Butaság lenne ezt a viselkedést párthoz kötni. A video szerzői talán annyira nem. De a Tube kommentelők elfogultak, elrugaszkodnak az objektivitástól. Pártoktól függetlenül, ezt napi szinten nagyon sokan elkövetik Budapesten. Persze... azt is lehetne kutatni miért. Röhej, hogy mennyi pénz eltűnik a süllyesztőbe, vagy valamelyik félmillás öltönyzsebbe, a járda és parkoló beruházásban. Szerintem jóval olcsóbb a Critical Mass szekerét tolni, mint várost fejleszteni. A jelek szerint jobban megéri ronggyá büntetni az autóst, mint fejleszteni bármit, akár a tömegközlekedést is. 
Csak jelzem... attól, hogy 2030-ra mindenki biciklivel fog járni Pesten:
a morál nem fog javulni, a tömegközlekedés nem lesz olcsóbb és esélyes, hogy régészeti lelőhelyet nyitnak a négyes metró helyén, a második honfoglalás milleniumra kész lesz a Margit híd is.

De a lényeg: bár nem kötjük párthoz ezt a kis jelenetet. De azért mégis van benne valami félelmetes. Az pedig: a mérhetetlen magabiztosság. 
Ezt már volt alkalmunk korábban megismerni... nagyon sok párt és vezető vakított már minket hasonlóval.

Se nem párt, se nem civil, se nem hétköznap szintjén nincs újdonság és döbbenet.
 

Eljött a nap, amire mindannyian vártunk. Főleg Tóni.
A képviselők sorba álltak pofonért a parlament előtt.
Tóni a bunyós, boldog volt. Vörös és Árpádsávos, Narancs, Kék, Zöld a teljes színpaletta libasorban. 
Egyformán mérte a pofont. Volt, aki gumibábút küldött maga
helyett, volt aki bukósisakban jött, volt aki ciprusi hazafi ügyeit intézte és a feleségét küldte. Tóni jobbkezes tenyerest osztott, jelentős mennyiség után rózsaszínű jeges lavórba hűtötte a kezét.

A sor végére ért. Megpihent. Eltolt egy cigit és a Dunát figyelte.
Felismerés fénye gyúlt az elméjében. Ez sajnos kevés.
Így hazafelé sétán minden szembejövőt pofon vágott, válogatás nélkül.

Elővettem néhány könyvet... leporoltam, antológiák... publikáltam benne egy- néhány novellát és verset. Idealizmus, elveszett az időben. Elővettem fotókat... barátok egyetértésben és aztán haragban... idealizmus, elveszett az időben. Elővettem néhány html dokumentumot - társadalomkritikák, szintén saját. Idealizmus, elveszett az időben.
Visszaemlékeztem néhány zavaros kapcsolatra, nézeteltérésekre melyek végkifejleteként nem beszéltünk többé. Idealizmusok, elvesztek az időben. Visszaemlékeztem munkákra, kollégákra... konfliktusra, kooperációra. Idealizmus, elveszett az időben.
A dolgok 30 felé, se nem közeliek, se nem távoliak. Igazságtartalmak feszültek - és feszülnek egymásnak.
S ezek közül egyetlen egy volt egyetemes... ma is az.
Hogy egykori barátok, kollégák, szerelmek, csak úgy mint én. Egyedül esszük tovább a zsíros kenyeret. Vannak kitörések, sokszor jelentéktelenek. Minden változásban, és mégsem változik semmi.
 

Önző kis játékok, önös érdekek, az igazságért avagy személyes boldogságért való kétségbeesett küzdelmek, harcok. Kaparások... leszakadt körmök.
 

Ma még hosszú a hajunk, holnap talán kopaszok leszünk vagy befestjük.
Ma még dohányzunk, holnap talán pipázunk vagy végleg leszokunk.
Ma még iszunk, eszünk, holnap talán fényevők leszünk és józanok.
Ma még katolikusok vagyunk, holnap letagadjuk vagy buddhisták leszünk.
Ma még hetero, holnap remete, szingli vagy meleg.
Négy éve erre szavaztunk, idén arra szavazunk.
Az ideál percenként változtatja a tartalmat.
 

