Félig ember, félig önérzet? Ez nem valami sci-fi alcím. Bár minden embernek van önérzete. De az önérzet zavara a felnőttkor hajnalán vagy "éjfél után" közvetlenül 12-14 éves kor körül jelentkezik. Szeretik ezt a lázadó korként említeni. Ennél jóval bonyolultabb a helyzet. Már régen elhagyta a fiatal az alsós osztály küszöbét, és ekkor elindul a világ progresszív - sok mindent magába tömörítő - értelmezése. Éhség az értelmezésre és ismerkedésre, és minden (mindenki) zavarja, ami (aki) ebben gátolja, introvertáltan vagy extrovertáltan ezt nem is fél kinyilvánítani. A szülői beavatkozás cseppet sem könnyű.
Kimeríti a bosszúságot, elősegíti a fáradtságot. Sajátos igazságtartalmak kialakulása ez a korszak. Többnyire emocionális alapon alakulnak ki az igazságok. Benyomások a szülői és tanulói környezetből. A szenvedések és mindennapi drámák, különös feldolgozása, melankólia, bizonytalanság, folyamatos ellentmondások feldolgozása, alkattól függően: öltözék drasztikus kiválasztása, csoporthoz, zenei irányzathoz való tartozás. A skála meglehetősen széles, zárkózottság vagy túlbuzgóság bizonyos ügyekben. A megmentő hős alkat a fiúk oldalán, anyáskodás a lányok oldaláról. Depressziós és meditálós magány lányok részéről, agresszivitás és versengés fiúk részéről, de a fordított felállásról is beszélhetünk. A test hirtelen fejlődése és az ebből adódó magatartásbéli zavarok - különösképp fiúknál - a női szervezetben nagyobb tempóval zajlik, csaknem a mutálás korszaka is kimarad. Jelentős eltérést mutat a fiúk és a lányok ismerkedése a világgal.
A genetika belép a zavaros képbe.

A nőknél a társadalmi szerepvállalás és a párválasztás praktikája elindul a számára kijelölt úton - ilyen volt az amikor pletyiztem a mellékhelységben az első cigi mellett arról, hogy osztálytársam kedves Katalin különös mód akar megfelelni öltözékével a szemközti gimi egyik fiú (érettségizős) tanulójának -  mi sem bizonyította jobban, hogy önfeledten meggyújtottam a műszálas szoknyámat a téma izgalmában. Ennél örömtelibb tény, hogy nem csak a cigiről, de a műszálas dolgokról is leszoktam. Mind ennek tudható be, hogy ritka az eset - nyugodtan kizárható - hogy ebben az időszakban azonos korú lányok és fiúk ismerkednének. Ha nem vettük ismerkedésnek korábban: a rugdosást, hajhúzgálást, pofozást, gyermeteg ármánykodásokat, focilabdával való direkt mellre és fejre célzást. Így csakhamar kialakul, fiúk és lányok részéről a csoportokhoz tartozás, ezek meglehetősen differenciált állapotot mutatnak Európa térképét idézi. A padsorok elfoglalása heterogenitást vázol. Határvonalat húz, az ekkor még státusz kérdés: ki mellett ciki és nem ciki ülni, és ebben a lányok jobban magukra találnak a korai szerepvállalás fejlődése által. A tudat nem perspektivikus, de működik. Lacika mögött nagyon "gáz" volt ülni. A szó szerinti értelemben: ugyanis a tisztálkodást sajátosan oldotta meg abban a havonta alkalomban. Bár Lacikából nem rajzolódott ki, a mostani 32 éves László, aki ma elegáns tiszta és jóképű üzletember. Ugye ismerős ez a tévedési faktor? Talán ez az ami igazán nehéz ebben a korszakban, hogy a genetika diktál, de sokszor az emóciók és igazságtartalmak felülírják. Mi sem igazolja jobban, hogy téves "első szerelmi" romantikából így születnek gyermekek is. Már ideje korán akár 17- 18 éves korban anyává változhat egy fiatal lány. Itt érdemes megemlíteni a szülői gondoskodást. Vagy hanyagolást? Az igazságtartalmak nem maguktól jönnek létre, azt otthonról hozza az ember. Ennél rosszabb a helyzet, ha nem tudunk mit elhozni otthonról. Ma ez komoly probléma. Mert az "apa" és "anya" modell, igenis fontos ebben az időszakban.

Legyen "girl power", itt a  lányokról essen szó most: két problémás "apa" típust kell megemlíteni az egyik a "tekintélyelvű", a másik a köznapi nyelven ismert "papucs". Ezek gyakran egymásnak ellentétei. Az egyik oldalon, a túlzott szigor esetleges freudi szinten "fiúnak" nevelés veszélye jelenik meg - a tekintélyelvű - a másiknál a laza kéz határozatlanság, követelődző és altruista jellem - a papucs - pedig túlzott és szenvedélyes, romantikus vágyakat indíthat el a fiatal lányban. A tekintélyelvű nevelésben részesített lány, a fiúkkal való kapcsolatban meglehetősen szélsőséges, nem ritkák a durva konfliktusok ennek szomatikusan hosszú távon gyomorfekély kialakulása, ha feszülten ellenáll és egyéb reflux probléma kialakulásához vezethet. A női vágy és a megfelelés kényszere összecsap, és abból semmi nem sül ki jól. Többségük akár, magasan kvalifikált értelmiségi pályát választ, orvos, pszichológus, szerencsés esetben kialakulhat a teljes élet - szexuális zavarok nélkül - vagy sajnálatos mód a verseny tovább erősödik, és a női arc agresszív és szingli vonulatát produkálja. A "papucs apa" esetében vágyakozás az érzéki, de kemény férfi után (a vágyott lesz pótléka a gyenge apa modellnek). Eltúlzott romantika és melankólia, depresszióra hajlam az életben, akár írásban is rögzítve: irodalmilag nem kevés leányzó meglehetősen termékeny. Az sem kizárt, hogy többségük a nyilvánosságban próbál szerencsét: újságírónő, színésznő lesz stb... Erőteljes érdeklődés a művészetek és a vizualitás iránt, akár tudatmódosítók segítségével, az elefántcsonttorony filozófiai dialektikája és dilemmája lesz a jellemző. Többségük művészi értékteremtő, ám beteljesedésük útját villámok tűzdelik. Van arany középút? Valami van... de nem arany közép. Az érzéki, de kemény "apa" modell, amely kimeríti a példamutatást ritka, de létező jelenség. Sajnos ismételten a szocializációra és a gazdasági állapotokra mutat rá. Azokban a családokban, ahol fontos - mondhatni tradicionális - szerepet töltött be a vagyon valamiféle dzsentri múltra vezethető vissza. Sokkal inkább ismeretes a gyengeség a nihil. Míg ellentét oldalon, a kemény munka (akár falusi), küzdő családok férfi szülöttei a gyengeség agresszivitásba csap át (túlzott alkohol fogyasztás és a többi). Ezért is van különös jelentősége annak, milyen hátérrel óhajtunk gyermeket vállalni. A most jelentős gondokkal küszködő középpolgári réteg (Lokálisan: Pest és Pest megye, átlag kereset egy főre kb: 170-200 ezer forint bruttó +- hitel és adósság) fokozatosan vékonyodik. A kormánynak lépéseket kell tennie a családpolitika, az anyák támogatása ügyében a munkaerőpiacon. Ugyanúgy, ahogy földcsuszamlás is létezik... létezik szerkezeti csuszamlás is a társadalomban. Jó lenne talán nem negyven meg ötven évesen gyermeket vállalni. Ezt a helyzetet kellene korrigálni. Főképp.

Visszatérve és gombolyítva a fonalat: "girl power":).
Az ideálokat néha, ha fájdalommal is jár... likvidálni kell a fejünkből. Tudom... nehéz.:) Szép a vágyott adonisz hmmm. De nekünk amazonoknak van egy óriási hátrányunk:
bennünk gyorsabban ketyeg az óra.

folyt.köv
(legközelebb "Boy power":)
Egyébként skype velem minden hétfőn, este 10-től. Pusz.

Szakálos Dénes László előadása
2009 Szeptember SZGYF (c)
 

A fiatalember Dabas peremén kocsikázik, és szomorúan konstatálja, hogy eltévedt és a problémát a térkép sem oldja meg. Kisvártatva arra biciklizik egy idős bácsi. A fiatalúr letekeri az ablakot és megszólítja a bácsit

-         Jó napot kívánok!  Autópályán kívül, hogyan tudnék a legkönnyebben eljutni Dunavarsányhoz?

A bácsi megáll, eltűnődik a kérdésen… majd diplomatikusan válaszol:

-         Sári- Bugyin keresztül!

Egy másik fiatalember munkaügy kapcsán Pesten a Ludovika téren tévelyeg.
Vele szembe az utcán egy jól öltözött negyvenes hölgy közeledik. Tájékozódás céljából megkérdi a hölgyet

-         Kézcsókom… merre kell, menni a Tömő utca felé?

