Üdvözlök mindenkit!

Először egy kis bevezetővel kezdeném, miért is vagyok itt? Ennek nagyon prózai oka van... meghívtak. Magamról csak annyit, hogy Alain Delon szeretnék lenni, és hogy itt nincs mednessz.
Talán ennyi elég is lesz.

Dénessel (Fekete Lovaggal) való beszélgetéseink során mindig szóba kerülnek az értékek. Ő ezeket kutatja, de mik is ezek? Mit fogad el egy társadalom konvencionálisan értéknek? Vannak-e állandó, változatlan értékek? Szerintem nincsenek. Legalábbis állandóak. Ennek oka, hogy változik a társadalom, az egyének. Egyáltalán: egyéni értékek vannak-e, vagy csak a társadalom összképe vetül ki személyekre?

Ide kapcsolódik az alábbi videó, lehet rajta vitázni:

Ezzel zárom is soraimat, alás szolgája!

Ritkaság az, hogy tiszteljük azt, aki nevettet minket.

Lehet mókásan felfogni, és lehet szomorúan is, hogy álmokat üldözünk. Ezek az álmok, vágyak, késztetések, félelmek, káprázatok olyan erősen mozgatnak, hogy időként akár képesek vagyunk önmagunkból kifordulni és vállalni akár a pusztulást. Mindenki a maga álmait üldözi, mert az a legjobb, amit kitalált magának az ember. Az emberek körbe-körbe rohangálnak a vágyaik után. A magányban mindenre szert tehetünk, csak jellemre nem. Hogy barátságot kössünk a férfival, ahhoz idő kell, hogy egy nővel kössünk barátságot, ahhoz alkalom kell. Azoknak higgy, akik keresik az igazságot, ne azoknak akik már megtalálták.

A NŐK VAGY SEMMIRE, VAGY MÁS VALAMIRE GONDOLNAK.

A tisztelet nem kőbe vésett kényszerkötelék, nem egyoldalú jogviszony. A tisztelet nem önmagáért van, valamilyen mértékben kapcsolódik az illemhez és a szeretethez.

Pintér Sándor, az új kormány belügyminiszter-jelöltje nem gondolja, hogy 2006. október 23-án Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány törvénytelenül járt volna el, de az ügyészség feladata lesz ezt megállapítani. Magyar Hírlap 2010-05-05.

Én sem gondolom, hogy Pintérnek keresnivalója lenne az új kormányban, ez egy újabb lóláb ami kilóg a fideszes istállóból. Kövér után szabadon ez már a második lóláb, várom mikor fogjuk meglátni a teljes lovat. Révész Máriusz fideszes képviselő (akit félholtra vertek a rendőrök) vajon beadja ezek után a lemondását? Mert így lenne korrekt és nem másképp. Hangsúlyozom: nem arról van szó, hogy egyetértünk- e vagy sem a 2006 október 23-at körülölelő elemzésekkel. Hanem arról... hogy amit korábban alkotmányellenesnek mondtak ki, (lásd fideszes nyilatkozatok: 2006 "alkotmányellenes") az ma hogyan változott "nem gondolt törvénytelenséggé"? Az amerikai nindzsáknak öltözött "rendőrféleségek" fejmagasságban lövöldözése, vipera alkalmazása, válogatás nélkül emberek megnyomorítása- eltiprása járt Pintér Sándor fejében? Vagy esetleg üzleti kapcsolatát óhajtotta stabilizálni bizonyos körökben?

Rémálmaim közé tartozott mindig is, hogy fidesz, mszp és jobbik képviselők, jókat röhögnek a büfében és a nyelvük már le van barnulva. Ennek a büfének a vázlatrajza már kezd realizálódni. Mikor fognak élesedni a kontúrok?: amikor majd három év múlva ugyanúgy ementálivá lyuggatják az embereket az utcán (mintha mszp lenne hatalmon), én a következő feliratú transzparenssel fogok kivonulni:
"Morvai Kriszti hol vagy?" = Scooby Doo Where are you?

Scooby Doo szerepében Morvai Kriszta! Aktuális politikai performansz, és 0:53 pillanatában a klipben a Magyar Köztársaság Alkotmánya látható.
 

Külön portré sorozatot publikálok majd a fidesz és jobbik szavazók arckifejezéséről. Én sem gondolom... majd az istállómester vizsgázik.
A lovakat lelövik, ugye? A krumplileves, pedig maradjon krumplileves kedves fidesz.

A média hatások terén kétféle irány ismeretes, az egyik a pozitív a másik pedig a negatív hatás. Szó se róla Zsolt Péter is leírja Médiaháromszög című munkájában, hogy negatív hatásra több példát találunk a szakmai irodalomban. A hatások nem kizárólag az egyoldalú utilitarizmus jellemzi (következmény elvűek), tehát nem azt jelenti, hogy a média, mint önálló szerv pressziókat kelt a társadalomban – a moralizáló sajtó ma már nem működik. A médiába becsatlakoznak a politikai döntések, és másfelől a társadalom rezonanciái – mely egyébként a politikai döntésekre reagál, a háromszög nagyjából így írható le: politikai döntés, társadalom reagálása, média. A közvélemény fogalmát nem alkalmazom, mert számos szkeptikus elmélet és kutatás elbizonytalanítja a fogalmat:  ha csak Noelle Neumann elhallgatási spiráljára gondolunk, néhány elmélet rezignációt fogalmaz meg a kisebbségbe került véleményekkel kapcsolatban, sőt azok felőrlődnek a többségi vélemény hatására és mint értékek, megszűnnek létezni.

            A média felelőssége abban nyilvánul meg: hogyan és miképpen jeleníti meg a háromszög másik két jelentős komponensét: a politikai döntést és annak előkészítő folyamatát, másik oldalon pedig a társadalom reakcióját a döntésekre, akár a vélemény-formálók felsorakoztatásával. Elviekben harmonikus egyensúly léphet életbe, mert ha a médiában társadalom reakciója megjelenik, az a legközelebbi döntéshozatalnál komoly változó értékként szerepel: egy olyan törvény beiktatása, amely a társadalomból komoly ellenszenvet vált ki elgondolkodtatja a döntéshozókat, hogy lehet vagy érdemes- e hasonló törvényeket hozni és ha hoznak, akkor azt hogyan tegyék.

Egyszerűsítve a médián keresztül válaszingerek haladnak át, inger a reakcióra a döntés által, és inger a döntésre a reakció által. Ezt a harmóniát viszont megbonthatja az aktuális politikai stratégia, mellyel itt keveset foglalkozom, de kétségtelenül bontó hatással is számolni kell mely szerint: az adott kormány, ha tét nélküliséget érez a legközelebbi választások eredményét illetően, könnyen összezárhat és nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyja a társadalom reakcióját (pl. megszorítások alkalmazása, szélsőségek megjelenése). Teszi ezt, azért mert ezzel előkészítheti jövendőbeli ellenzéki szerepét, s ellenzékbe kerülve majd könnyedén mutogathat az új kormányra:

látjátok… mi legalább, bátran felvállaltuk magunkat… a válságkezelés érdekében, ti erre nem vagytok képesek, hamis próféták vagytok-.