Létezik origó? Ahová visszaérünk egy nagy kör után? És ott mi lesz?
A nők rájönnek, hogy mégsem kell mindenüket kopaszra borotválni, és a második bifidusz eszenzisz sem nyújt megoldást a jó bélflóra működésre, a ránctalanító sem ránctalanít? 
A férfiak rájönnek, hogy a tetoválás billogot jelent, a rendszeres szoli rákot okoz, és a kopaszság is egyhangú?
A gyerekek rájönnek, hogy a telefonok között csak pixel különbség van, de mindegyik ugyanúgy hívást kezdeményez és fogad, a videojátékok ismétlik önmaguk nincs több fantázia fegyver, pofon technika, s a közösségi portál ismerősök több mint fele nem is ismerős?
Megasztár 15.
Győzike repeta.
A sztárok újra pókokat esznek, és ki kell menteni őket. 
Média házasságkötés és versengés, újabb bohóccal.

S ha már origóba értünk, a szőnyeg rojtos végéhez... milyen szőnyeg következik majd?
Új jön? Újra hajtják alattunk a régit?
Vagy netán végleg kirántják alólunk?
Fáradt vagyok... hogy bővebb legyek. Megérteni sem muszáj.
Minden mehet tovább. Nem kell traffipaxtól tartani.
Mivel sebességkorlátozás sincs. Igazság nem létezik...
paradoxon, hogy mégis van... mert állandóan hajkurásszuk a sajátunkat. 
Belegebedünk.

Te nem lehetsz pesszimista fiatal vagy!
Mióta is nincs barátnőd?
Az egészség a legfontosabb!
A szerelem mindent legyőz!
Mikor nősülsz?
Menny külföldre, tanulj nyelveket!
/Tanulhatsz nyelvet, miközben csirkét csomagolsz vagy szart lapátolsz! - Remek!/
Majd százezreket keresel!
A lábaid előtt hever a világ, fiatal vagy!
A munka nemesít!
Az élet szép!



Nos...
Borotvahabra már nem kell költenem.
A közhelyektől jobban habzik a pofám.


Legdurvább Black Metal.
Ököl mint kalapács sújt le, töri porrá az íróasztalt...
Baseball ütő a monitornak, és tévének.
Benzines kannák az országháznak (és nem ingyen tankolni!).
Aztán szájzár.
Csend.

Kedves legénység! Üdvözlöm önöket ismét a fedélzeten!

Elő-szőr a szubjektív véleményemet szeretném Önökkel megosztani: hallottak már Henri Marie Raymond de Toulouse-Lautrec Monfa -ról? Nos Nekem ez az úriember a kedvenc festőm. Nemesi családban született 1864-ben, Franciaországban. Mivel szülei első fokú unokatestvérek voltak, testi fogyatékossággal élt (és még szerencsésnek mondhatja magát, mert több testvére meg sem élte a felnőtt kort). 
Nem szeretném részletes életrajzzal untatni Önöket, csak pár adalékot közlök, hogy legyen egy kis rálátásuk a dologra.
Párizs művésznegyedében a Montmartre-ban lakott, dolgozott.
Nem vetette meg a testi örömöket: láda számra hordatta a konyakot a műtermébe, hetekre beköltözött kuplerájokba, az akkor még kétfülű cimborájával rendszeresen látogatták az akkor, oly divatos kabarékat.

Kedvenc témái a lovak, a bohócok, táncosnők és természetesen a prostituáltak voltak. Ezzel el is értünk mai témánkhoz: a festészeten, szénrajzokon kívül még egy műfajban maradandót alkotott, ez pedig a litográfia. Több művészettörténész Őt tartja a plakátkészítés megújítójának, a mai plakátok stílus-ősatyjának. Több plakátot készített az akkoriban nyitott Moulin Rouge számára (ahol Ő is sok estét eltöltött), táncosnőknek, sanzon-énekeseknek, pl.: Aristide Bruant -nak.

Plakátjain erőteljesen egyszerűsít, világosabb alapra helyezi az alakokat, kidolgozza a színek, betűk, vonalak, felületek összhangját, annak érdekében, hogy a plakát messziről is hatásos legyen. De nézzük csak meg a fenti művön szereplő figurát: határozott, céltudatos tekintet, eléri a céljait, sikeres, megnyerő ember benyomását kelti.
És most nézzük meg mindezt napjainkban...

Nos ennyit a művészetről manapság....

