És ami még a valóságnál is megdöbbentőbb, hogy mások természetesnek veszik, hogy én természetesnek veszem ezt a morált. Pedig nem. Hajrá Magyarország?            

  Bejegyzésünk a héten történt valóságot ötvözi röviden irodalommal. A karikás szemmel melózott polgármester a színpadra lépett. "Kedves egybegyűltek XY pártra kell leadni a voksot és biztosíthatom, hogy ha kell önök majd joggal rúghatnak bokán és verhetnek…

  Nekünk magyaroknak van egy furcsa tulajdonságunk, szeretünk másokkal foglalkozni - persze lehetne kritizálni: miért nem inkább magunkkal foglalkozunk? De a kritika egy másik rovat, ez pedig az új rovatunk: a távcső. Természetesen kukkolásról van szó, de nem pejoratív…

A szőke bombázó kezeslábasban a teherkocsi mellett hajlongott. Fürtjei kontyba kötve, felvarrt feszes arcán apró gyöngyöző verejtékcseppek, egy-egy lapátemelésnél apró erek rajzolódtak a finom halánték környékén. A pumpált paplan ajkakon rúzs helyett a száraz, cserepes…

  Miért késett egy napot a frissítés? Mert elgáncsoltam. Miért? Mert ez az új rovat komoly problémát okozott. Jó hír, hogy nem csak nekem hanem ZKAP kollégának is. Egy görbe este után, már hogy ha a a borozás utáni szerpentin annak nevezhető szakadó esőben: új fekete…

  A csend sosem valami után következik, hanem mindig valami előtt van... a többit majd meglátjuk. Hamarosan újra a régi formában.