S így könnyen kialakulhat a háttérben karba tett kézzel sok esetben destruktívan replikázó ellenzék médiaképe. Majd a későbbi választásokra begyűjti az ellenzék az újabb muníciókat: amikor is felsorakoztatja az általa hibásnak és felelőtlennek vélt kormánydöntéseket. Ez egy végtelen ciklust mutat a demokratikus állami berendezkedéseknél. De ne feledkezzünk meg arról, hogy itt médiaképekről beszélünk, s így generálódnak a képeken keresztül az ellenzék oldaláról hősök és a kormány oldaláról antihősök, s választási eredményektől függően akár fordítva is. A média ebben tevékenyen részt vesz azzal, hogy az előadásnak színpadot biztosít. Ahogyan azt az ORTT is hivatott ellenőrizni: a kiegyensúlyozott tájékoztatás elvét alkalmazva a színpadon egyenlő arányban szerepel kormány és ellenzéke.

Megint ne felejtsük el, hogy azonban a szerepek betöltése variabilitást mutat: míg korábban Desdemona szerepében a kormány volt (Othello megfojtja), és az ellenzék Othello-t alakította. Addig lehet, hogy a következő választás után (mert, hogy korábbi ellenzék lesz a kormány) a szerepek cserélődnek. Így nehéz eldönteni… valójában kinek a fojtogatása igazabb (de ez csak magánvélemény), mint ahogy a hős és antihős fogalma is relatív lesz. A média azon kívül, hogy színpadot biztosít, narrativitással is bővíti azt. Legitim értelmiségi és szakember véleményformálókat mutat be, akik a helyzetet magyarázzák (pl. Desdemona megfojtását), értelmezik és elemzik. Ezzel csökkentve vagy növelve a választói táborok frusztrációját. S itt jön képbe a sokat emlegetett: írástudók felelőssége problémakör, mely egy külön dolgozati tárgyat érne meg. Azzal, hogy a média tudatosan választja ki a véleményformálókat a manifesztum szintjén identifikálja önmagát. Úgynevezett brendek (márkák) alakulnak ki. Néhány példa következik: az Echo TV márkája: Bayer Zsolt és értelmezői köre. A Klub Rádió márkája: Bolgár György és értelmezői köre. A Hír TV márkája: Csermely Péter és értelmezői köre. Az ATV márkája: Mészáros Tamás és értelmezői köre.

A véleményformáló értelmiségiek és szakemberek legitim játékmezőn mozognak, mert a média bemutatja őket, és mert véleményük a közönség számára fontos lehet. Itt jön képbe a média legitimizációs kérdése. Minden legitim, ami a médiában megjelenik?
A politológia is foglalkozik a legitim/nem legitim duál értékkel, többek között a politikában a karaktergyilkosság eszköze az, amikor az ellenfél legitimitását földig romboljuk: 
a Gyurcsány Ferenc könyv pontosan leírja, hogyan építettek stratégiát Kövér László köteles beszédjére, ellenben később a FIDESZ depressziós kampánya 2006-ban (fekete-fehérben szomorú emberek portréi, „rosszabbul élünk, mint négy éve” szlogennel) sikertelennek bizonyult. Egyes vélekedések szerint túllépték az ergonómiai határokat, elégedetlenséget depressziós színvilággal erősíteni meglehetősen sikamlós, bumeránghatást válthat ki. Saját táborát erősítheti, de a bizonytalan választókat még inkább bizonytalanságba taszíthatja. Tehát milyen a média legitimáló hatása?

Úgy látszik, a hétköznapi retorikákra az emberek fogékonyabbak: míg a köteles beszéd hétköznapi intervallumban mozgott - valaki félreérthetően elszólta magát… s tegyük hozzá a félreérthetőséggel jól operáltak, addig a másik kampány csak számadatokkal operált és sikertelenül. Az öszödi beszéd különleges történet, hétköznapi retorikának értelmezhetnénk: egy vezető elégedetlenségét fejti ki, és nem az irodalmi szavak szótárából teszi ezt és ezzel, mint egy tökéletesen megosztja lövészárkokra ossza az értelmiségieket (írástudók felelőssége megint): egyik fele legitimálja azzal, hogy az egekbe magasztalja azt tartalomtól függetlenül és őszinte beszédnek nyilvánítja, a másik fele illegitimálja és arra hivatkozik: márpedig a tartalomtól nem lehet elvonatkoztatni. A médiák ezek után újra identifikálják önmagukat és öszödi beszéd ellen, és mellett szóló véleményformálókat mutatnak be. A meglévő sztereotípiák pedig erősödnek. Mind ezzel elterelődik a figyelem arról, hogy a valóságban egyetlen egy öszödi beszéd létezik: ahol is mindegy melyik döntéshozó szájából hangzott el, és hogy a beszélőt kedveljük e vagy sem, mert a referenciák sokasága által rámutat az ország súlyos problémáira.

A kampány önmagában kevés itt van tehát a média befolyása is, ahogyan Zsolt Péter is leírja: „A tömegkommunikáció szívesen dolgozik a sztereotípiákkal”. Ezzel, mint egy megkönnyíti a befogadó értelmezését, bár attitűd váltást nem fog elérni, viszont a meglévőket erősíteni fogja. A sztereotípiák erősítése az előítéletek melegágyához vezet. Ami még nehezíti az értelmezési lehetőséget –Zsolt Péter szerint is – a média szelekciója, bizonyos értékek erősödnek, míg más értékek egyszerűen eltűnnek, és egy másik alapvető működés is zavart okozhat: ez pedig a tematizáció nem kívánt mellékhatása, a média bizonyos eseményekre reflektál, míg más – általa nem fontosnak gondolt – eseményekről megfeledkezik. A kapuőr szindróma a demokratikus berendezkedés velejárója, viszont azt láthatjuk nem tévedhetetlen. Nem különb a bulvár világ működése sem, jóllehet a rendszerváltás utáni új generációs kereskedelmi médiák egyik fontos hozadéka volt, hogy megvilágította a plurális társadalomértelmezés módszerét, de ma úgy tűnik a kapuőr szindróma kiterjesztette hatását a bulvár világra is, a nézettségért folyó verseny érdekében - egy fiatal éveiben járó kapitalizmusra jellemzően – inkább szignifikáns médiatermékeket mutat be (lásd Havas Henrik versus Fekete Pákó) kockáztatva ezzel, hogy kontraszelekciót alkalmaz. Különösen káros hatásnak gondolom ezt, mert a szignifikáns a médiatermék (pl. Kiszel Tünde) nem érzékeli magát terméknek, sokkal inkább példamutató személyiségnek vagy egyéniségnek, és sokszor emiatt kellemetlenségekbe keveredik. Nem ismeri be magáról, hogy termék, a tudata teljesen mást tükröz, és ez által hajlamos tévképzeteket gyártani vagy hamis önámításba merülni. Könnyen meglehet, harminc év múlva úgy fog emlékezni saját magára, mint a demokrácia Psota Irénjére, ami súlyos tévképzetet fog jelenteni. Az érintett sztár ezt akkor bizonyította be, amikor nyilvánosan megalázták egy adás alkalmával és ebből bírósági ügyet csinált, nincs tudatába annak, hogy mint termék ki van téve konfliktusoknak, aminek kockázatát mindenkor vállalnia kell (forrás: Nagy Sándor versus Kiszel Tünde és annak következményei. uo.), ha már egyéniségekről beszélünk. Azzal, hogy a média hagyja a tévképzetek kialakulását, közvetlenül nem de közvetetten befolyásolja a fogyasztókat is, lesz akiből ellenszenvet vált ki, de lesz aki fogyasztói szinten azonosulni fog ezekkel a képekkel - ha ez utóbbi, kellő nézettséget generál nem okozhat gondot elve alapján.