Továbbra is alás szolgájuk: Z

És csak, hogy ne maradjanak zene nélkül:(bár Fenech bácsit nem nevezném sanzon- énekesnek:)

Mi az a Fekete Lovag Média? (PR cikk/ Programod magazin):
Szakálos Dénes László médiaelemző írása

Vegyük elő a sztereotípiák szótárát - nem kell leporolni mindenkinél mindig kéznél van sajnos... vastagsága a Révay összes egy rakáson. Mi az, hogy Fekete Lovag Média? Valami olyan analóg vagy digitális médium, ami reggeltől estig "Gátem sziti" önkormányzati műsorait szolgáltatja? A szünetekben betmen filmeket nyomnak? Nem jó... előbb vagy utóbb ismételni kell, Jack Nicholson azaz Joker hetente venne savfürdőt (Batman 1989).

A Gyalog galopp fekete lovag csatornájáról van szó? Akinek a párbaj végén se keze, se lába? És mégis kiegyezne döntetlenben? Beleférne néhány konkurens médium tematikájába, mert némely műsornak se füle, se farka. Valami morbid sportcsatorna lehetne akkor... túl egyhangú lenne. Tehát ez is kihúzva a listáról. HMMM... talán valami Black Metal médium? Benne a műsorvezetők fogmosás közben is hörgést gyakorolnak otthon? Áramvonalasra hasította a fejüket a headbang (fejrázás)? Bármivel képesek léggitározni? Az affektáló, pösze, raccsoló és lezserségtől szétesett sztárokat és műsorvezetőket már megszoktuk. Sikítós és hörgős műsorvezetőt még nem láttunk. De nem lenne túl kreatív. Ez is kihúzva.

Ha tovább lapoznánk a szótárat bizonyára kitöltené a Programod magazin következő évadát is, benne a legmerészebb ötletekkel: szekta vagy temetkezési vállalkozás stb. A megfejtés pedig egyszerű: a Fekete Lovagnak nincs sztereotip azonosítása, egyszerűen csak Fekete Lovag. A Fekete Lovag csoportban olyan fiatalok tevékenykednek, akik újszerű filozófiával közelítik meg az oktatást, mint kommunikációs folyamatot.
A magániskola, melyet Érden indítanak több mint iskola: új módszer.

Iskolapad kényszere helyett, fiatalos lendület és barátságos környezet, kötött tanár – diák viszony helyett kooperáció és interaktivitás, felületes kollektív tanulás helyett egyénre szabott tanulás, magolás és üres beszéd helyett szakmai konzultáció, sablonosság helyett a szakmai problémák élethű szimulációja, a problémamegoldó stratégia fejlesztése.

A magániskola sztereotip? Olyan elit szaga van? Megint nem az, bárki jelentkezhet informatikai képzésre és megtekintheti a jelenlegi kínálatot: http://www.feketelovag.hu/media. A sztereotípia szótár sajnos nem tartalmazza azokat a dolgokat, amelyek a maguk egyszerűségében valóban önmaguk, minden alkalommal üzeneteket keresünk: színben, szóban, hangban. Ezt a marketing szakemberek is jól tudják, sőt ezzel operálnak többnyire. Miért is ne tanulnék olyan fiatal szakemberektől, akik egyszerűen csak önmaguk?

Szakálos Dénes László írása (c) 2009 december

Normális esetben a tárgy determinálja annak használatát. Egyszerű példázat: nyilván a bicskát a nyelénél fogva használjuk és nem a pengéjénél fogva. Az egyik jelentős tárgy az ember történetében egy kődarabot jelentett, amellyel lepattintott a másik kőből egy darabot – ezzel szikrát képezve. De mi határozta meg az első vagy is pattintó kő használatát? Sejtésem szerint a tudat. A tudat lehet valószínűleg a technológia eredendősége, de a tudat szinkronban van-e a létezővel? Honnan tudtuk… hogy csakis az a kődarab alkalmas a szikra képzésére… s nem más vagy netán szikra képzésére alkalmasabb természetben fellelhető tárgy? Ha a tudat ezek szerint korlátozott… akkor hogyan miképpen kerülhetnénk közelebb a létezőhöz? Az egyik kő másikhoz ütése létet feltételez, de elhatárolja önmagát a feltételezhető létezőtől.