A hölgynek látványos pír keletkezik az arcán, majd pofon csapja a fiatalembert.

            Könnyen állíthatnánk fel nyelvi tényszerűséget, és benne az szerepelne, hogy szexuális tartalomról van szó. De ha újabb változókat építünk be, akkor kiderülhet, hogy Sári (Dabashoz tartozik) és Bugyi közös útvonala, és a nyolcadik kerületi Tömő utca valóban létezik. A kérdés csupán az, hogy: kinek a fejében létezik és kinek a fejében nem? Ugyanarról a valóságról differenciálok vannak a tudások között.

            Az első példában a bácsi differenciálja a fiatalemberhez képest az elmúlt nyolcvan év települési történelme volt, meglehet Sári már nem szerepel külön a térképen, de ettől még az útbaigazítás helyes volt, a fiatalember döbbenetétől függetlenül. A második példában, ahol is a fiatalember pofont kapott útbaigazítás helyett, az információ hiány alkotta a differenciált, az érthetően erkölcsös hölgy valóság referenciái között nem szerepelt a valóban létező Tömő utca. Ilyenformán a kvalitatív kutatás célja, az individuumhoz kötött lehetséges változók feltárása ugyanarról a valóságról. A lehetséges differenciálok feltárása fontos a kvalitatív kutatás során.

            Lexikon vastagságot lehetne írni referencia tartalmak kialakulásáról, ám attól félek társadalomtörténetet, és szocializációs láncokat kellene vizsgálni, így a kvalitatív kutatásnak nem célja A-tól Z-ig felsorolni a referenciákat és referencia hiányokat, és nem célja azokat pozicionálni a „miértek” birodalmában. Ha egy ember referencia tartalmát – tudását a valóságról – ki lehetne teríteni egy teniszpályára, akkor szerencsés helyzetben lennénk, azonban a világ és a lét értelmezése az emberben végtelen számú teniszpályát generál. Így a kvalitatív kutató csak a problémára fókuszálva gyűjtöget változókat, teheti ezt fókuszcsoport és mélyinterjú módszer keretében.

Fontos azonban megemlíteni, hogy mit nem csinál a kutató:

-         referenciát nem minősít:

Nem fogja tehát kijavítani a fókuszcsoport tagjait vagy az egyéni nyilatkozót: Bugyi és Tömő utca márpedig létezik. Hanem szorgosan és szó nélkül le fogja jegyzetelni a referencia hiányt. Mert a kutató a didaktika, és psziché szintjén nem befolyásolhatja a csoport/alany viselkedését. A kérdező a referenciák szintjén hermetikus, de tudati állapota egy befogadó tükör, az alanyok megjelennek benne, úgy ahogy a hétköznapokban. Azonban a tükörnek simának kell lennie, nehogy a nyilatkozók megijedjenek, megfutamodjanak, és elkezdjenek tudatosan másképp viselkedni. Mert fennállhat a veszélye, hogy a kutatás torz eredményeket hoz.

-         igazság konstrukciókat nem minősít:

Mindenki saját igazság építménnyel rendelkezik, ezek ha néhol megdöbbentőek is nem képezhetik minősítés tárgyát. Azonban a kutatási naplóban fontos információként szerepelhetnek. Az egyén igazságai, könnyen rámutathatnak a referenciáira a valóság értelmezése terén. Ha például, valaki megszállottan, és mindenre kiterjesztve az előítélet szintjén dobálózik a korrupció jelzővel, és ezzel magyarázza a választástól való távolmaradást. Nem feladatunk ráerőltetni a plurális gondolkodást, mely szerint vannak új pártalternatívák. Még akkor sem, ha a referencia lyukat valószínűleg egy nagy adag demagógia hozta létre. A naplóba megint csak nem kerül be a demagóg jelző, mert azzal elismernénk, hogy a mi referenciakészletünk tökéletes, ami megint hamis illúzió.

-         hazugság és füllentés dilemmája:

Mivel az igazságot is csak kutatási regiszterbe való rögzítésben hasznosítjuk. Nem lesz kivétel ez alól a hazugság és a füllentés sem. Számolni kell a lehetőséggel, hogy valamely nyilatkozó valótlanságot fog állítani vagy nem azt reprezentálja majd, amit valóban gondol.  Ha ez számunkra nyilvánvaló (vagy később lesz az… lehet, hogy sose) ismételten a kutatási naplóban rögzítjük, és viselkedésünkkel nem tereljük vagy befolyásoljuk a nyilatkozókat. 
A nem azt mondom, amit gondolok  szindróma esetén érdemes leírni az állreferenciákat, szerencsés esetben mögötte később meglelhetjük az eredeti referenciákat. A „tudatosan hazudok”  szindróma nehezebb ügy, saját referenciakészletünk állapotára vagyunk utalva, ha fejlett a készletünk, akkor igaz/hamis értékben gondolkodhatunk, ha fejletlen a rendszerünk (hiányos a tudásunk) akkor vagy utánajárunk vagy dilemmaváltozóban elemzünk vélhetőleg igaz/ valószínűleg hazugság. A hazugság ugyanakkor érdekes jelenség, a mögötte lévő motivációs rendszer különösen: miért érdeke hazudni? sok mindenre rámutathat, többek között rejtett referenciák (rejtett tudások) tömkelegére. Természetesen a naturális vagy mániákus hazudozókkal nem tudunk mit kezdeni, hacsak nem pszichológiai okvetésű a kutatásunk, de az egy másik szakterület lenne.

-         Önreflexió (érdek nélküliség)

„A miniszterelnök márpedig Orbán Viktor”

A kijelentéssel az a baj, hogy a 2002-2006 intervallumot állította be a háttér időszaknak. Nem csalás nem ámítás egy kis határmenti faluban (Pácin: szlovák határ) találkoztam a jelenséggel, idős helyi lakosok tolmácsolásában 2007 nyarán.

Világos tehát, hogy fatális tévedés áll a kijelentés mögött. Ha a vita eszközével viselem magam, tehát megpróbálom eloszlatni a tévképzetet, félő hogy sosem fogom megtudni, honnan és hogyan jött létre a téves referencia. Sokszor a téves referenciák, kommunikációs zavarból vagy információ hiányból (a kettő nem zárja ki egymást) jönnek létre. Mi a fontosabb kutatásban? Az anomáliát megszüntetni vagy rájönni annak okára? 
Ha elutasítólag viselkedem, tehát azonnal kiigazítom a fatális tévhitben élő személyt megoldom-e a problémát? Valószínűleg nem, mert ezzel csak lokálisan kezelem a jelenséget, törekszem tehát a település globális problémájának megismerésére. Az önreflexió rám vonatkozik: hogyan viselkedem, milyen impressziók keletkeznek a saját referencia rendszeremben, ezeket a benyomásokat a naplóban rögzítem. A terepen viszont önreflexíve magatartásommal – magamat figyelem és kontrollálom - elősegítem a kutatást. A kutatás helyszínén a metakommunikáció szintjén sem jellemezhetem a helyzetet, mert azzal megint csak befolyásolnám az alanyok viselkedését. Nyilván a kutatási naplóba bekerülhet az impresszió: politikai analfabetizmus.

Az impresszió önmagában csak gondolatot ébreszt, akkor van értelme igazán, ha a hátterét feltárjuk pl.: bizonyos településen élő emberek, hogy élhetnek médiától és politikától távoli rezervátumban, úgy hogy közben elvileg felelős választópolgárok?
Ki tehet erről? A település politikája? A média? Valami speciális helyi rossz Ómen?

Nem mellesleg megjegyezném, hogy a politikai analfabetizmus kifejezést Giovanni Sartori olasz társadalomtudós használta a Demokrácia c.  művében. Ahol is kitért arra a rossz demokrácia reflexre, hogy sem az oktatás, sem az irodalom szintjén, nincsenek kellően művelve az emberek politikából. Ha ez így van, akkor választópolgári minőségük is kétségessé válhat, illetve a választói egyenlőséget is megkérdőjelezem.

Végezetül az önreflexió megfelelő gyakorlásához hozzá tartozik a klasszikus antropológiai alapvetés: az etnocentrizmus tilalma, mely szerint saját kultúrám minősége alapján nem ítélhetek meg más kultúrákat. Fokalizátorként (megfigyelőként), kizárólag az adott kultúra gyűrűjében viselhetem magam, az otthonit a helyén kell hagynom. A tézis teljesen logikus, ugyanis kultúrákat ütköztetni nem lehet (az enyémet és az alanyokét) mert relatív értékeket kapok melyből erények és gyengeségek párviadala alakulhat ki, és zavart kelthet a kutatásban. Tehát az én tudásom vagy műveltségem a 2002-2006 politikai időszakáról (mely napi sajtóval átszőtt), nem írhatja felül a problémát, nem cél a másik fél műveletlenségét bebizonyítani, sokkal inkább cél felismerni a mögötte álló kommunikációs zavart. A hétköznapi életben azt állíthatnánk eltitkolom más személyek elől az igazságot, s hagyom őket téves hitükben élni, de itt kutatásról van szó. A kutatás és a hétköznap két össze nem egyeztethető tudattartalom. A kutatás során a reflexiós szerkezetben teoretikus koncepciókat alkalmazunk (szakértői leirat), míg a hétköznapi élethez elégséges a laikus elemzés.