„A freudizmus hatása is elsöprő volt, amely az embert manipulálható individuális ösztönlénynek tartotta. A későbbi vizsgálatok nem igazolták ezeket, sőt átestek a ló túlsó oldalára”. Írja Zsolt Péter, és Lazarsfeld vizsgálataira gondolt : mely szerint a média csak meglévő véleményeket erősít, s nem megváltoztatja azokat.

Ha ezt így elfogadjuk, akkor a média plurális társadalomértelmezésének szándéka paradoxon állapotot mutat, mert törekszik arra, hogy színes skálán ábrázoljon, de ugyanakkor hatástalan, mert újra és újra termeli a szeparációkat, a befogadók se nem elfogadóbbak, se nem elutasítóbbak nem lesznek egy esetleges Kiszel Tünde jelenség kapcsán. Lesz, aki kuriózumként tekint a jelenségre s lesz, aki a távkapcsoló demokráciáját alkalmazza. S való igaz a szkeptikus elemzők írásaiból már kitűnik: az újkori modern kereskedelmi média inkább szórakoztató, mint példamutató. De akkor vehetünk e társadalmilag hasznos mintákat a jelenlegi médiákból? Mára a kutatók megengedőbben fogalmaznak mert kisebb véleményváltozásokat mégis elérhet a média. Itt jön a kérdés: mik azok a kisebbek? Ha azok feltételezhetően léteznek: akkor lehet rá igény, hogy a média ne alkalmazzon kontraszelekciót? Hanem komoly tanulható példákat mutasson be? Ha ilyen vélemények vannak, akkor azok a Noelle Neumann féle modellben vergődnek? (lásd bevezetőben), akkor mégis mitől népszerű Dr. House antiszociális képe a nézettség terén?

Gyenesi Szabolcs írása,
Mefiszto.hu (c) 2008. március.
 

A Dohányzás elleni tömegkommunikáció kritikája…

"Szívni és nem szívni mindenképp szívás"

  A kedves olvasóm téved, ha azt hiszi, hogy most összeborzolom a hajam felveszem a pápaszemem és elrákosodott szervek fotóit mutogatva hegyi beszédet intézek a témáról. 
Azt mindenki megtekintheti a Spectrumon, a National..., és Discovery csatronán, körübelül három óránként, és ha még nem elég a bulvár újságok minden negyedik oldala erről szól, nem beszélve a szórólapokról meg a reklámokról.

  Mindenki tudja hogy gége, száj, tüdőrákot kapunk, és levágják kezünk- lábunk, impotensek leszünk szívrohamot kapunk, hajlamosak leszünk az asztmára, és galád módon nemdohányzó embereket is mérgezünk ezzel.

  Mindenki ismeri már a Philip Morris botrányokat, többféle filmváltozatban is létezik, a Hallmarkon ezeket is megnézhetjük. Tudjuk, hogy a dohány nem tiszta és lehet benne olyan droganyag, ami nehezíti a leszokást. Ma 21. század információs világából mindent tudunk a dohányzásról... még azt is, amit ma még tagadnak az üzleti körökben. Megint tévedünk, ha azt hisszük, hogy most fakarddal csapkodni fogom a kampós orrú dohánybáró úr fejét, akinek valószínűleg van annyi esze, hogy nem dohányzik, s jókat röhög és dörzsöl az olyan kis szerencsétlenen mint én vagy az olvasóm. De nem is lehet okolni őt sem, hiszen csak ember... s él valamiből a cigi kereskedelme ártatlanabb téma, mint az atombombáé. De tegyük hozzá van hasonlóság.

Jogos a kérdés... ha nem beszélek orvostani hatásokról meg üzletről, akkor miről fogok beszélni? Most, hogy már nem dohányzom 3 hónapja azt hiszem hitelesen tudok írni az emberi miértekről. Miért dohányzunk és nem? Mert ezzel a témával kevesen foglalkoznak. S mindezt úgy fogom megtenni, hogy egyik oldalra sem állok majd. Mert dohányos és nem dohányos viselkedése legalábbis ebben az országban hiteltelen és diszkriminatív egyszerre.

  Mert imádom azt a dohányellenes vastag mukit, aki pancsoló kislány módjára hisztizik hogy cigifüst ment az orrába, miközben beül oldtimer Mercijébe és csak az ő füstjével van tele az egész kerület. De a másik oldal sem panaszkodhat, tipikus képe ennek a Dohányozni Tilos tábla szitává lyuggatása csikkekkel. Mi magyarok semmit sem vagyunk képesek középmezsgyén kezelni. Imádunk diszkriminációs listákat létrehozni, a munkafelvételen: Ne légy 40 felett, de legyen 20 év munkatapasztalatod tíz évesnél ne legyen több a diplomád, a nyelvvizsga csak A és B helyről származhatnak, egészségileg ne legyél hajlamos a túl evésre- ivásra, ne légy túlsúlyos, ne légy túl sovány, ha nő vagy még 15 évig ne álmodj terhességről, ne dohányozz, s mind emellett töltsd ki a személyiséget vizsgáló tesztünk, no meg utána beszélgess a főnök titkárával másfél órát, hogy valóban alkalmas vagy- e. Ha kis szerencséd van a végbéltükör kimarad a vizsgálati listából. Bár sosem lehet tudni..

Az elvárásokból rakjuk tehát össze a tökéletes munkavállalót:

  28 éves vagyok, de már nyolc évesen elkezdtem dolgozni, tehát van 20 év gyakorlatom, mindig az aktuális munkavállalás előtt leteszek egy három szakos diplomát, mert ez a hobbim, s igyekszem Oxfordon végezni a nyelvvizsgáimat miközben élsportoló vagyok: olimpiai gerelyhajító, evésre ivásra nincs szükségem vallásom ezt nem engedi, az ürítéseimet kiizzadva rendezem és úgy, hogy senki nem látja vagy érzi, szellentés is a bal fülcimpám alatt, színtelen szagtalan gáz formájában . Dohányzás szóba sem jöhet mert még a végén meghalok valamiben, s akkor nem vehetem fel a nyugdíjam 105 évesen. Családra nincs szükségem, hiszen nemtelen vagyok, nincs hüvelyem se péniszem, sem hetero sem homo nem vagyok. Szabadságra sincs igényem főalapítója vagyok a legnagyobb sztahanovista klubnak hitem szerint, aki nem dolgozik azt le kell puffantani. Céges nyaralás! Undorító! Ha végképp nincs munka dominához járok, aki rozsdás dróttal egyengeti a hátam.

A tökéletes munkavállalót olvashatták én csak úgy hívom:

"A munka terminátorja"… kapitalista kis országunk itt tart.

  Ezen követelmények listája egy kisebb diszkriminációs lista, s ha fel is jelented őket nagy ívben szaharnak majd rá. Mert a külföldi multi pénzt és védelmet kap az államtól azért, hogy te meg én csicskák lehessünk, s lehetőség szerint a munka terminátorai. Lássuk be... emellett a dohányzás ügye eltörpül. Van aki megissza, megeszi, elszívja a kis stressz helyzeteit, rögeszmés nimfománt ritkán találunk, aki a stresszt szexben vezeti le, pedig az volna a legegészségesebb.

Az alkoholista máj duzzanat, kioktatja a füstös tüdőt, hogy koleszterines vér már megint zabál. No hát ezek vagyunk mi.

  Mi okozza a fiataloknál az önrombolást? Sok barátommal már beszélgettem erről... s mindannyian közös nevezőre jutottunk. A perspektíva nélküli élet okozza, lehetne most tovább írni depressziós stílusban, de ha vesszük az egyszerű számtant és történelmet akkor könnyen rájöhetünk, hogy ez sajnos így van. Anyám az előtt sokszor célozgatott:

- Fiam... most már le kellene szokni a dohányzásról...