Martin Heidegger:

"De honnan vesszük a jogot a lét jelenlétként való megjelölésére? Lét jelenlétként való megbélyegzéséhez vagyunk kötve."

Sapka nem sapka esztétikuma (saját elmélet):
A tárgy használata determinálja önmagát probléma kritikája:

Ha téli hideg időszakban, sapkát húzok a fejemre ugye természetes eljárás? Ugyanezt a sapkát kifordítva teszem a fejemre, anyagát és funkcióját tekintve ugyanúgy sapka szerepet lát el azzal a különbséggel, hogy mások figyelmetlennek vagy bolondnak néznek majd. Miért? Elméletem szerint, azért mert a tudat kikényszeríti az esztétikumot. S ha borul az esztétikum, akkor mások a saját tudatukban az én tudatom devianciáját könyvelik el. Pedig a sapka sapka maradt, attól függetlenül, hogy kívül vagy belül van- e a varrás.
S könnyen a nem sapka esztétikumába tolódhat el mivel, hogy a figyelem a devianciámra terelődik. S meglehet, elterelődik a figyelem arról, hogy eredendően fázik a fejem. A sapka elfogadott használatát illetően komoly esztétikum alakult ki a tudatokban. S gyaníthatóan nem azért, mert a sapkákhoz gyárilag használati utasítások jártak volna. Hanem íratlan esztétikumról van szó. Ha az írottságát feltárnánk, az annyit jelentene, mintha az emberi genetika miértjeire kapnánk választ. Természetesen senkitől sem várható el, hogy hívja fel a tudat hibájára a figyelmet, s fordítva hordja a ruháit. Mindössze arra hívnám fel figyelmet: hogy a rend utáni vágyakozás (kozmosz), kizárja a nem rendet(káosz), függetlenül attól, hogy néha a nem rend is megoldhat problémákat. Nyilván hosszan lehetne arról is tanulmányt írni kik hozzák létre a rendet (hogy alakul ki?), milyen intervallum jellemzi: mettől számít valami rendnek, s mettől nem számít annak. Ha feldolgoznám a problémát, akkor rend kanonizátorokat sejtetnék: A közismert DC comics Superman figurától az emberek elfogadták, hogy kívül hordja az „alsónemű” szintű ruhadarabját. Ha én ezt megpróbálnám bevezetni öltözködésemben, hátulgombolósban végezném. Hasonló problémát vet fel a gazdasági elvek egymásnak feszülése (pl. kommunizmus, anarchizmus, kapitalizmus) Jelenlegi házi dolgozatom ezt a problémát nyitva hagyja.

A tudat korlátai: lét és idő:

"Mi ad okot arra, hogy az időt és a létet együtt nevezzük meg?"

Heidegger rátapint az egyik leginkább égető problémára: érthetetlen módon a létet mindig időhöz kötjük vagy történéshez. Jogosan veti fel a kérdést: ami tehát nem történik, az nem is létezik? Az irodalomtudományban is ismeretes fokalizátor fogalma is erősíti a tézist: „az történik, amit látunk, s amit nem látunk azzal mi a helyzet? Próbáljunk meg megoldást találni, erre elméletben illetve kizárásos alapon gondolkodjunk. Ahhoz, hogy az ember többet lásson, át kellene lépnie a biológiai határait mondjuk 360 fokban kellene látnia, s mind emellett felül kellene írni az idő és tér korlátait tehát teleportálnia kellene idő függetlenül ezzel meg is írtuk egy SCI-FI film forgatókönyv ötletét, tehát nem lehetséges. Megtehetnénk azt, hogy olyan gépezetet alkotunk (kamerához hasonlót) amely csápjaival, körbe hálózná a földet is mindenhol a nagy testvér szerepét látná el az érzékelés minden szintjén, mely pedig az idő törvényére nem adna választ, mert mi volt a megalkotás előtt? Tehát nem lehetséges. Megtehetjük azt is, hogy mindenkit ugyanolyan részletes műszerrel- eszközzel látunk el, tehát növeljük a professzionálisnak vélt fokalizátorok számát, mindenkinek NASA szintű kémlelő berendezés lenne a háza tetején… mihez képest lenne professzionális? Tehát nem lehetséges. Ha abból indulunk ki, hogy mindannyian objektivista történelemkönyvekből tanultunk gimnáziumban, megint csak paradoxonba ütközünk.