Nem lehet kutatva hétköznapot élni (ez ellentmond Szokratész tézisének), és hétköznapian kutatni. Szokratész szerint az élet értelmetlen, ha nem fürkésszük rendszeresen. Ma már világos, hogy a kutatót a hétköznapból következő és azt megelőző jelenségek érdeklik, ha kellően konstruktívak vagyunk, egyáltalán nem nyilvánvaló, ahogy mi viselkedünk, és ahogy mások velünk szemben, akad bőven a hétköznap előtt/mögött kutatnivaló.

-         Az egzotikum problémája:

Két esztétikákkal átitatott referenciarendszer találkozik egymással (két ember), az egyik iszlám a másik katolikus. Egy vicc így kezdődne, ez azonban egzotikum. A kialakult koherencia modellek nem kapcsolhatók egymáshoz, életfelfogásban, tradíciókban, szokásokban, viselkedésekben, olyan mintha két egymáshoz nem illő lego darabot próbálnánk összekapcsolni. Így keletkezik a katolikus szemében egzotikus és furcsa iszlám, és fordítva. Az idegenség jelensége kiváló termőtalaja a turizmusnak, kiváltképp azért is, mert az idegenségérzet erősítése sztereotípiákat gyárt. A turizmus azt a kérdést, teszi fel:

Akarod e látni saját sztereotípiáid?: ilyen az, amikor a brit kultúra megismerésének szándékával külön költségvetéssel kalkulálunk, hogy láthassuk Nessie-t a tavi szörnyet (Loch Ness-i szörny), bár kételkedünk a valóságában, de az egzotikum vagyis a rejtélyes idegenség felülír mindent, de beszélhetnénk romániai vámpírvadászatról, akár egy Japán múzeum előterében a szamurájok csatajelenetéről. A kérdés csupán az: hogy ezek a valóságnak tűnő jelenségek mennyire fedik le az eredeti referenciákat? A turizmusnak komoly kihívást jelentene, ha mindenki Jean Baudrillard: A Szimulákrum és szimuláció című kötetével szervezne magának utazást. Hacsak nem kifordulna a terminológia az ellenkezőjére, és mindenki az elgyötört valóságra lenne kíváncsi (piramislátogatás helyett, szegény és nyomornegyedek látogatása). Azonban az elgyötört valóságra senki nem kíváncsi, így minden utazó megfeledkezik arról, hogy iszlám, katolikus, Britannia, Románia, és Japán egy és ugyanazon valóság részei és a differenciálérzet csak a távolságból ered, illetve vágyakozásokból: miszerint, a kapitalista berendezkedés egyik negatív jellemzője az egzisztenciális individuum menekülése a megszokottság városából az idegenbe.
S hogy erről megfeledkezünk, kiváló és ideális tudattartalom a turizmusnak.

Nem célom, hogy szkepticizmust tápláljak az idegenség jelentését illetően. De a dolgozatom terén arra törekednék, hogy elkerüljem Tóth Benedek megállapítását:

„Az etnográfus az egzotikum dílere”

Szükséges lesz megállapítani: idegenség nem létezik, csak referencia hiány (tudás hiánya) amellyel sajnos számolni kell. A megismerés aktusakor azt is világossá kell tennem: hogy az eredeti vagy autentikus valóságot ismertem meg, vagy esetleg valami legyártott valóságot?

            Nagy Terézia Relatív egzotikum c. munkája remekül példázza, hogy a számunkra idegen ember hogyan lát bennünket. Megemlíti a bevándorolt Muszlimok „magyar képét”, bár az értékrendszer relatív, de mégis tudnánk belőle önkritikát kihámozni. Mi az, amit nem értenek a magyarok viselkedésében? Mi az, amit elítélnek? Mi az, amiben vitatkoznának velünk? stb.  A kvalitatív kutatásomban az „idegen szemében én ki vagyok” problémás helyzet a segítségemre lehet, ugyanis pontos diagnózist mutat a valóságképzetekről, és talán közelebb visz a megértéshez, és távolabb félreértéstől. Ezt akár magyar honfitársammal készített interjú során is alkalmazhatom. Az alapkérdés tehát marad: Mi van a te fejedben, ugyanarról a valóságról… ami az én fejemben nincs?

Hiába kaparom le az arcom... nem nyerek semmit. A Viktor 29 pontja az életet jelenti, idáig halottak voltunk? A kenyér az életet jelenti, de mit kezdjek ezzel a penészes szivaccsal itt a frigóban, rajta a multi stemplijével? A víz az életet jelenti - sivatagban igen - de mit kezdjek ezzel a csapvízzel, ha ez így megy tovább melltartót kell hordanom (a hormonok végett)? A bor az életet jelenti, mások szerint igazságot... mit kezdjek vele? Ezek szerint az igazság is vízben oldódik, mint a pezsgőtabletta. A hajlék az életet jelenti, de mit kezdjek ezzel a lyukas tetővel?  Építsek alá jakuzzit? Az autóm az életet jelenti, de mit kezdjek vele? Ennyi pénzért életet kellene lízingelni. A diplomám az életet jelenti, de mit kezdjek ezzel a billegős ággyal? Majd kitámasztom vele... pont méretes hozzá. A munka az életet jelenti, de mit kezdjek ezzel a sok sárga fecnivel?  Pont kiteszi a fizetésem... jöhet a fogpasztareklám néni, aki tízezresekkel legyezi magát.  A barátnőm az életet jelenti - genetikám örökítése és az élet gyakorlása céljából -  de mit kezdjek azzal, ha nem csak én gyakorlok vele a "genetikát"? A haverom az életet jelenti - magasröptű filozófiák és a sör pusztítása céljából - de mit kezdjek azzal, ha megfejtjük a végtelent... de holnap ugyanúgy bányászsisakot húznak a fejemre, viharlámpát akasztanak a tökömre. A sírás az életet jelenti, de mit kezdjek vele? Ha magamra már nem alkalmazom, csak ha újra meglátom Mónikát a kibeszélőt... abszurdum lelki működés. A nevetés az életet jelenti, de mit kezdjek vele? Stand-up comedy közönség nélkül. Amikor a rekeszizom erősítője kizárólag a cinizmus, szarkazmus.


"Ez az élet rendje fiam"... mondta nagyapám. És a felesével eldöntötte saját dominóját a sorban. Most rajtam a (dominó)sor. Itt két fogalom zavar csupán: élet és rend. Az életre és a rendre való törekvés kizárja egymást, hiszen akkor meg kell felelni valamiknek - valakiknek. A zebra nem azért csíkos, mert az oroszlánnak akar megfelelni. Hanem
pont ellenkezőleg, bizonyos testhőmérsékletet szabályoz, és bizonyos növényzetek avagy körülmények között az oroszlán számára láthatatlanná válik.
 

Ezzel szemben az ember kényszeres alkalmazkodó - akár az evolúció ellenére is: Fasizmusnak, kommunizmusnak, kapitalizmusnak felel meg. Más talán azt mondja: alkalmazkodás. De ez nem így van. Helyesen tehát így hangzik: ez a rend élete. De ha rendek alá vannak rendelve életek. A születés definitíve más értelmezést kap. Akkor bizonyos szolgálatokra születünk, és szolgálatokra örökítünk. Ebből kerekedik a következő kérdés: Milyen szolgálatokra születünk? Az orvos a daganatok feltárására, a kőműves betonozásra,  a művész a festészetre vagy monológra, sosincs vagy ritkán adatik meg a lehetőség egyéb képességek felfedésére. Mert megfelelni kell. Mindig csodálattal nézzük a színes talentummal rendelkező emberekre. És önzően felületességet is párosítunk hozzá: nem fér a fejünkbe mi a jó abban, hogy valaki egyszerre újságíró, filmszínész, szobrász, operaénekes, jó szakács, és még salakmotoros. Nem fér a rendbe. Ezzel ismét megtagadjuk az evolúciót, az emberi agy evolúcióját. Nem beszélve a kicsinyes emóciókról: gyűlölet, féltékenység, irigység, autoritás, előítélet.