Én erre a következőt válaszoltam:

„Anyám... előbb erről az országról kellene leszokni.”

Állítsunk egyszerű párhuzamot a generációk története között:

- Én gyerekkoromban egy aprócska kismotort örököltem a nagyszüleimtől.

- Szüleim az egész életüket kapták a szüleiktől. Kapitalista feltételek (kereset) nélkül.

- Nekem ma már terhes együtt élni a szülőkkel, mert mindig a számlákkal megy a hiszti meg, hogy nem keresek elég pénzt.

- Szüleim munkát szereztek mezei gimi érettségivel, és családot vállaltak huszonévesen (vagy is engem).

  - 28 vagyok 4 szakmával, érettségivel, két nyelvvizsgával és diplomával… egy évvel ez előtt nem javult, és három évvel később sem fog javulni a munkavállalási esélyem. Bővíteni fogom a diplomás munkanélküliek táborát, gyermekvállalás is legkorábban 35 év körül esedékes. (Ezzel megüzenem a nagyokosoknak is – a parlamentben - a diákhitel ahhoz sem volt elég (érdes), hogy feneket töröljek vele.

- Szüleim az esetek többségében a szüleiktől örököltek vagyonokat.... (Pl.: lakások, pénz- összegeket, ékszereket, bútorokat)

- Én pedig, ha így megy tovább... nem hogy semmit, de adósságot fogok örökölni, elég tetemes mennyiségben. És akkor az örökösödéssel járó anyagi vonzatokat nem is számoltam.

A helyzet ironikus, ha kétségbe esek, még akkor is képes vagyok mellé esni. Egyszóval semmi közöm a negyvenes generációhoz. Néha mégis olyan okosak velem szemben, hogy bedrogozom a bölcsességtől és repülök - Jó nagy marhaságot dumálnak néha - . No meg hűtik az agyam a frigóba azzal, hogy pesszimista vagyok, lehet hogy pesszimista vagyok, de ettől még szívósabb mint ők, eddig ha valamit a fejembe vettem azt megvalósítottam.
Ők nem... Megint újabb szöveg anyámtól:

- Az ember általában egészségesen csinál gyereket, nem amikor már lelakta magát és öreg.

Ezzel persze arra célzott, hogy semmi kilátásom nincs… öreg leszek, egészségtelen és tehetségtelen egy családhoz. Mert, hogy nem haladok, de közben füstölök, mint a gyárkémény. Már akkor is tartottam az elméletem és most is... miközben leszoktam a dohányzásról és mégis jutottam valahová:

  Azt mesélje el nekem végre valaki: "hogy kinek vagy minek és miért tartósítsam az egészségem, amikor ma az országban egy huszonéves jövője huszadrangú kérdés vagy már az se" Talán gyümölcskoktélokat kellene innom, abonettet zabálni, tekerni a szobabringát, hogy tartsam az iramot a munkahelyekkel, meg hogy el tudjam temetni a szüleim, és kifizetni az adósságokat? Magam miatt nem tartósítom az egészségem, mert társas lény vagyok, akkor érdemes ha van kiért és miért" Célok és személyek nélkül az egészség, nem más mint pusztulás. Értelmetlen érték. Ez olyan, mint királyi lovasfogat lovak nélkül. Mégis mit várnak tőlem? Itt a nagy lízingtenger közepén evickélve... Fenyegessem meg a főnököm, hogy százezerrel többet fizessen, vegyem át a kerti munkákat, az adósságokat, építkezzek a szomszédban, hozzam el a barátnőmet csináljak öt gyereket és éljek mint példás apa, amíg meg nem halok 105 évesen? Hová tették az eszüket?

Amikor leszoktam a dohányzásról ezért is voltam egy kicsit mérges. Mert minden családtag fellélegzett: "Na végre észhez tért és egészségesebb lesz". De ma is megkérdezem hogy: minek? Nekik? Azért hogy aztán én fizessek utánuk, és magányosan pelenkázzak.
S mindeközben megveregethetem a vállam: én aztán király gyerek vagyok, nem vittem a világon semmire, tépem a tikkettet ötven évesen a munkanélkülin, de már húsz éve nem dohányzom. És egészségem megengedi, hogy még húsz évig lehessek csicska. 
Nagy érdem... tényleg!

A dohányzás megszűnésekor sokáig hangulatbeteg voltam, mert úgy éreztem, hogy elvesztettem egy társat. Egy társat, aki mindenhol ott volt, és nyugodt voltam tőle. S ez eltűnt, a dohányzás mellett nem kellett foglalkozni a részletekkel lazább voltam... ma meg minden vibrál körülöttem kifinomult a szaglásom, látásom, ízlelésem, és ez néha nagyon idegesítő.
A cigaretta bár ugyan káros, de a világ részletei elől való bujkálás. Ami nagyon jó. A világ részletei ma nagyon terhesek, s jó, ha az ember valamivel el tudja fedni. Még attól is féltem, hogy nem fogok tudni írni. Mert ez idáig írás közben mindig lógott a számból csikk. S ez most már nincs. Határozottan féltem a dolgoktól, s nagyon erős a hiányérzetem, de nem a nikotin miatt. Hanem a hozzátartozó életformát, figuratív dolgokat hiányolom. A nyilvános intimitást, hogy rágyújtok mások előtt: azért mert boldog vagyok, szomorú vagyok, ideges vagyok, gondolkodom, fontos ügyeken vagyok túl, szerelmes lettem stb... A kísérő kellék a cigaretta megszűnt. A leszokás maga soha nem történik meg… és az első három fizikai fájdalom mely részben pszichoszomatikus, részben fizikai tünetekkel jár, elviseléséhez elképesztően nagy akaraterő kell, ami már az önkínzás szinonimája.

Sajnos nem konfliktusmentes, én határozottan dühös lettem a környezetemre a leszokás első három hetében. Nagyon agresszív voltam és brutális. Haragudtam, azért mert az ember végül a dohányosok diszkriminatív listájáról átkerül egy másik listára, most például a "a friss diplomás" diszkriminatív listán szerepelek. Ezek után kíváncsi leszek, ha majd tapasztalt diplomás nem dohányzó leszek, akkor melyik listára kerülök.

Számtalan variáció létezik:

- Igen... diplomás, nem dohányzik, de el van hízva... dagadt disznó, autóval megkerülni benzin deficit.

- Igen... diplomás, nem dohányzik, de zongorázni lehet a bordáin... biztos bulémiás, vagy valami anorexia.

- Igen... diplomás, nem dohányzik, de még sosem láttuk nővel és keveset lehet vele beszélgetni... biztos impotens, vagy buzi.

Az alkesz és drogos verziót nem írom le mert az bármelyik mondatszerkezettel kompatibilis. A dohányzás ügye most jó kapaszkodó a valósághoz… a magyar emberek:

Nem őszinték

Féltékenyek egymásra

Gyűlölik egymást

Leszarják egymást

Ergo: Ezért nem tudjuk magunkat megvédeni, és egységes érdekvédelemmel fellépni sem. Tisztelet a kevés kivételnek. Ha a demokrácia ezzel jár… AKKOR inkább éljen a KOMSZOMOL!