Mert az érettségi alkalmával történésekből vizsgázunk, s a történéseket számunkra a kanonizátorok szállítják. S mi van azokkal melyeket a kanonizátorok nem szállítottak? Azokat "nemtörténéseknek” "nemtörténelemnek" nyilvánítottuk? Be lehet zanzásítani a múltat háborúkra, azoknak hőseire és gazdagsági tényekre? Milyen alapon? Paradoxon:az igazsághoz való közelebb jutáshoz nem volna szabad kanonizálni!

De nem lehet nem kanonizálni! Ha feltételezzük, hogy léteznek és léteztek történelemjegyzők és alattuk szinkronban történelem aljegyzők és azok aljegyzői, akkor bajba lenne a történelemoktatás, mert akkor legalább kétféle könyvből kellene tanulni az érettségire: Történelem könyv, Nem Történelem könyv. A másik probléma az lenne, hogy felmerülne a kétely: mi történelem és mi nem az? A harmadik probléma, hogy a négy éves gimnázium időintervallum kitolódna a végtelenbe, s mindenki idősen történész professzorként hunyna el, de mégis tudatlanul. Végezetül: hány fokalizátor, hány könyv kell, és tartalomképző a világ és annak tényeinek leiratához? S ha mégis mindent leírtnak nyilvánítunk, választ adtunk- e a létezőre?

Miután a modern technika a maga berendezkedését és uralmát az egész Földre kiterjesztette, nemcsak a műholdak és azok hordozói keringenek bolygónk körül, hanem a lét mint a kiszámítható fennállás értelmében vett jelenlét is hamarosan egyformán szólítja meg a Föld minden lakóját anélkül, hogy az Európán kívüli földrészek lakóinak erről külön tudomása lenne vagy, hogy a lét e meghatározásának eredetéről tudhatnának vagy tudni akarnának. A kizáró és paradox megállapítások eredményeként a következőt láthatjuk: bár megalapozatlanul, de technológián keresztül evidenciába helyezzük a létet. Ez mankót ad nekünk a vélt- nem vélt valóságban, való eligazodásban. De, ha tartjuk Heidegger gondolatmenetét, akkor ezek a képek, amelyeket a technológián keresztül kapunk csak apró villanások, amely a fényképezőgép vakujához hasonlítanak. A kérdés a következő: mi van két villanás között? Sötétség? Netán az ismeretlen? S egyáltalán tudni akarunk- e az ismeretlenről- sötétségről? Elérhető olyan homogén sorozatlövéses villanás, hogy teljes részletében megismerjük a képet? S ha igen, akkor használnánk- e? Olvasatom szerint, ha létezne, amely ma kizárt technológia, akkor sem vennénk igénybe. Az irracionális, amorf, tényként nem kezelhető információkkal nem tudunk mit kezdeni, a tudat bezárul.  
Mint, ahogy a szellemfotózás is megmosolyogtat bennünket és vaku vagy objektív hibára gyanakszunk.

Heidegger mellett érvelnék: ugyanis számtalan korábban amorf, irracionális jelenség tényként beépült a tudatba. Évszázadokkal ez előtt ilyen volt a délibáb jelensége, nem tudták kezelni mára viszont senki sem rökönyödik meg rajta: van. Illetve a romantika beköszöntése előtt a szerzők, a táj tulajdonságait: dombokat- hegyeket, a föld gusztustalan kinövéseiként írták le. Byron volt az első, aki csodálatos természetként számolt be ezekről. Ma meg már képződésüket kutatjuk. Tehát a tudat észlelési szintje, valóban működhet hibásan. Tehát a korábbi tudományok és észlelések válasza a délibáb jelenségére ez volt: nincs. Ma meg ennyi: van. Tehát akkor mi zárja ki a lehetőségét az újabb fel nem fedezett délibábok jelenségét? Vagy, amit idáig magunkénak tudhatunk a technológia révén, azok mennyiben igazolják jobban a létezőt? Mint, azok amelyek ma még ki vannak zárva a tudatunkból, mert nincs rá technológia?

Heidegger koncepciókat is alkalmazó érdekes film:

És ami még a valóságnál is megdöbbentőbb, hogy mások természetesnek veszik, hogy én természetesnek veszem ezt a morált. Pedig nem. Hajrá Magyarország?