Nem fog megtörténni, hogy a kőműves látens képessége révén betonkeverés közben előadjon egy Verdi- áriát és a szomszéd ijedtében kihívja a gigasztár zsűrijét vagy az operaház igazgatóját (inkább fakabátokat). Mert a kőműves élete nem erre van kódolva. Inkább az igazgató úr teraszának a betonozására.  Kinevetjük a "bikicsunájt" és néha fel vagyunk háborodva. Lehet, hogy tehetségtelen.  De zavart okoz. Mert nem felel meg a rendnek. Ez komoly trauma... elhiszem. A trauma mögött nem fedezzük fel a kiábrándultsággal és kétségbeeséssel feltöltődött bátorságot. Ez persze jó hátszelet biztosít a médiának. Lehet ez anomália... de erősíti a tézist: valami velünk nincs rendben. 
Paradoxon, hogy a rend kritikájából nem tudom kihagyni a rend szót, és a hogy a rendet nem látom rendnek. Ezzel együtt nem megyek "bikicsunáj" koncertre, és a Metallica poszteremet sem fogom lecserélni Uhrin Benedekre. Adolf Hitler végóráiban azzal a kéréssel fordult építészéhez (Albert Speer): halála után mindent romboljon le. Mert, ha ő nem élhet a rendnek sincs helye. Az építész a kérést nem teljesítette...

Mert élet és rend között nincs összefüggés. Csak mi akarjuk, hogy legyen. És nem vagyok Bakunyin - anarchizmus eszméje - fan, hiszen az a másik véglet. De a kozmoszra való törekvést túlléptük, előítélettel kapcsoltuk össze. Ebből még az is kijöhet... és nem félek kimondani: a kapitalisták és kommunisták látens fasiszták. A rend kikerülhetetlen. Lehet választani! Minek akarsz megfelelni: faji elméleteknek, eszméknek vagy piaci feltételeknek? Valamelyiknek mindig meg kell, és kellett felelni. Miért is ne választhatná férfi a magányt? 

Nincs karrier, autó, ház, feleség, gyerek.
Mert a kereszténydemokrata ezt soha nem fogja megérteni, és könnyen eljöhet a nap, amikor a magányos férfi és nő a melegek közé lesz sorolva. És akkor vegyük elő a szókincstárat: hány lexéma és szintaxis magját képezi a rend? Szerzetesi rend, házirend, rendőr, rendelkezés, rendelet, rendszer, rendszám, alárendelt, fölérendelt, mellérendelt, csengetési rend, eljárási rend, "rendben van", "nincs rendben". Jól látható, a "rend" utasító szó. Hab a tortán: "Rend a lelke mindennek". Ennél jóval agresszívabb és újszerű kifejezés, jövevényszó a "trend". Ennek következtében a rendetlenséggel nem tudunk mit kezdeni, mert abban nem látunk kívánatos esztétikát. Ha a rendetlenségben látnánk esztétikát, akkor a bútorgyártók és a belsőépítészek éhen halnának. Na ez az. A dolog esszenciája. A mindenkori megfelelés a dolgok alfája és omegája. Tegyünk egy próbát otthon. A ruházatokat cseréljük össze, a szekrényekben a zoknikat rosszul párosítsuk... néhány göncöt borítsunk ki szanaszét a szobában. Az első két hét garantáltan frusztrált lesz... lesznek feszült reggeleink. De aztán kialakul a rend, tudni fogjuk zöld színű zokninak hol a párja még akkor is, ha alaposan eldugtuk. Mert az ember ilyen. Függő és nem változó. A zebra tudati képében nem szerepel az oroszlán, csak ösztöne van. Nem ismeri az élet rendjét, a saját életét érzékeli.  A zebrák épp ezért pártot vagy egyletet sem alapítanak, mert példányonként élők. Saját fajtársukhoz való tartozás pusztán genetikát igazol, és nem "mesterséges" rendet. Nem differenciáltak, és alá - fölé, mellérendeltek.

Mit kezdjek tehát ezzel az írással? Nem kezdem... befejezem.
Lélek a rendje mindennek.

Ide kapcsolódik ez a klip. A "mötál" rajongóktól elnézést kérek, de ez itt tartalmilag tényleg érdekes.
 

"Nem akarok semmit,
nem félek semmitől,
SZABAD VAGYOK."

Az önfegyelem az erőfeszítésre való képességet jelenti, a cselekvésre való lendületet bármilyen körülmények között, függetlenül a hangulatainktól, érzéseinktől, gondolatainktól.
Az önfegyelem három alappillére: ENGEDELMESSÉG, AKARATERŐ, KITARTÁS. A jó gondolatok megnyilvánulásához idő kell. Legalább fél évre van szükség, hogy egy jónak tartott szándékból kézzelfogható eredmény jöjjön létre. Akinek célja van, az nem betegszik meg. Mi az élet értelme? Mi az én életem értelme? A földi értelem fogalma átfogja a célt is: aki birtokolja a saját értelmes létezésének az érzését, az az életet úgy éli meg, mint aminek van bizonyos megvalósítható célja vagy funkciója, amiért tennie kell. Minden szorongás végső forrása a megsemmisüléstől való félelem. Mindenki meghal egyszer, azt azonban nem látom magam előtt, hogy a magam nagyszerűségében megszűnjek létezni. Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe. Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat. Én én vagyok és így vagyok jó. A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna ki téged. Ha ezt megtanulod, te tartod kezedben az életedet, ha elmulasztod... kiszolgáltatod magad az életnek. Szeretethez az erőfeszítés is hozzá tartozik. Az erőfeszítés pedig a tehetetlenség, a lustaság vagy a félelem ellenében és ellenére történik. Ezt nevezzük munkának, a félelem esetében bátorságnak. A szeretet tehát a munka és a bátorság egyik formája.

Vége a dalnak, eltáncoltam az életemet!

Kezdem az elején. Kispest 1947.02.15. születtem. Romokban állt az ország. Egy szobában öten, később nagymama halála után szoba, konyha. Anyám, apám, nővérem, bátyám, és én. Anyám cseléd, apám téglagyári segédmunkás. Később anyám péksegéd, apám vízvezetékszerelő. 1956 ->kocsmában->anyám, orosz igazolvánnyal, lövöldözés közben, hajnalban ment dagasztani a tésztát, hogy másnap legyen kenyér. Apám 1958. meghalt.
Anyám három gyerekkel egyedül. Megtanultam főzni->sparhelt->sámlira állás->sült krumpli->rántott leves. A konyha elején, elbarikádozva, szén és fa télire, egy zsák krumpli.

Függönnyel választottuk el a konyhát, mikor lavórban mosakodtunk. Éjjel, ha valakire rájött a szarás a vödörbe szartunk. Iskolatáska rákötve gyújtós, tintatartó, tornacipő /nekem nem volt/. Napközis tanárom egy kiváló nagyszerű népnevelő volt, sokat köszönhetek neki. Úgy szívta szipkából a cigarettát, hogy még vattát is csavart a szipka végére. 
A lánya mozgássérült volt, paralízisben szenvedett. Sok feladatot adott nekem, versmondást, mese felolvasást, szerepléseket. Ahol laktunk, keresztapámnak volt egy nagy asztalos műhelye, az állam elvette a felét udvarral együtt. Az állam egy húsz személyes tanműhelyt alakított ki. Mivel szegények voltunk nyaralni sem mentem, egy nyugágyban pihenve rengeteget olvastam.

Egy napon, két bottal egy idős ember jött az udvarba. Nagy László verses könyvet olvastam. Köszöntünk egymásnak... kérdezi: mit olvasok? Mondom: Nagy László verseket. Megengedi fiatalúr, hogy bemutatkozzam: Nagy László vagyok. Kiderült, hogy az asztalos tanulók tanárai a feleségének a Szécsi Margitnak a szülei voltak.
Nagy László költőnek ebédet főztek és azért jött, hogy paprikás krumplit egyen Fradi- kolbásszal.
 

Folytköv.

Valahol messze a pesti taplókon is túl. Kacsaúsztató fénylik a vidéken, úszik benne az élettelen Mari néni által levágott fagyott kacsa. Utána egy rúd kolbász, pár fej hagyma. Juli nénit a tűzoltók nyugtatják. Majd gumicsónakkal kieveznek a konyhából. Pár méterrel odébb a Baywatch-ból is jól ismert jelenettel, egy flakon borral mellúszással Lajos bácsi, idén nem lesz több szőlő... menti, ami menthető. Pistike úszódeszkának használja a wc- deszkát. Két másik katasztrófavédelmis tükörtojást süt a szivattyú motorburkolatán. Itt- ott szennyvíz gejzír, úszik a szilvafa, utána annak főző eszköze. Ki tud ennél életszerűbben festeni? 
  Tájkép Rambo után.

  Ez nem karikatúra! Ez Magyarország. Nem keresek ok-okozati összefüggést, mert a vízvezetésnek és belvíznek nem vagyok szakértője. Ez mindösszesen emberileg tanulságos. Mi a tanulság? No akkor vegyük elő a másik festővásznat. Bárányt festeni nem tudok... festek helyette patkányt és görényt. Az egyik épp most kászálódik ki Pesten a Dagály utcai luxus lakópark parkolójában, a Hummer terepjáróból, nem a légzsákot igazgatja a zavartalan művelethez, hanem a bicepszét. Ez a bicepsz nem homokzsák pakolásban edződött. Ő a patkány. Barátja a görény: épp most feszítik rá hárman a szoláriumot... ez sem zsákpakolásban barnult. Két óra múlva kimászik a szoliból, előveszi a karácsonyfadísz készletét, egyik felét a fülére aggatja, másik felét a nyakára. Majd magára erőlteti általános iskolás ballagós pólóját, így lesz szép a bicepsz, majd beül szintén a Hummer cangába. Patkánnyal találkozik a póker klubban. Vidéken azért közlekednek - ha lenne, de nincs - terepjáróval, mert az utakat szennyvíz borítja. Pesten azért, mert az utakat demszky nem borítja. 