  Remélem részben sikerült átadnom a gondolatot, hogy valójában ma teljesen mindegy, hogy dohányzunk- e vagy sem. A dohányzás körüli életjelenségünk ma nagyobb kárt okoz. Lehetne úgy is mondani, hogy akik a cigarettát aktívan és passzívan szívják, magukban és egymásban, mint emberszerű lények több kárt okoznak, mint a cigaretta. De ugye valamivel igazolni kell a károkozást. Valamire fogni kell. Hiszen igazolás nélkül nem ember az ember. Mindent gondosan meg kell magyarázni. Diszkriminatív Listák mindig készülnek... egyéb testi, mentális, szokásbéli, szenvedély ügyi listák. Istenem... egy szál cigaretta elszívása hány perc az életből?... Nyugodt körülmények között öt perc. Öt perc alatt:

40 millió ember születik és hal meg a világban. Tudományos kísérletek látnak napvilágot. 400x módosulnak adatstruktúrák a Neten. Valahol népirtás történik. A másik sarokban a Pápa mond beszédet. Sokan elvesztik a szüzességük, vagy beadják a válópert.

Ennyi minden történik öt perc alatt. S talán egyszer öt perc jut majd egymásra is...

  A dohányzás továbbra is egészségtelen, de ne hogy azt higgyük, hogy valaki korrektebb mert egészségesebb a nem dohányzással, és hogy valaki vagányabb vagy bevállalósabb, mert dohányzik. Előbb a mindennapi "szűrő" nélkül fogyasztott diszkriminációt kell felülvizsgálni és a perspektívákat. A sztereotip köntösöket felejtsük el. S én továbbra se gyújtok rá annak reményében, hogy lesz értelme: „Nem dohányozni”.

A szerző a levelét nem Fekete Lovagnak szegezte,
hanem teljesen önálló élmény alapján fogalmazta meg... Egy "születésnap" inspirálta.

Minden emberi kapcsolatnak lényeges része, hogy szükség esetén a két fél bírálja egymást. Enélkül minden kapcsolat sekély vagy sikertelen. Azért bírálunk, hogy megváltoztassuk valakinek az életét. Természetesen a befolyásolásnak nem egyetlen s nem is a legmagasabb rendű módja a kritika. Társaságban az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik jelentésüket. Túl sok ember gondolja azt, hogy reálisnak és racionálisnak lenni egyet jelent a hibákra való koncentrálással. Maradj a jelenben. Semmit nem tehetsz, hogy megváltoztasd a múltat, a jövő pedig soha nem lesz pontosan olyan, amilyennek tervezed vagy reméled. Fájdalmad, félelmed és dühöd, sajnálkozásod és bűntudatod, irigységed és terveid és sóvárgásaid csak a múltban vagy a jövőben élnek. A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz. Ha nem kapod meg, amit akarsz: szenvedsz: ha meg megkapod, amit akarsz, szenvedsz: sőt, ha pontosan azt kapod meg, amit akarsz, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké. Lehet, hogy az embernek harminc, negyven évébe is beletelik, amíg megöli magát a dohányzással, ivással, stresszel, de azért ez ugyanúgy öngyilkosság. Gondold ki, hogy a világnak milyennek KELLENE lennie. Alkoss szabályokat arra, hogy az embereknek, hogyan KELLENE viselkedniük. Aztán, amikor a világ nem engedelmeskedik, akkor mérgelődj nagyokat. Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben. A barátság semmit nem követel, kivéve egyvalamit: az őszinteséget. Csak ezt az egyet, de nem kevés.
A barátság nem azért van, hogy valamit kapjunk, hanem hogy lehetőségünk legyen adni. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, SEM ÉRZÉKEK JÁTÉKA. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep. A szerelem és a barátság kizárja egymást. A barátok nem testi, hanem lelki síkon közelednek egymáshoz. A szkeptikusok azonban úgy gondolják, hogy az önzetlen barátság előbb-utóbb a két nem közötti erotikus vonzás lesz.

Öt év múlva találkozzunk.
K. N. L

Hello! Ez itt az új rovat. Megint köszönöm az ötletet.
A jelek szerint vannak nálam nagyobb igazságosztók is.
Gátem sziti igazságosztói:
Ebben a rovatban röviden... beszédeket kritizálok.

nemecsek után: bajnai gordon búcsúzó beszédje:

Bajnai Óvatosan kikerüli, mondhatni szőnyeg alól púpozódik: miért született meg a "szörny"? Hiányolom a beszédből. Mintha a parlament a holdon lenne, és ők maguk csak szemlélői lettek volna az eseményeknek és nem résztvevői. Könnyen úgy tűnhet, hogy ők csak szkafanderben szökdécseltek itt közöttünk 12 évig. Némiképp "UFÓNAK" érzem magam. Vigasztaló tényező lehetett volna, ha Pesten csészealj formával röpködök kikerülve Demszky szapora melósait a választás előtt.

Ezzel (és Bajnaival) szemben mi a valóság:

- A teljes politikai elit felelős a jobbik "szörny" születéséért,
maguknak köszönhetik.

- A jobbik tetszik vagy nem, a valóság része és válasz valamire

- A parlament nem a holdon van kedves honatyák. Üdvözlet itt a földön.

- Sajnos nem vagyok UFO

- Naphosszat álltam a dugóba, Demszky hiába mutyizott a mindent kuplerájba "hagyó" Miklósával együtt.

Fidesz és mszp úgy viselkedik, mint a kétségbeesett pubertás gyerek, aki órákon át nyomkodja a pattanását a tükör előtt. Mert nem fogja fel, hogy a pattanás természeti elem, válasz valamire. Jobbik is egy természeti elem, velejárója és válasza az elmúlt 12 évnek. Ezt kellene elfogadni, és nem nyomkodni a pattanást, hanem ha a sors így hozta, akkor meg kell érteni. Lehet, hogy a pattanást egyszer sikerül kinyomni, de attól még a heg ott marad. Nem kellene ezt csinálni. Nincs több életem önökre. Sajnálom.

Épül a törvényhozói destabilizáció. Nagyon veszélyes vizeken csónakázik az mszp, és fidesz. Most még nem tudom eldönteni, hogy egy csónakban ülnek, vagy külön. De bizonyos, ha a jobbik tartja az autentikusságát, és ezzel szemben a fidesz- mszp közös csónak lesz. Akkor jóslatom szerint 2 év múlva megint mehetünk szavazni. (mondja egy nem jobbikos szavazó). De nyugodtan szóljatok, ha túl "armageddon" az elmélet. Valakinek engednie kell majd a görcsből. De melyik párt fog engedni? És kinek a rovására? Azt már biztosan tudjuk kinek a rovására. Remélem, hogy ez a csónak nem közös illetve nem Nokia doboz lesz. Elég "rigolettot" hallgattam már, egy kicsit unom. És elhihetik kedves honatyák, én, aki liberális vagyok 2012 körül, ott leszek a Búvár Kundok között. Önöknek nem lesz elég parafadugójuk, hogy minden lyukat betömjenek, de az izraeli vízágyú sem lesz elég, meg a honvédelem sem (ha addig le nem csukják az egész vezérkart). Tiszteletteljesen és utoljára felkérem önöket, hogy ne várják meg amíg az összes alvó oroszlán kirohan a barlangból. Mert úgy, mint sok hozzám hasonló ember türelmesen vártam 12 évig. De garantált, hogy 2012-ben kimennek a korábban türelmes emberek is az utcára. A narancsok partraszállásáról néhány szót:

Elő lehet venni a 2002-ben behűtött pezsgőt kedves uraim. De azt tudniuk kell, hogy ez a pezsgő nagyon keserű. Remélem tisztába vannak a helyzet ízével- súlyával. Önök most vagy felkötik a gatyát, és valamit csinálnak... vagy nagyon nagy baj lesz. Biztosak lehetnek benne. Kövér meg ellentétesen narrátorozza önöket, olyan mint egy rossz minőségű 80-as évekbeli német pornófilm a VHS kelléktárban. Jó lesz erre, odafigyelni.