Bejegyzésünk a héten történt valóságot ötvözi röviden irodalommal.

A karikás szemmel melózott polgármester a színpadra lépett.

"Kedves egybegyűltek XY pártra kell leadni a voksot és biztosíthatom, hogy ha kell önök majd joggal rúghatnak bokán és verhetnek hátba: elfelejtetted honnan jöttél!"

2014-ben az intézményvezető főorvos nem hisz a szemének, amikor a statisztikát olvassa. Ennyi gerincsérülést és bokaszalag- szakadást még nem látott életében egy év alatt.

Nekünk magyaroknak van egy furcsa tulajdonságunk, szeretünk másokkal foglalkozni - persze lehetne kritizálni: miért nem inkább magunkkal foglalkozunk? De a kritika egy másik rovat, ez pedig az új rovatunk: a távcső. Természetesen kukkolásról van szó, de nem pejoratív értelemben. Mondjuk úgy: megfigyelésről van szó. Megnézzük, meglessük és mindenféle tudományos hablaty nélkül leírjuk, hogy az állat vadonban a populáció egyedei, példányai, hogyan viselkednek, s azokat a maguk eredetiségében szépítés és túlzás nélkül leírjuk. Kicsit olyan mintha Spektrum vagy Natgeo irányzék lenne... a hasonlóság csak annyi, hogy itt is állatokat figyelünk meg. Ezen állatoknak van egy furcsa és jellegzetesen magyar tulajdonságuk, hogy úgy hiszik: a gerincesek osztályába tartoznak.
 

Távcső: Mi nehezíti egy vállalkozás elindítását ma Magyarországon?

Sokadik kilométerrel a lábamban betértem egy elegáns - újonnan nyílt - kávéházban Érd város szívében. Mondhatni a közepén. Egy kolléga javaslatára felkerestem a tulajdonost azzal a konkrét szándékkal, hogy kávéházak számára tervezett valóban elegáns - igényes színes szórólapomat elhelyezhessem a kávézó asztalain, azzal a nyilvánvaló célzattal, hogy a fiatalok kávézás közben tekintetükkel néha a vállalkozásomra tévedjenek.

A tulajdonosnak megemlítettem, hogy közös ismerősünk ajánlotta ezt a megoldást - ezzel, mint egy: az idegenséget próbáltam csökkenteni. A tulajdonosnak látszólag tetszettek a szórólapok és beleegyezett. A mosolyában volt valami, ami kellemesen visszataszító volt.

"Sandán mosolygó csótány, keksz majszolása közben." Vagy ilyesmi.

Egy sötét sikátorban nem szívesen találkoznék ezzel a mosollyal. Félretéve presztízsem és fekete lovag tipikus lépteim, mint a kávéház csicskása igyekeztem, letetettem minden asztalra egy-egy szórólapot. Majd hálás köszönettel, mint aki ott se volt, távoztam.

A mosoly nem ment ki a fejemből.
Összefutottam egy régi ismerőssel, akit kávézásra invitáltam egy másik kávézóba. Előtte azonban megkértem egy apró szívességre, térjen be a fent nevezett kávézóba és mintha valakit keresne, pásztázza végig az asztalokat és jól nézze meg, hogy ott vannak-e még a szórólapok melyeket fél órája elhelyeztem. Az ismerős visszatért és sajnálkozva biztosított afelől, hogy semmilyen szórólap nincs... sehol sem találhatóak. A kuka tartalmát csak azért nem vetettem fel, mint vizsgálható helyszínt, mert presztízsem és "feketelovagságom" nem engedte. Nem voltam rá kíváncsi.

Mi nehezíti egy vállalkozás elindítását ma Magyarországon?

Ez csak egy hétköznapi történet volt kis országukban. Nem beszéltem adókról, sem jogszabályokról, korrupt politikusokról. Csak megtörtént esetet meséltem. A tanulságot mindenki maga vonja le, ez a távcsöves kukkolás lényege is.  

Írta:
Egy papucsállatka Kijevből.

A szőke bombázó kezeslábasban a teherkocsi mellett hajlongott. Fürtjei kontyba kötve, felvarrt feszes arcán apró gyöngyöző verejtékcseppek, egy-egy lapátemelésnél apró erek rajzolódtak a finom halánték környékén. A pumpált paplan ajkakon rúzs helyett a száraz, cserepes szomjúság. Hódító karrierépítő mosoly helyén munkától megviselt, fekete foltoktól, piszkoktól tarkálló arc.