Megérkezik tehát a díszes társaság a póker klubhoz: görény és patkány, görényné és patkányné.  Ez már négy Hummert jelent... a gyengébbek kedvéért. Patkányné elpanaszolja, hogy nem elég nagy a szemellenző tükre a rúzsozáshoz majd rágógumival "eladó" feliratot tapaszt a szélvédőre. Görényné nem panaszkodik, mert száját Louis Armstrong is megirigyelné. A kapuban kiszeltündi püföl egy újságírót egy donatellás almanachhal, mert amaz vette a bátorságot és megkérdezte: ki írta a himnuszt? Nem is értem a kérdést... ebben a klubban mindenki tudja, hogy Erkel Béni írta... vagy ő karmester volt? És akkor ki az Egressy Frédi? A kidobó emberke tapasztalva a konfliktust, zavarodottan keres a viplistán zeneszerzőket, nem könnyű művelet. Kézfeje, mint egy Gyurcsány plakát... csaknem Pekingből is felismerhető. 
"Nincs itt ilyen kőcsőg, aki ilyet írt volna"
Csendül már a "szépmuzsikaszó" Győzike in da hauz! Szeretem a bőröd illatát! A lapok kiosztva... a tét három határszéli önkormányzat három éves költségvetése.
Mérlegen a tahóság!

  Vidéken is megérkezett a díszes társaság, a jegyző búvár szerkóban, az alpolgármester, akinek csak a búvárpipája látszik a felszínen.
A polgármester, akiből csak bugyborék maradt. Épp a hivatalba óhajtanak bejutni. A János bácsi, mint japán díszhal a portafülkébe akasztja le a kulcsokat, a mosolya még a régi, teste áramvonalas. Micike a titkárnő egyrészes fürdőrucijában, dereka hajlatán felfújhatós strand- kacsa, éppen a beruházási tervekből csavarja a vizet. Iszap in da hauz!
Az a balatoni nyár! A dobozok elpakolva, teljes bútorzat zacsiba burkolva. Irány a szivacsos elfekvő.

  Lehet hidakat és gátakat építeni. Ezt a két világot nem tartjuk fenn úgy, hogy ne boruljanak egymásra. Áthidalni sem fogjuk őket. Most, hogy szentelt vízzel szitává lőttük Trianon emlékét a politikai piedesztálról, az a kérdés: valóban együvé tartozik a nép?
  Vagy csak önámítás marad az arisztokratikus karosszékekből? Pazarlás és nélkülözés kettőssége csak úgy, mint ami a globalizált világ többi sarkában jellemző. 
 

The black knight world's female face.
Every monday from ten until midnight.
Skype with Sheeva... play with me!
sheeva.countess

Mefiszto.hu (c) 2008 november
Szakálos Dénes László írása

Urak a póker közben:

Egyik:

-         Gyerekek lassan közeleg a kampány… dönteni kell…
kit etessünk meg a néppel?

-         Vikit vagy Ferit?

Másik:

-         A Ferivel már nem érdemes foglalkozni, túl drága a kampánya, még egyszer nem vagyok hajlandó lutra albumot csinálni Budapestből. A tánc tanár meg felmondott… azt mondta többet nem tanítja be ezt a falábú szerencsétlent.

-         Vikivel olcsóbban megússzuk. Nincs más dolgunk, mint egy pár szegfű szervert feltörni. Szilvásyt meg majd én kifizetem… arra ne legyen gondotok.

Egyik:

-         Jut eszembe… leépítés van. Kirúgattam a marketingesemet…

Másik:

-         Melyiket?

Egyik:

-         Amelyik a rendőrpalotába lövetett… túl élénk a fantáziája. Már nincs több bevételem a terror fenyegetettség projektből. Elfogytak a páncélozott limuzinok és a fegyverek is. Egyébként is unom már, hogy minden képviselőnek én fizetem a nyílászáróját a Molotov- koktélok után.

Harmadik:

-         Netán valami bajod van a nyílászáróimmal?

 
Egyik:

-         Majd, ha kis barátunk az asztal túloldalán lejjebb viszi a Molotov- koktél árát, akkor majd meggondolom folytatjuk- e a bizniszt. Pillanatnyilag nem éri meg.

Harmadik

-         Hát hiába a marketing már csak ilyen… 2006-ban nekem is nehéz volt beszerezni valakit, aki be tud indítani egy orosz tankot. Sokszor lehetetlent kérnek. De végül megérte, idén nagyobb volt az akkumulátor eladásom is. Nem rég új projekttel állt elő a fiú… ez a Magyar Gárda projekt sem rossz. Sosem kellett még ennyi nacionalista ruházatot eladni… no de a másik projekt a meleg felvonulás is jó befektetés, viszik a szivárványos zászlót mint a cukrot… már csak a tojás árát kell felemelnem, meg a tojásdobálós törvényt enyhíteni, és már teljes lesz a boldogságom.

Harmadik:

-         A szegfűs szervertörés kevés lesz… kit rakjunk koalícióba a Narancs projektbe? Meg kellene dolgozni egy kicsit Dávidékat. Kihúztuk őket a szarból… a Lengyellel… nem beszélve az MDF elnökségi választásról… nagyon melós volt Dávidot a székébe ragasztani.

-         Itt az ideje, hogy fizessenek. Szeretgessék egy kicsit Viktort. Ma úgy tűnik a jobb oldalon lesz a biznisz.

Másik:

-         Jut eszembe… melyikőtök volt az a pofátlan, aki a válság közepén megtámadta forintot?

Harmadik:

-         Szerinted? Ki tud még rajtam kívül ilyet csinálni… hah. A papírok már kint vannak Svájcban. Gyerekek ésszel kell csinálni, csodálom, hogy nektek nem jutott eszetekbe….

Negyedik:

-         Hah… gyerekek, gondoltatok már arra mi lesz velünk, ha a nép egyik emberünket se eszi meg majd? Mihez kezdünk majd? Lassan kifogyunk a honatyákból.

Harmadik:

-         Olyan nincs… ez a nép óriási befektetés, ötven évig megették a nagyszüleim kommunista bizniszét. Húsz évig az én kapitalista bizniszemet… ezek hálás gyerekek és mindenevők. Vagy ha mégsem… akkor meg... csinálunk még egy rendszerváltást, van elég terhelő adatunk a jelenlegi elitre, hogy önként belemenjenek. Ne felejtsétek el barátaim… van még egy pár öszödi beszéd a páncélszekrényben. Csak egy gombnyomás az egész a média étlapjára kerül.

A népnek úgy is elég, ha hitelt biztosítunk neki, hogy részletre tudjon habzsolni meg hamburgert zabálni.

Egyik:

-         Apropó… van egy- két újságíró. Akiket nem tudunk zsebre tenni… mi lesz velük?

No meg a nemzeti radikálisokkal?

Harmadik:

-         Hah barátom… idealista újságírók mindig lesznek. S ellenük is lesz megfelelő módszerünk. Nézd meg a horvátországi partnereink, hogy rendezik a problémát… a nemzeti radikálisoktól meg nem kell félni… bemutatunk egy botrányos darabot a Sirály Színházban. Botrány lesz, a radikálisok tombolni fognak… kiküldjük a rendőreinket és lecsukatjuk az egész bandát. Évekig tart per… addig sem ugatnak. Egyébként is… nincs félni valónk, mindig lesz emberünk, aki elkeni a szart és azt mondja rá, hogy tapétaragasztó.
 

Másik:

-         Hallom a fiadnak új hobbija van…

Egyik:

-         Ja borzasztó… beszédeket ír képviselőknek, pártelnököknek. Először ellenkeztem… de aztán rájöttem… a gyerek korábban bohóc akart lenni… most miért pont ettől akarnám eltiltani. Az egyikkel nyert is egy humorfesztiválon.

Másik:

-         Naná… én állítottam össze a zsűrit.

Negyedik:

-         Uraim… köszöntem! A partit én nyertem. Köszönöm a játékot… Szerintem hamarosan a zöldekben lesz inkább a dohány, de a demokrácia maradhat… egyelőre nem tudok jobbat.