Lemezlovas Dávid Ibolykának:
Üdvözlet a szigorított kalapkészítő műhely kapujánál. Majd, ha lesz időm krokodil könnyeket eresztek. Jó mulatást az ügyészségen...

Szeretem, ha egy nő természetes... 
vagyis, ha a megfelelő helyen "bokros":))))))))))))
 
 

Patricia Wallace: Az Internet pszichológiája

A barátságtalan Internet:

Az emberek a non- verbális jeleket is értelmezik (mimika, testtartás, közeledés) ebből lehet tudni az illető mennyire barátságos vagy éppen elzárkózó, nem érdeklődő. Az Internet ezért nem képes 100%-os értelmezést adni, mert nem észlelhető az illető közvetlen és reaktív reakciói az adott szituációban, és korlátozott eszközökkel mutatja ki  (pl. hangulatjelekkel) véleményét. A web- kamerák használata, napjainkban sokat javított a helyzeten, azonban a kutatások többsége azt igazolja, az internetes kommunikációt, az emberek többsége még mindig fenntartásokkal kezeli. Mintha rejtett formában jelenne meg a kritika, egy tőlünk független gépi apparátus másolná megnyilvánulásokat.

Az 1970-es években Starr Roxanne Hiltz és Murray Turoff összehasonlították közvetlen és az internetes csevegést és ennek eredménye szerint: a közvetlen kontaktus esetén nagyobb volt az egyetértés, míg internetes beszélgetésnél kevésbé. Interneten keresztül jobban kiálltak a saját véleményükért és ez feszült helyzetet okozott, a viták jobban kiéleződtek, a konfliktus lehetőségének az esélye jóval magasabb értéket mutatott.

Rodney Fuller egy olyan tesztet alkalmazott, ahol is felkért embereket, hogy gondoljanak valakire, akivel nem találkoznak, de sokat csevegnek a Neten és válaszoljanak pár kérdésre, ugyan ezt kitöltették azzal, akire gondolt az illető, de ezt kitöltették még párokkal is, egyiküknek a másik bőrébe kellett képzelnie magát és úgy válaszolni.
  Az eredmény szerint pontos válaszokat adtak azok, akik személyes kapcsolatban voltak, akik csak az Internet által ismerték egymást azok túl- vagy éppen alábecsülték a másik személyiség orientáltságát.

Konzekvencia és gondolat:

Tehát az internetes beszélgetés nélkülözi az eufemizmust, esetenként hűvösebbek a reakciók. A másik fél sértettségének, elutasításának non-verbális jelei, el vannak zárva előlünk. Akarva vagy akaratlanul vagy, akár figyelmetlenség végett, az őszinteség vagy az udvariasság csorbát szenvedhet, megbontja a goffmani kommunikációs aspektust. Innentől a referenciális értékek relativitás felé tolódnak. Az olvasás élménye, sokkal erősebb értelmezői aktus, intraperszonális kommunikációnak tekinthető. Innentől fenn áll a gadameri dilemma: megértünk vagy félreértünk?  Nem ritkán, olyan értékekkel is azonosulhatunk, az egyedi (és értelmezői) olvasat folytán, amelyet ha élőbeszédben látnánk/hallanánk, lehet, hogy elutasítanánk. Napjainkban egy személy pozitív vagy negatív megítélése tévútra vezethet, ha akár blog bejegyzései alapján kell ítéletet alkotnunk. A tapasztalatok szerint, sokkal sikeresebb a kommunikáció, ha a szerzőt személyesen is ismerjük, és csak másodrangú ismertségként kezeljük a digitális kontaktust. Úgy tűnhet, hogy a digitális eszközök csak közösségszervező képességgel bírnak és kevésbé hatékonyak a közösség összetartás szándékát illetően.

Magyarországon példa lehet Tomcat a blogger esete, kommunikációja nem kizárólag blog szerkesztésből állt, külön gondot fordított úgynevezett flashmob (villám demonstárciók) események, és demonstrációk megszervezésére, ezzel mint egy stabilizálta olvasottságát, és jóval szélesebb skálán vonzott magához, vele egyetértő és nem egyetértő kritikus embereket.

Dolgozatomban ez azért lehet fontos, mert az esetek azt láttatják, a példakép és antipéldakép kialakításban, elsőrangú a személyes karizma. Az írásbeli karizma csak erősítheti a személyeset, de sosem léphet a helyére. Más a helyzet a költőkkel és írókkal. Ennek oka az intimitás irodalmisága lehet. Az értelmező tökéletesen elvonatkoztat a hétköznapi laikus, és a professzionális leirat emocionális avagy teoretikus koncepcionális töltete között. Míg a laikus hétköznapi szint célzottan végzi a munkáját (egy blogger), addig a professzionális tartalomképző (egy író, költő), szándékával kifelé mutat célzás nélkül mindenkit megérintve.

A másik nem várt és érdekes jelenség, amikor egyik médium felülírja a másikat. Megint az öszödi beszédet érdemes megemlíteni. A televíziós nyilvánosság után, Gyurcsány Ferenc közzé tette az eredeti szövegkörnyezetet a blogján. Ezzel azonban semmit nem ért el, mert a profi és amatőr tartalomképzőkön véleményformálókon kívül, senkit nem érdekelte az eredeti szöveg. Az emberek többsége a televíziós nyilvánosság alapján alkottak értékítéletet. Ez intő jelzése lehet annak, hogy a képes, avagy mindenki által jobban hozzáférhetőbb vizuális és tranzaktív mainstream média, még mindig… és prioritást élvez a közvélemény kialakításában (ha nem fogalmazunk szkeptikusan a közvélemény fogalmával kapcsolatban).

Csoport-összetartozás és polarizáció

Létre jöhet –e csoport a digitális környezetben? A szkeptikusok szerint nem, a társas érintkezés hiánya miatt. Vannak fórumok, amelyek a lankadó érdeklődés után megszűnnek.

De olyanok is vannak, amelynek tagjai folyamatosan gyarapodnak. A csoportban szereplő embereket megkérdezték, mi tartja fenn a kollektívát, és többségében az „információ” a „személyes tapasztalatok” és a „közösségi érzés” volt a válasz. Mivel a csoportok a valós életben is különbözőek lehetnek, a virtuális csoportoknál is ez a helyzet. Vannak, akik ismerték egymást a valós életben és az Internetet kapcsolattartás céljából használták. Másokat az érdeklődési körük hozták össze, közülük voltak, akik idővel találkoztak is.

Konzekvencia és gondolat:

Napjainkban, ahol is sokat emlegetik a szociológiai értelemben vett szingliséget: mint kötődésképtelenség, a lehetőségek sivár értelmezése, a barátság és a párkapcsolatok zavaros működése, menekülés a magányba, aránytalanul nagy belföldi és külföldi migrációk, karrier- centrikus életmódok… mégis a digitális médiumok használata jelenthet kompenzációt. Nemes egyszerűséggel: törekvés a teljes elszigetelődés elkerülésére.

