend sosem valami után következik, hanem mindig valami előtt van... a többit majd meglátjuk.
Hamarosan újra a régi formában.

Tisztelt Gondolkodók!

Hétköznap amazonjai és adoniszai!
Igazán vagány csávók és csajok vagytok!
Tagságotok emeli a színvonalat... köszönet érte!

Bejelentés:
Az Fekete Lovag Gondolkodó Klub szept 1-től félig zárt klubként
fog üzemelni. Ez azt jelenti, hogy egészen szept 30-ig
csak a ti ismerőseitek köréből léphetnek be (ha ajánlotok).
A külső "idegen" belépőket a moderátor ki fogja dobni.
Szeptember 30-át követően, pedig a 2010-es évadra
lezárjuk a tagtoborzást és senki új személy - ismerős vagy idegen - nem léphet be.
A kívül rekedtek megalakíthatják a Lúzerek Serege Klubot:) 
Mi ennek az oka? Legyen meglepetés:) 
A meglévő tagoknak csak előnye származhat belőle:)

Tisztelettel:
A Fekete Lovag
Személyesen

Minden csoda három napig tart.
A tiéd egy napig tartott kedvesem.:)
Néhányan magukra vehetik az inget. Jó bő...

Bulvár fotósunk ismét lesen volt... jól ismerte már a bokrot a fogászati elit klinikánál. Ott leste a klinikába igyekvő vagy onnan távozó képviselőket. Tökéletes pillanat előjátékaként látta, ahogy a klinika ajtaján kilép Szabó Gedeon fideszes képviselő, és vele szembe éppen érkezőben Kovalics Árpád mszp-s képviselő. Félúton összetalálkoztak. Kiváló kompozíció! Két képviselő a fogászati klinika homlokzata előtt! 
A fotós mint a szöcske ugrott elő a bokorból, ahogy földet ért már komponálta is a két képviselőt. A gép kattogott.

A két képviselő ettől nem jött zavarba, és ahogyan azt tanulták: reflexíven kifelé fordultak a fotós felé és testtel oldalvást mozdulva kezet ráztak belevigyorogva az objektívba. Úgy festett mintha most adtak volna át egy fogászati rendelőt, már csak a szalag és az olló hiányzott a ceremóniához. A fotós erre a rutinra nem számított...
dühöngött is emiatt.

Ugyanez a fotós, később a laborban. Értetlenül nézte, hogy valami nem stimmel a fotón. A fényképezőgép lenne rossz? Nem lehet, teljesen új és korszerű gép. Mindkét képviselő vigyorgott a képen, de a szájukból ugyanolyan csillanás égette ki a képet. Kinagyíttatta a technikussal digitálisan és nem hitt a szemének. Geometriai pontossággal, ugyanazon helyen, ugyanakkora méretben mindkét szájból egy-egy arany szemfog csillant vissza, és vakította el a jelenetet.

---------------------------------

Csatlakoztam! Jöhet a megfejtés.

Lagyiszló és felesége immáron húsz éve ülnek az előszobában. Az élet elhaladt mellettük. Az úr hintaszékben, az asszony mellette sámlin kuporog. Lagyiszló egyik kezében a pipája, másik kezében egy asztalos mester áfás számlája. Megbarnult papíros. 
A bejárati ajtót nézik, az asztalos mester munkáját, azt az ajtót melyről a számla is keletkezett, jól fizetett munka volt. A szél csapkodja ezt az ajtót, a zsanérok nyikorognak, vetemedett, holnap talán kidől. És csak nézik... csak nézik az ajtót, ahogy lassan az enyészet és korhadás fadarabja lesz.

Húsz év után megszólal az asszony:

- Apa! Le kellene már cserélni ezt az ajtót.

Az apa kövér füstöt pöfékel ki a szájából, a számlát lesi, majd hidegen az asszonyra néz és dörmögő hangon megszólal:

- Nekem papírom van arról... hogy ez egy ajtó...

Az asszony nagyot sóhajt és gyermekded tekintettel bámul tovább.
És együtt bámulják tovább...  nézik átadva magukat az örökkévalóságnak... az ajtót.

-----------------------------------------------

Várom a megfejtést! Kedves magyar vértestvéreim..

Szakálos Dénes László írása (c) 1998

3. fejezet

Nem! Ebbe nem törődöm bele soha!

Mormogta a hős a géz alatt és morcosan hajtott lefelé a dombon a sugárhajtású Bitu-rollerével. Kora reggel a nap alig kandikált ki a hegyek közül, és ő a képzőművész parkba igyekezett kipihenni fáradalmait, aztán kidolgozni az "Antiszerelem" haditervet.

Kezdek figyelmes lenni arra, valami csörög utánam, amikor közlekedem az utcán vagy a lakásban. Lánccsörgésre hasonlít. A hang akkor tompul és élesedik, amikor valami új vackot vásárolok, amire sokszor nincs is szükségem. Ezt hívják marketingnek. Egy új termék mindig valami ellenére, vagy elődjének fejlődése végett jön létre. 
A mobiltelefon - s bármilyen termék - már sosem lesz az első meg a régi. Mert a pixel számok emelkednek, és ma- holnap ki tudja milyen intim helyzeteket művelhetünk majd rajta. Bár azt kihagynám:) a mobilrezgést nem szeretném más aktusra hasznosítani.