Minden emberi létnek fejlődési szakaszai vannak, lehet ezt szocializációként megnevezni. De van itt néhány probléma, ami a "fejlődést" elbizonytalanítja. Helytelen kifejezésnek állapítom meg a használható "fejlődést", a valósághoz közelebb állna a változás, mely ugyancsak relatív. Az ember 5- 6 éves koráig mágiában él, abban a mágiában, ahol a tárgyaknak mágikus tulajdonságai vannak. Nem tudja, és nem képes csakis hozzá képest aggastyán szülői útmatatással képes bizonyos tárgyakat, avagy a valóság részeit megkülönböztetni egymástól, és így szépen elkezd szétválasztódni az élő és élettelen a kis fejekben. Az absztrakt képzetéből kialakul a valóság képzete: sosem felejtem el gyermekkorom rémséges műanyag katicabogarát. Kialakul a katicabogár fogalma, a tárgy dédelgetése: „vigyázni kell rá, mert kedves jószág” majd az igazi katicabogárra való rátalálás szerencsés esetben ugyanezt a reflexet váltja ki, de akkor már a műanyag játék értéke is megváltozik és élettelen lesz szemben az élővel.

A mágia fokozatosan felülíródik... jól kitapinthatóak ezek a szakaszok, amikor is leánygyermekünk fontosságot és rendet érez Barbie baba jólfésültségében, a kis műanyag játék rezsón sütést és főzést szimulál, elindul a szerepvállalás első körben tudatosság nélküli fejlődése - a behavioristák erre azt mondták: utánzás történik. De ugyanezt vonultathatjuk fel a fiúgyermekeknél, amikor különös vonzalmat éreznek a tárgyak belső tulajdonságai iránt: hány játékautó végzi darabokban? Mire felfedi a belső struktúrákat? Jó néhány. Nagyjából a játék barkácskészlet is ezt a kombinációfejlesztést és kutakodást igazolja. Itt is a tudattalan gyakorlás élvez prioritást. Napjainkban ezen korszakok szülői felügyelete... indokoltan (válások, családok szakadása, halál, anyagi nehézségek, depresszió) és indokolatlanul (túlterheltséggel magyarázás, türelmetlenség, vagyonos helyzetben: túlzott kényelem) is sérelmet szenvednek. Nyilván jogos észrevétel, hogy nőre és férfire a gazdasági állapotok, a mindennapos küzdelmek túl nagy terhet rónak. Erősíti a szabályt: a gyermekvállalás komoly felelősség.

A mágikus korszak tehát véget ért, és elindul az elme a tudattalanból a tudatosságba. Már 9-12 éves kor között járunk. A kombinációs képesség a kozmoszra (rendre) való törekvés, elindul egy teljesen új szakaszon. Amikor a tehetség csírája megjelenik. Bizonyos általános iskolás tárgyak kényszeres vagy élvezetes tanulásában jelenik meg leginkább. A laikus megfogalmazás szerint: humán és reál attitűd elválasztódásáról eshet szó. Marad a laikus szinten, mert megfeledkeznek arról, hogy a korábbi "mágikus" korszaknál a szülő múltbéli jelenléte fontos volt. Rányomta a bélyegét erre a fejlődési szakaszra. A tárgyakkal, külső és belső struktúrákkal való ismerkedés, és a szülők tulajdon szocializációja is kivetült a fejlődésre. Egy érdekes adat szerint a zivataros évtizedek, mint második világháború - vagy Magyarországon az 56 is - környékén sokkal több emocionális értékkel cseperedtek fel gyermekek és később emocionális pályán is indultak el (ilyenek például a különböző művészetek), ritka anyagi és egyénileg kiharcolt kapcsolatok álltak a háttérben, ha valaki a kezdetektől tudatosan mérnöknek nevelte a gyermekét - kivétel ez alól az arisztokratikus hagyomány. Ez persze nem jelenti azt, hogy ma előny vagy hátrány az emocionális indíttatású nevelés, nagyon is fontos: főképpen a szeretetre és gondosságra való nevelés a fontos. Fel kell ismerni, hogy a motivációs rendszer megváltozott, sokszor érthető disszonanciák ezek, mert a szülő alapvetően szeretné, hogy a gyermeke erkölcsös, egyenes és átérző ember legyen. De a piaci szerkezet megváltozása átformálta a nevelési módszereket. Ilyen az, amikor sokan tudatosan külföldi orientációra nevelik a gyermeküket: piacképesnek vélt szakmák, és sok nyelvtanulásra való rávezetés.

Hol jelentkezik disszonancia? Bár bennünk él a kód, hogy magzatunk az adott törzsközösség pallérozott harcias Adonisza vagy Amazonja legyen, de mégis idegenségre való kompatibilitásokat sulykolunk beléjük, s ezzel saját öregségünk és hazaszeretetünk egy részéről mondunk le. Mi több nem szomorodunk el, hanem természetesnek vesszük. Mi több, akár gyermekünk után bandukolunk öregemberként külföldre vendégségbe, vagy megelégszünk azzal, hogy fiaink és lányaink csak minden év karácsonyán teszik tiszteletüket nálunk. Akár unokát is csak szökőévente látunk, akinél óriási szerencse lesz, ha nem is Jókai irodalom szintjén, de törés nélkül beszéli majd a magyart. Tehát a történelem bizonyított Magyarország mindig is Európa "elme raktára" volt. Élelmiszerről és termelésről ne is beszéljünk (a múltból). A tendencia napjainkban erősödni látszik. Ennél még ijesztőbb mutató, hogy nagyon sok a 30 és 35 év közötti több nyelvet beszélő egyedülálló férfi és nő. Mintha a genetika küzdene valami ellen... megfejthetetlen probléma ez, bár egyre meggyőzőbb eljárásokkal nevelünk életrevalóságra, de a hazára "otthonravalóságra", az egészséges nacionalista vérvonal megtartására már nem jut energia sem idő. Nagyjából ez a jelenség mutat rá a másik problémás adatra: a lakosság fokozatos elöregedésére.

A fiatal férfiak természetes vadászösztöne, melyről nagyapáink bor - pimpókosan, dagasztott mellel meséltek: tompulni látszik - erről az jut eszembe, hogy egyszer egy fiút nekem kellett meggyőznöm arról, hogy nekem udvarol holott neki kellett volna tudnia - sőt az autentikus vadászösztön kiégni látszik. A nők ennek következtében sokszor konfliktusba kerülnek, elveszítik azt a fajta természetes "psziché feromon" kibocsátást, hogy ők a befogadók, és ők határoznak. Kimondva: kivel szeretkeznek, "kit fogadnak be" (Vagina dentata finom és civilizált változata) és sokszor dilettáns módon rossz döntéseket hoznak a férfiakkal szemben - mert határozott erős férfire vágynak igazából, de ezt egzisztenciális vágyakkal helyettesítik a természetük ellenére - így látjuk azt a riasztó képet, amikor törékeny és érzékeny nő vastag tárcájú, de emberileg és szociálisan pocsék férfi mellett kötelezi el magát (látszólag). Vállalva ezzel további évtizedek (jól titkolt) boldogtalanságát is. Nem képez kivételt az agresszív férfi viselkedése sem, hiányzik belőle a vágyott – és helyben vagyunk: a lovagias romantika. Szintén nem egészséges és igazi vadászösztön.

A nők titokmesterek, de ne vitassuk el tőlük, hogy néha kulcsokat is hagynak maguk után, mert ez természetes vágy. Vágy arra vonatkozólag, hogy a megfelelő férfi találja meg az elhagyott kulcsokat - genetikával is magyarázható, de majd egy másik cikkben kifejtem. Nincs minden veszve! Oktatási és kutatási intézményben való munkásságom alapján azt a megállapítást vélem helyénvalónak: van valamiféle terminológiaváltás, a mostani 18-20 évesek egészen érdekes teszteket produkáltak több alkalommal is. Racionális és emocionális értékítéletek keverednek, mely roppantmód érdekes előrejelzést alakított ki. Avagy a szépség, az értelem után való kutatás, bolyongás a "miértek birodalmában" volt a jellemző az esetek több mint hatvanöt százalékában. Illetve az igények ügyében képesek voltak emocionálisan és racionálisan elvonatkoztatni. Nem tagadják a pénz jelentőségét - átlátják az önzőség veszélyét - csak eszköznek tekintették egy magasabb szeretnivaló, és boldogabb élethez. Hipotézisem szerint, ez az állatvilágban is oly sokszor bizonyított "alkalmazkodással" függ össze. A genetika utat tör, és élni akar így vagy úgy. Izgalmas lenne ugyanezen kísérleti alanyokon húsz év múlva újabb vizsgálatot végezni. Kis kitérővel elérkeztünk a gyermek 14 év körüli korszakához, amit a laikusok lázadó korszaknak is neveznek, nem teljesen az egyébként...

Folyt.köv

Dr. Nagy Brigitta szociológus

Szakálos Dénes László írása (c) 2008 december 

Ameriquest - a Konstruktivista valóságértelmezés paródiája

            Örömmel tapasztaltam, hogy az amerikai humor kezd a termékeny irányba elmozdulni. Régi adósságukat törlesztik a fogyaszthatóság tekintetében, végre nem csak botránypuffogtatós tini humorral találkozhatunk, avagy hogyan éljünk nemi életet egy tepsi forró pitével, ki tud több szöget verni a kézfejébe, ki milyen slejmot kever a másik limonádéjába, bezárva a sort egészen a mára bőr nélkül infúziós kocsival vánszorgó standup comedy műfajjal. Megjelent egy másik vonulat… amely kommunikációs szerkezetét tekintve kellően áttételes gondolkodású ahhoz, hogy narratív és szemiotikai szempontból elemezni lehessen.