Furcsa disszonanciát mutat, hogy amíg a fiatalok különös energiát fordítanak a digitális kapcsolatok fenntartására, addig ugyanennek az energiának éppen csak a negyedét alkalmazzák a személyes kontaktusra. Vannak akik, ezt a szabadidő szerkezetének megváltozásával magyarázzák (lásd korábban Jürgen Habermas), és vannak, akik gazdasági racionalitással magyarázzák: miszerint túl jelentős energiákat használunk fel a kötelezettségekre: mint munka, tanulás stb. Jelentékeny mutató, hogy az egykori rendszerváltás előtti ifjúsági klubok bezárták a kapuikat (Művelődési Házak keretében), sokkal inkább a szórakozóhelyek, és posztmodern alkatú speciális találkozóhelyek váltak a fiatalok találkozási bázisává. A találkozások megszervezése, többnyire megint digitálisan történik, esetleg mobiltelefonokkal. A személyes metodika megszűnt. Természetesen a személyesség által gyakorolt szerveződés hagyományai a fiataloknál, még az oktatási intézményekben erősen tartja magát. De ettől még az Intézményes jelzőt, nem tudjuk leválasztani. Ahogyan az Internet intézményét sem.

 Az ellentétek néha hevessé válnak az Interneten, ez köszönhető annak, hogy nem tudnak közös nevezőre jutni az emberek. Sokan eredetileg mérsékelt hangvétellel közelítettek egy témához, de miután beszéltek másokkal ez megváltozott. Ezért is olyan ritka a mérsékelt hangvétel az Interneten, mert állásfoglalás kontra állásfoglalásként értelmezhető. Nem hús- vér emberek, mimikákkal és gesztikulációkkal átszőtt kommunikációja ez, hanem sokkal inkább bátran alkotott szemantikai terekről beszélhetünk. James Stoner szociológiai munkájában, különböző helyzeteket állított fel, aminek középpontjába egy fiktív szereplőt helyezett el és kísérleti fórumozó emberektől kért tanácsot. Az írónő esete, aki új könyvön dolgozik, megkockáztassa-e hogy kiadassa, vagy siker lesz vagy megbukik, 1- től 10-es skálán kellett pontozniuk belevágnának-e a véleményezők.

A személyek külön kisebb kockázatot vállaltak volna, de miután megbeszélték a csoportosan is: a nagyobb kockázatot választották végül. Több kísérlet után arra jutott, hogy a csoportok alapos megbeszélés után az egyik szélsőség felé mozdulnak el. Úgy véli a csoportos döntés hatékonyabb, mert több kérdést megvitatnak a témával kapcsolatban, amit egyénileg nem. A másik kutatásnál társas kísérletezést alkalmazott, akkor amikor: a digitális közösség tagja nem tudta, hogy a többi tag mire szavaz, és az elkülönült tag a kockázat vállalónak érezte magát és visszahúzódott (hellyel - közzel igazolja Noelle Neumann elméletét), de mikor kiderült, hogy sokan hasonlóan gondolkodtak, igyekezte magát előtérbe helyezni. Tehát a korábban autentikus hétköznapi közösségi vita, a hiányos de hatékonynak mondható digitális vitaként jelenik meg (Habermas munkájában még nem volt „digitális vélemény”, változóként megjelölve). Azt nem igazolták a kísérletek, hogy az Interneten nagyobb volna az egyetértés, mint a valós életben. Sőt, az ellentétek egymás viszonyában kontrasztosabbak lettek.

Munkámba azért fontos tételek ezek, mert míg a vélemények digitálisan erősödét mutatnak, addig vele párhuzamosan a látásmódok erősen polarizálódnak – szétválasztódnak. Amelynek során, újabb hályog tapad az értelmezésre, és ismételt a kérdés: milyen közösen vállalható minták léteznek, milyen ügyeket, és hozzájuk köthető személyeket értékelünk fontosnak?

Figyelem az itt látható munka Szakálos Dénes
diplomamunkájának az eredményét összegzi.
Téma: példaképek és hősök a magyar médiából.
Feltétellel kezeljük! Nem teljesen reprezentatív!

1.      Összegzés:

A fókuszcsoportok pszichológiai jellemzői is jelentős eltérést mutatnak: az idősebbek az irányított kérdésekkel kapcsolatban elfogadóbbak (majdnem altruista viselkedés), míg a fiatalok kitérnek, elutasítanak, másra és másként válaszolnak, vagy visszakérdeznek. Az idősebb csoportnál, működik még a „patrirachista referencia” rendező elve (hős kizárólag férfi lehet), addig a fiatalok, nem fogalmaznak meg semmilyen kizárólagosságot, a hős nemét illetően.  Ebből tökéletesen kirajzolódnak a generációs különbségek: korábbi autoriter berendezkedés kontra fejlődésben lévő plurális társadalmi berendezkedés. Az idősebbek igazolják a Goffman arculat védését, míg a fiataloknál megdőlni látszik az elmélet, sokkal inkább keresik az ok-okozati összefüggéseket az irracionális viselkedések mögött (pl. az idősebbek kevésbé elfogadóbbak/ de megértőek Dr. House irracionális viselkedésével szemben, az orvos jelensége számukra sokkal intimebb szférát/ viselkedést jelent).

Világos, hogy a fiatalokban még él, a korukkal magyarázható természetes – és pozitív értelemben egészséges – naivitás, de a skála másik oldalán, ahol az idősebb generáció helyezkedik el… nos túlzottan nagy a csoportok között az átfedés nélküli szakadék. Valamelyest előre jelezhető (inkább optimistán megelőlegezhető), egy húsz évvel későbbi paradigmaváltás a nyilvánosság szerkezetében. Ahogy a konvergencia trend erősödik… nagy valószínűséggel, a kritikai szemlélők is egyre többen lesznek. Ez persze nem jelenti azt, hogy csökken fog a manipuláció lehetősége illetve, hogy kevesebb lesz az alulmotivált kvalitás nélküli média. Ez azt jelentheti talán, hogy előrébb tolódhatnak az alternatív és tematizált médiumok.

            Magáról a szakdolgozatról: az önreflexióhoz önkritikát is párosítani kell, a szakdolgozat sajnos nem reprezentatív kutatás – szándékai ellenére sem – ugyanis a vizsgálati apparátusból, számos más módszer kimaradt. Ilyen hiányként jelenik meg a kvantitatív/kvalitatív módszerek alkalmazása (kérdőív, random hólabda stb.) így önmagában a kvalitatív kutatás eredménye még megalapozatlan maradhat. Valamint a téma súlyossága, nem csak mélyebb kutatást igényelne és több időt, hanem jelentősebb szakirodalmi felülvizsgálatot. A fókuszcsoportok szervezése az idő hiánya miatt, valamelyest létszámbéli aránytalanságot mutatott, illetve a mintavételezés nem modellezi a teljes fogyasztói populációt – többnyire értelmiségi emberek kerültek a mintába, ergo mit kezdünk a kevésbé iskolázott fogyasztókkal? A szakdolgozat inkább kutatást modellez. Nem reprezentatív kutatás, inkább reprezentatív kiindulópont.

2.      Hipotézis igazolásai és cáfolatai:

„Előfeltevésem szerint ezekkel a látens és manifeszt cselekvési ajánlatokkal a média befolyásolja, a fogyasztók értékrendszerét, s azon keresztül, az ügyek és azokban szereplő személyek megítélését”  (lásd III. fejezet 3.2/ első tételmondat). Egyértelmű cáfolat: a csoportokban néhány közös értékátfedés egyezés is megjelenik, a példaképekkel szembeni igények azt mutatják: a befogadó masszívan ellenáll, nem lesz elfogadóbb, hanem éppen, hogy erősíti saját igényét és vagy vágyait – mely erősen ellentételezi a média bulváros viselkedését. Ez által szkepticizmus erősödik a média hitelességét illetően.