A szilikonok, mint a dugattyúk mozogtak le és fel a mellében, teste tökéletes formáját elzárta a munkás kosztüm a dolgos hév. Finom bőrápolót és körömreszelőt látott kecses kacsók emeléstől erőlködve kérgesedtek, torzultak. Egy hajlás... és a fitness edzett test megfeszülve emelte a szerszámot.

Szenet lapátolt... és csak emelte és dobta, emelte és dobta. A szenet... nagy kupacokban a lapáton. A szénrakás a vagonban hegyformát, tornyot ábrázolt. Hosszú idő telt el így.

A szünetben... puhadobozos cigi, munkás pöfék.

---------------------------------------------

Tizenkét órával később ugyanezen női test és szellem egy nézettségileg meghatározó, vezető médium szőke cicás reggeli műsorában, Hello Kitty feszülésben jópofizik média barátnőjével a párkapcsolatokról és burkoltan a falloszról, a vagináról. Odakinn a vezérlőben éppen hirtelen vendégségben a producer, a monitorokat bámulja és benne a vihorászó szőkeségünket. Stílusosan megigazítja lába között a félkemény dudort, majd a zsebében a névjegykártya után kotorászik.

Mert dolgozni, mindenki szeret.

Miért késett egy napot a frissítés? Mert elgáncsoltam. Miért? Mert ez az új rovat komoly problémát okozott. Jó hír, hogy nem csak nekem hanem ZKAP kollégának is. Egy görbe este után, már hogy ha a a borozás utáni szerpentin annak nevezhető szakadó esőben: új fekete lovag filozófiát ültetett belénk. Nem sokban tér el a korábbitól, továbbra sem szeretjük egyik regnáló pártot sem, és ugyanúgy a hétköznapi gondolkodó emberek pártján állunk. De ebben a rovatban - ellentétben a többivel - optimisták leszünk. Sokat vívódtunk több bejegyzésen át az "érték" kifejezéssel, és ahogyan az lenni szokott nem jutottunk semmire. Meglehetősen szubjektív, sikamlós talaj, de termékeny ahhoz, hogy vitatkozzunk rajta. Vitatkozni? Minek? Azért egyetlen egy érték egységes marad, a világ és az ország működésétől függetlenül. Ezt pedig úgy hívják: tehetség. Ne gondoljunk elit dolgokra. Egy szobafestő is lehet tehetséges a maga szakmájában. Éppen ez az, ami univerzálissá teszi a kifejezést. A tehetség az ami okot ad arra, hogy optimista rovatunk is legyen. A magyar furcsa és specifikus fajta, de ha valamiben tehetséges, képes győzni és felülkerekedni: művészet, sport, szellemi tevékenység, kétkezi munka. Ezt számtalanszor bebizonyította. Ez olyan hatalom, amit a körülmények ellenére is jól képviselt, még elnyomás és lehetőségtelenség közepette is. És azért kell ez a rovat, mert sokan ezt elfelejtették. Tudjuk... tudjuk a szomorú tényeket: külföldi munkavállalásnak áll a világ a húszon éveseknél... sőt fáj egy kicsit, a statisztika második ötvenhatot idézi migráció terén. Sokan feladták és cinikusan röhögnek ezen a blogon is. De gondoljuk végig a történelmet, a kezeink és szellemeink műveit. A magyar elátkozott, de mind közül csak egyetlen nép, aki ennyi elmét és testet adott a világnak, több mint fajta: egy elátkozott harcos Titán. Egyetlen egy dologgal képtelen megbirkózni, az pedig saját maga... nem véletlen, hogy egyesek a megosztásában látnak üzletet és lehetőséget. Mivel fogékony emocionálisan és racionálisan, így hihetetlen méretű árkokat ás maga körül és nevezi ki a címleteket: narancs, vörös, árpádsáv. Pedig egy hazában élünk, sokszor gyermekeink egy iskolába járnak. S mégis képtelenek vagyunk egymással megbékélni. Lehet pénzre vagy boldogtalanságra vagy kultúrára hivatkozni. Nem látjuk, hogy üzleti érdek rejtőzik abban, hogy véletlenül se fedezzük fel egymás értékeit. Sőt ellentét értékeket gyártunk, már mozdulatban is vitatkozunk a másikkal, nem kell hozzá beszélni. Egyesületeket, egyéb szövetségeket építünk vagy magánzó műfajban műveljük... de sokszor egymás ellenében, verseny viszonyában élünk. Egyszerű példa: egy kedves szerkesztő kollégával komoly filozófiai értekezésbe kezdtünk - természetesen borozás közepette -, a szomszéd asztalnál megszólalt gúnyosan egy asztalos szakmunkás úr:

"Na... az értelmiségiek vitatkoznak!"