            Elemzésem tárgya az üzenet értéki minősége, s annak eljuttatási módja. Ma a reklám szakmában azt látom, újra és újra kihívás lesz felülkerekedni a tranzaktív kommunikáción. Egy reklám nem állhat ma már kibocsátó és befogadó hermetikus rendszeréből, a befogadót minél inkább ki kell zökkenteni a hétköznapi szemléletből, ilyen formán el kell tolni az absztrakció vagy, ha jobban tetszik a „gondolkodtatás” felé. S mi lenne jobb eszköz ehhez, mint a humor?

Mint az ismeretes Amerikának Európával szemben, sok pótolnivalója van e tekintetben. Ha a tudománytörténetet idézzük fel, világosan látszik: Amerika a liberális szemlélete egy objektivista szemléletbe tokozódott. Az információ egyszerű legyen, redukált, gyors közlésű, csupaszított szemantikai szint jellemezze, és teljesen nyilvánvaló legyen a konklúzió. Évszázados tranzaktív kísérlet, szellem, és tapasztalat áll mögötte, s ide nagyjából a filozófiatörténet is kapcsolódhat. Vele homlokegyenest ellentétes az európai örökség. A konstruktivista hagyományokat érdemes itt megjegyezni: azt a kérdést teszi fel, a jelentést hányféle irányba lehet absztrakt irányba eltolni? Kibocsátó és befogadó viszonya nem zárt rendszer, benne van a szelekció lehetősége, a megértés nagymértékben függ a befogadó szellemi képességeitől, áttételesen kódolt szemantikai szint, interaktív kísérlet, plurális szellemi mechanizmus.

  Ha sarkosan akarnánk fogalmazni az objektivista hagyomány, azzal operál: minél inkább dolgozzuk ki azt a módszert, akár kvantitatívan, hogy ne lehessen félreérteni.
A konstruktivista ennél jóval bonyolultabb: miszerint dolgozzuk ki annak lehetőségét, hogy értés és félreértés ne differenciálódjon szélsőségesen a szándékolt jelentést illetően, s ha már módszert kell kidolgozni, akkor inkább kvalitatív legyen.

A két szellemi irányzat valóságértelmezése is lényegesen eltér. Ahhoz, hogy megértsük az apparátusok különbséget, hozzunk alapdefiníciókat. Mi a valóság? Ha most előbányásznánk a filozófiai irodalmat A-Z-ig, nyilván A-nál Arisztotelésszel, akkor az íróasztalunk bánná, s asztalosunk örvendezne az összeroskadás felett. Nem is cél most ezekre hivatkozni, aki tudományokkal foglalkozik, olyan mint egy teás filter át van itatva mindenféle hipotézissel és bizonyítással. A valóság az, amit valamilyen szituációban tapasztalni vélünk, érzünk, van ebben emocionális és racionális töltet. S mivel egyikünk se gyárilag meghatározott érzelemmel, és gondolkodással rendelkezik így elmondható kellően irracionálisak vagyunk a bennünket érő ingerekkel szemben, magyarán az emberi csoda attól csoda, hogy egyénenként változó. Ha pszichológia irányába tolódunk, akkor nyilván vannak értékek, amelyek klónozódtak, valamilyen kollektív pozitív vagy negatív élmény alapján. Valószínűleg mindenki ugyanúgy reagálna a kéthetes használt zokni látványára, szag érzetére. Bizony… és itt elébe mentem a lényegnek, az elemzett reklámom a zokni és a bank között összefüggést mutat.

A reklám közhiedelmekkel operál, ennek következtében az emberek fejében elvárások fogalmazódtak meg a zokni egészséges használatát, illetve egy bank ügyfélkezelését illetően. Elvárás lehet, hogy valaki kielégítően higiénikus legyen a társadalmi léthez, s elvárás lehet egy banktól, hogy ne műveljen tipográfiai és vagy tartalmi terrorizmust a szerződés apróbetűs részeit tekintve. Közhiedelem tárgya tehát, aki nem mossa a ruháit, vagy cseréli azokat megfelelően ütemezve, valószínűleg fogat se mos és kerüljük el a társaságát. Közhiedelem tehát: az a bank és vagy pénzügyi szolgáltatás, aki kihasználja az egyéni pénzügyi analfabetizmust, diszkriminálja a szemüveg nélkül nem látókat, lyukas referenciákkal szolgál, ferdít, meg fogja találni a módját, hogy hűvösre juttasson minket. Természetesen ez utóbbi érvrendszer komolyabban foglalkoztatja ma az embereket. Amit szubjektív véleményem szerint sajnálok, ha bolygót kellene választanom, mint ahogy Exupéry megírta felnőtteknek szánt gyermek regényében (A kis herceg), azt választanám, ahol a fogmosás és a zokni szakszerű használata a fontosabb.

Közhiedelmet a reklám zseniális humorral hétköznapi történetbe simítja. Mire következtetünk abból a képből? Amikor egy fiatalember bal kezében, egy konyhakés, jobb kezében egy nyakon ragadott macska, s a földön egy nagy adag vértócsát idéző piros folyadék? Nos azt következtetjük: egy szadistáról van szó, aki a texasi láncfűrészesen nevelkedett az állatvédők, pedig köszörülik a kést a hátunk mögött. Senki nem gondolná hirtelenjében, hogy a főzőcskézés közben kiborult paradicsom szirupról van szó, s a macskát azért ragadta nyakon, hogy a kis mancsaival az ne hordja szét a lakásban.

Ez nem más, mint konstruktivista valóságértelmezés paródiája.

            A konstruktivista valóság értelmezés szerint a valóság egy kört ábrázol. Hétköznapi  ok- okozati fejtegetéseink során, soha nem ismerjük meg a teljes kört. Annak mindig csak egy cikkelyét ismerhetjük meg, ezt a cikkelyt reprezentálhatja sajtó, családtagunk, barátunk, a szomszédunk és sok minden más kommunikatív forrás. Mivel csak egy cikkelyt ismerünk a valóság „teljes köréből” kénytelenek vagyunk a részből az egészre következtetni (a cikkelyből az egész körre következtetni). A reklám ezt a tézist tagadja, s ironikus humorral  mutatja be. Mely szerint a földön csörgedező paradicsom szirupból, a késből, a nyakon ragadott macskából nem lehet következtetni állatkínzásra, gyilkos perverzióra stb. (no persze nem játszadozik a gondolattal, hogy a konstruktivista modell nem ilyen egyszerű, ugyanis törekszik arra, hogy megismerje a valóságot).  Ez indirekt falszifikáció. Indirekt abban az értelemben, hogy mindezt vígjáték keretein belül a szórakoztatás szándékával mutatja be, tudományos bokszkesztyűről szó sincs, mindössze azt a laikus ténymegállapítást eszközöli: nem lehet előre ítéletet hirdetni senki felett sem, anélkül hogy a részleteket ismernénk (ilyen módon akár támogathatja is a konstruktivista modellt). Mi tehát a reklám üzenete a befogadó oldalán? Az ügyféllel szembeni domináns altruizmus, lojalitás: mi nem ítéljük meg az ön nehéz helyzetét, segítünk, az ön számára megfelelő személyre szabott szerződést ajánlunk, az apróbetűs rafinéria részünkről kizárva, az ön érdeke a fontos.

A reklám remekül operál a már említett fogyasztói előítéletekkel. Pszichológiai tanulmányokból tudjuk: a ragadvány sztereotípiákból lesznek a legjobb előítéletek, a szomszédomnál láthattuk, ahogy időszakonként megjelent (síp, dob, nádi hegedű)…vident pénzügyi szolgáltató elegánsan kiöltözött hölgy alkalmazottja. Elég rossz a helyzetre utal, ha időszakonként megjelenik egy ilyen szolgáltató. S ennek ellenére láttuk azt is, amikor (síp, dob, nádi hegedű)… tromos művek ugyanezt a szomszédot lekötötte a hálózatról. Mi lesz itt a sztereotípia? Mivel nem kérdés, hogy a szerencsétlenül járt szomszédunk pártját fogjuk, könnyen ellenképeket generálunk… a legközelebb megjelenő elegáns „…vident” ügyfélszolgálatos hölgyre és minden más lakáshelyszínnél kiszálló más kolléganőre úgy tekinthetünk majd, mint Szörnyella de Frászokra s megszületnek előítéleteink:
„Jaj Istenem csak én ne kerüljek, ilyen helyzetbe” , „Csak nekem ne kelljen ezt igénybe venni” „Ebből nincs kiút”. S elvetjük hirtelenjében azt a gondolatot, hogy ésszel is lehetne kölcsönt felvenni. Az előítélet az, amikor kapva- kapsz az alkalmon és egy nyilvános rendezvényen felpofozol egy politikust, s utána magad sem tudod eldönteni, hogy a politikust pofoztad vagy a pártját. A párt színe jellemzi a képviselőt?  Vagy képviselő színe jellemzi a pártot? Nem mindegy!

            Éppen ezért a reklám okos és stratégia megfontolásból nem köti „archoz” a produkciót nem él ezzel a technikával. Történetet mesél. S ezzel kikerüli a sztereotípia és az előítélet sikamlós terepeit. Korábbi tanulmányokból tudjuk, hogy a jó „történetekkel” pozitív irányba interpretálódnak a problémák, ezen alapulnak indián legendák, s mondjuk a buddhizmus is. Mindannyian visszaemlékezhetünk habár szelektáltan, mennyivel adott több vagy más értéket gyermekkorunkban az, amikor a nagymama az ágy szélén felcsapta a  „hét meg hét” Magyar Népmese gyűjteményt és mesélt, szemben mondjuk a mai gyerekek „Dexter laboratóriumával”. A történet a lényeg a reklám tekintetében, és annak tanulsága. Nem gondolta ezt másképp, Aisopos és La Fontaine nagymester sem (tanulságos mesék szerzői).

            A magyar reklámipar egyik általános módszere, hogy lépten- nyomon a hosszú távú emlékezet stratégiájára apellál. Olyan arcokkal és referenciákkal itatja át az emberi agy emlékezőképességét, amelyek garantálják a reklámozott termék köztudatban maradását (ameddig legalábbis a versenytársak nem írják felül jobb referenciákkal!). Lelkes Emese jelenségénél már nem kell használnom a BUDAPEST BANK feliratot. Pontosan ismerjük, a kék „surda sapiban” táncoló fiatalembert Jamiroquai zenével a háttérben, melyik pénzügyi szolgáltatót hordozza. De nem sokat tévedhetünk akkor sem amikor, gusztusos gyümölcsdarabkák potyognak a hófehér tejfölbe… borítékolható a joghurt reklám. Ezeket az arcokat és referenciákat összekapcsolják a termékekkel, hogy hosszú távon emlékezni lehessen rájuk, és elégséges csak a referenciára vagy arcra emlékezni, mert a termék mögötte van. Mert az emberi agy sosem fog direkten terméket előhívni az emlékezetből (igazából senkit sem érdekli melyik bankról/ joghurtról van szó), csak akkor képes/hajlandó előhívni azt a terméket, ha referenciához köthető.

            Szubjektív véleményem szerint ez a stratégia vérszegény, mert könnyen a nem várt negatív bumeráng hatást veszélyét is magában hordozhatja. Ha egy termék rossz működéséről győződünk meg – és ez teljesen független a szolgáltató/ gyártó szándékától – a referenciák hamissá válhatnak, vagy rosszabb esetben kifordulhatnak önmagukból.
Rossz, hamis, téves, udvariatlan kiszolgálás vagy eljárás a banknál könnyen ellenképet generálhat: Lelkes Emese egy idióta lihegős csitrivé, a táncoló fiatalember egy kalimpáló „hülyegyerekké” változhat. Az adott joghurt a szalmonella szinonimájává válhat. Erre legjobb példa az egykori POSTA BANK esete. A Posta Bank kilencvenes évek elején egy plüss mackót használt referenciának. Jellegzetes pihe- puha szeretnivaló kis mackó volt ez - valószínűleg Götz gyártmányú, minőségi klasszikus kivitelben. Ez a mackó állt a játékosnak mondható események középpontjában. Jellegzetes pózokat és kaszkadőrmutatványokat láthatunk ettől a kis szőrmóktól. A referencia értékek nagyjából a következők lehettek: játékosság, kedvesség, szeretnivalóság, gyermeki őszinteség, bizalom stb… Működött ez egészen odáig ameddig a bank tönkre nem ment. Utána már a kritikusok, humoristák, szkeptikus elemzők, a közéletben felragasztották a szalagcímet mindenhová: „Borult a maci”. Évekkel később ezt hallhattuk: „Láttunk mi már mackót borulni”. Így lett a „játékosság” referenciából: bugyutaság, ügyetlenség, szerencsétlenkedés stb… de napjaink politikai játékterén hasonlót szenvedett el Kóka János „Pannon puma” referenciája is. A konfliktusok, működési anomáliák kialakulásakor a referenciák ellentét jelentésükbe fordulhatnak át.

            Az Ameriquest nem kockáztatja meg a banánhéjon csúszkálást azzal, hogy arccal vagy egyéb referenciával csomagolja be a termékét. Egyetlen egy ütőkártyát alkalmaz: az pedig a humor. A „semmi sem az, aminek látszik” közhelyszerű megállapítás a reklámjainak a központi témája – korábban Baudrillard szimulációk témakörében is dilemma volt: az amit látunk konstruálás eredménye vagy a valóság? A forgatókönyv írója bizonyára nagy gondossággal alkotta meg a történeteket, ugyanis azok feltételezetten, de megtörténhetnek. Tehát nem konstruált valóság ábrázolással találkozunk (lásd feljebb konyhai jelenet). A reklám hatékonyságának egyik legfőbb kérdése: milyen módon győz meg a fogyasztói kompetenciámról? Az Ameriquest forgatókönyv írója felől a következő rejtjeleket, szándékokat látom: légy hiteles, hétköznapi, emberi, ironikus.
Ezek az értékek győznek meg a kompetenciámról. A reklámok főszereplői – akik egyben elszenvedői a félreérthető szituációnak mindig gyanúperrel állnak szemben: ez az ember normális? Elment az esze? Megőrült? Mindvégig tudjuk, hogy egyik sem, ugyanúgy mint ahogy a Columbo filmekben is tudjuk ki a gyilkos, s a szórakoztató funkció abból áll, hogy a bogaras nyomozó hogyan göngyölíti az ügyet. Az elszenvedő figurák implicit értéke, hogy szerencsétlenségük önhibájukon kívül következik be, és bárkivel megeshet ilyesmi.

Összegzés:

Ameriquest reklámfilmek:

Az amerikai humor trend megtörése, annak eltolása az absztrakció felé. Tranzaktív helyett, interaktív: mozgatni akarja a befogadó gondolkodását. A közhiedelmeket felülírja, elválasztja az előítéletet és a valóságot, szétzúzza a sztereotip értékelést – ez a bank nem az a bank. Indirekt falszifikáció: ironikusan referálja a konstruktivista valóságértelmezést. A befogadóval szemben altruista és lojális: nincs jogunk ítélkezni ön felett. Hosszú távú stratégiai okokból nem bújtatja termékét valamilyen referencia vagy arc mögé, kizárólag történetet mesél és minőségre törekszik. Nem konstruált valóságot ábrázol, történetei elképzelhetőek. A szerző alap kódjai: légy hiteles, hétköznapi, emberi, ironikus. Implicit értéke szerint, önhibán kívül ilyen félreértéseknek bármikor áldozataivá válhatunk, ennek következtében nem érdemes előre ítélkezni.

Mi kell ahhoz, hogy boldog légy? Pénz? Siker? Szerelem? Társ? Család? Hit? Remény? Szeretet? Dehogy. Te kellesz hozzá. Te magad. Saját magad. Semmi és senki más. A többi hiába van, ha te nem vagy képes, nem vagy alkalmas. A boldogságot keresni értelmetlen. Boldogságot nem lehet csak úgy találni. A boldogság nem történés, hanem cselekvés.
   A boldogság nem állapot, hanem készség. A boldogság a pillanat megélésének képessége.: őszinte vagyok önmagamhoz??? Mert ha nem, mással sem tudok őszinte lenni. Mihez keresem most az utat, a boldoguláshoz vagy a boldogsághoz? Semmi nem teszi az embert igazán boldoggá, amit kívülről megszerezhet. A boldogságot nem lehet birtokolni. Mindaddig, amíg kívülről keresem a szerencsémet, a boldogságomat, keresésem eredménytelen marad. A boldogságomat csak magamban találhatom meg, ha feltétel nélkül igent mondok az életre, s elfogadom olyannak amilyen. Valahányszor szenvedek, az azt jelenti, hogy valamiképpen nem fogadtam el az életet, és ezen kizárólag én tudok változtatni. Ha szerencsémet, boldogságomat nem teszem külső körülményektől függővé, akkor minden helyzetben boldog lehetek. Az élet arra mutat, hogy az optimizmus sokkal előnyösebb a pesszimizmusnál: az optimisták egészségesebbek, sikeresebbek, jobban boldogulnak a stresszel. A pesszimisták gyakran magukra hozzák a bajt, a problémát, mindig stresszben élnek. Ismerni kell a mértéket: a mértéktelen optimizmus illúzióhoz és önámításhoz vezethet. Tanuljon meg megfelelő és hatékony döntést hozni. Ez az egészséges optimizmus.

Black Knight reload on Friday!
Sorry... without original Black Knight.
Appearance with old "Black Knight archive", with new writers.