Erre én:

"Elhiszi, hogy önnek is érdeke,
hogy mi jobban keressünk mint ön?"

Értetlenül fogadta. Kifejtem:

Minden vágyam, hogy a házam tornácát s akár a bútort az asztalos mester Lajos bácsival csináltassam. Minden vágyam, hogy az utca festőjével Pistával festessem ki a lakásomat. Minden vágyam, hogy a sarki Józsitól a hentestől vegyek húst. Ez azonban nem jöhet létre, mert az adóterhek által szolgáltatásuk megfizethetetlen. Így, mindent készen fogok vásárolni, én fogok kifesteni és akciós felvágottat veszek a madaras teszkóban. S nem azért, mert velük van problémám... hanem azért, mert nem tudom őket megfizetni.
Pedig érdekem lenne. A fizetések nem követnek értéket, ahogy egy egészséges nemzetgazdaságtól elvárható lenne, hanem a neoliberális piac és a tömegtermelés az etalon. S ebbe a rendszerbe a középosztály szellemi és kétkezije: én, Lajos, Pista és Józsi bácsi nem fér bele. Nem érdek, hogy beleférjen. Az egyediség, az egyéni alkotás ma nem cikk, hanem billog, jobb esetben sovány rétegpiac. Nyilván van egy felső réteg, akik elit minőségben élnek, életmódjuk önző és pazarló. De ezt a réteget is mi magunk termeltük a fejünk fölé - s kitartóan termeljük ma is - pont azon rossz és hamis reflexből, hogy egymás megalázásában vagy lenézésében versenyt és piacot látunk. Jól neveljük a disznókat úgy, hogy minden alkalommal egymást keverjük a korpába.

De azt kell felfogni és elfogadni, hogy ettől még a fent nevezett személyek munkája - velem együtt - óriási érték. Jó lenne végre észbe kapni és felfedni a valós helyzetet: ma abba van pénz, ha másiktól sajnáljuk még akkor is, ha nekünk nem jut több. Ez nagyjából a morált is bomlasztja, és zsibbadó fásultságot terjeszt. De ettől még a tehetség , tehetség marad. S mi mindannyian elmondhatjuk magunkról - te is kedves olvasó! - mi tehetségesek vagyunk és azért is, mert a körülmények ellenére, még mindig nem vesztünk el a szlávok tengerében. Tessék felállni, lerázni a láncokat! Van abban ráció, ha kollégám és barátom boldogságában és anyagi épülésében részt veszek... mert egyszer én is vágyakozni fogok, kis szerencsével visszakapom. Szükségünk van egymásra! Kicsit jobban szeressük és tisztlejük egymást! Ezen a blogon liberális, konzervatív és radikális szemlélet ebben mind egyetért. S akit bűvöletébe csábított a vörös, az árpádsáv, a narancs gőz és ezt nem fogadja el... az tegyen egy szívességet és takarodjon le az IP címével erről az oldalról. Nem fog hiányozni! De ha egy kicsit is van benne érzés... gondolkodjon el és álljon végre fel! Felejtse el a plakátokat, a világot megváltó beszédeket, először a saját lelki békéjét találja meg, aztán szépen és módszeresen kezdjen el foglalkozni a családdal, barátokkal, hozzátartozókkal, kollégákkal, a szomszéddal. A demokrácia csak egy modell, de egymás nélkül nem megy! Így csak kirakatbábuk maradunk. Hinnünk kell egy jobb minőségben!

Legközelebb talán a tehetségről magáról beszélgetünk egy keveset.
 

(egyszer)folyt.köv

A csend sosem valami után következik, hanem mindig valami előtt van... a többit majd meglátjuk.
Hamarosan újra a régi formában.