„Rögtön az elején a „versennyel” szembesültünk, és csak napjainkban esik szó arról, hogyan is kellene viselkedni” (lásd III. fejezet 3.2/ második tételmondat). Egyértelmű igazolás: a csoport kiábrándulások azt mutatják, hogy a magyar média nagyon elenyésző mértékben ad mintát a problémamegoldó stratégiához, túlzottan feloldja könnyen érthetőséggel, könnyen fogyaszthatósággal, kevés és nehezen elérhető a problémamegoldó műsorok. A média példastatuálása,(anti) példakép generálása esetleges kontraszelekciója csak súlyosbítja a helyzetet (lásd III. fejezet 3.2/ harmadik tételmondat). Egyértelmű igazolás: (lásd második tételmondat igazolása). „A fiatalok könnyen példaképként nevezhetik meg a sorozatból jól ismert Dr. House karakterét, azonban előbb azonosulnak a karakter arroganciájával, mint annak háttérmagyarázatával” (lásd III. fejezet 3.2/ negyedik tételmondat). Egyértelmű cáfolat: a fiatalok erőteljesen keresik az irracionális viselkedés mögött az ok- okozati összefüggéseket.

Kérdésekre a válasz :

-         A cselekvési ajánlatok befolyásolják a fogyasztó értékrendszerét?:

Válasz: Nem befolyásolja, hanem erősíti a meglévőt.

-         A kereskedelmi médiák mintáit, működését hogyan értékelik a befogadók?

Válasz: A kutatásban felvonultatott szellemi tevékenykedők, szórakoztató funkcióként értékelik, de erőteljesen elvonatkoztatnak. Nem hasznosítják a mintákat. Rövid távú memória része.

-         Vannak e reprezentatív karakterek, akiknek viselkedés követendő példa?

Válasz: Igen előfordulnak. Azonban erősíti a hiányérzetet, vagyis sokkal több kell belőlük. A befogadók generációtól függően többnyire máshol keresnek mintákat (olvasás és interaktív médiumok)

-         Vannak e példaképek és hősök a médiában?

Válasz: Példakép nagyon kevés: Idősebbeknél racionális mintahiány, fiatalabbaknál racionális- emocionális mintahiány. A hős kizárólag Hollywood és bulvár privilégiummá változott.

-         Van kiút a kontraszelekcióból?

Válasz: A nézettségi versenyt önmagába forduló folyamatként értékelik.
Végtelen, tehát nincs kiút.

-         A kereskedelmi média feladatát, hogyan fogalmaznák meg a fogyasztók?

Válasz: Jelenleg szórakoztató apparátusként tekintenek rá. Építő értékek ritkán vagy egyáltalán nem exportálhatóak a rendszerből. A generációs különbség arra mutat, a fiatalabbak optimistábbak.

-         Ki az a Dr. House?

Válasz: Közös álláspont, hogy antiszociális jelenség. Ismét generációs különbség, hogy az idősebbek teljesen megértik, de kevésbé fogadják el. A fiatalok teljesen értik és elfogadják. Elvonatkoztatva egyetértenek: komoly szakmai példakép lehetne.

Az eszme, az ideál, az indulat nem kovácsol... 
hanem szeparál.

Szakálos Dénes László írása,
Mefiszto.hu (c) 2007. november.
 

A barátság fogalmi meghatározása Montaigne esszéi alapján….

”A barát az az ember, aki nem árul el bennünket, ha nincs belőle semmi haszna„

A fenti idézet Gabriel Laub (1928-1988) cseh publicista írótól származik, ami már csak azért is arcon csapja az olvasót, mert a 21. század sorainak számít szkeptikus képviseletben. Ahhoz hogy megpróbáljunk vegytisztasághoz közeli fogalmi meghatározást alkotni Montaigne „Barátság” rendszeréről, előbb fel kell építenünk egy kisebb etalon- rendszert. A kérdés közhelyszerű vagy filozófiai: „mihez képest barátság?”. A ”mi” itt európai kultúrák összességét, illetve a társadalmi átalakulások milyenségét jelenti (pl.: kapitalizmus, kommunizmus). Két fontos történelmi idődimenzió is közrejátszik mégpedig a két világháború.

„Aki a történelmet vizsgálja, az változást vizsgál” (Montaigne)

Ugyanakkor a történeti nyelvészek is a fejüket csóválják, amikor a barát szó gyökerét keresik vissza. Magyar viszonylatban, pl. századelő kifejezés: kenyeres, drusza, atyafi, koma, cimbora szocialista nyelvújítás: pajtás, kapitalizmus hozta: cimbi. Itt is meg vannak a történeti sajátosságok, arra már is felfigyelhetünk, hogy a szabad piacgazdaság szélsőségekre hajlamos például a legjobb barátomat nem hívom ”havernak”, mert azzal leminősíteném, ugyanakkor igyekszik a nyelv visszatérni az érzéki múlthoz is a „cimbi” szó bevezetésével.
  A barátságnak van szociológiai vetülete is, erre írnék két szituációt: két ember, akik barátok az utcán megosztoznak a penészes kenyéren, mert 1956 október 23- át írunk. 
Más példa: két ember, akik jó barátok, elmennek együtt autót vásárolni, mert sikeresen zárták az üzleti évet a tőzsdén, 2000-es években vagyunk. A modernizáció mindig termel egy kis elhidegülést. Hol vizsgázik jobban a barátság? Hogy szükségem van a barátomra, mert kettőnkre jut egy penészes kenyér? Vagy, hogy nekem több pénzem van és brahiból jobb autót tudok venni, mint a barátom? Az utóbbi semmiképp nem tud jobban vizsgázni, hiszen a két barát, ha egymásra megsértődik.. hát elfordulnak egymástól és ilyen- olyan autót, vásárolnak egymástól függetlenül. Az előtte írt példánál ez nem igaz… ha függetlenednek egymástól, akkor az akár halállal is járhat. Müller Péter könyvében (Szeretet könyv) is van utalás a függésre, mintha a barátunk másik fele lennénk, és fordítva. Van úgy, hogy a függőség gyötörhet, de szükségben, és kölcsönös segítségben, hallatlan értéket képviselhet s jó esetben a magány ősi ellenségeként értelmezhető.  

A filozófusokat is foglalkoztatja a kérdés, hogy a „nincs baráti viszony”, „baráti viszony”, „ellenség” skálán milyen határok vannak. Hogyan lehet deklarálni a barátságot?
X jobban a barátom, mint y, y személyt jobban kedvelem mint z-t, de z-hez képest még mindig jobb a viszonyom p-vel. Napjaink EU világa, közhelyeket próbál beépíteni a láncszemek közé, mint pl:. „a barátság két testben egy lélek” (Arisztotelész után) ilyesféle a Valentin nap kísérlete is (USA). De sikertelenül, mert nincs egységes társadalmi viszony, ugyanis problémát okoz a nevelés is, és ezt fedezte fel már ideje korán Montaigne is:  

„Tölcsérrel öntik fejünkbe a tudományt. Nincs más dolgunk, csak újra felmondani a mások leckéjét. Az új nevelő ne kövesse ezt a szokást. Mai tanítóink ezt teszik: értelmünket megtöltik, de mozgásba nem hozzák”

Montaigne súlyosan fogalmaz a nevelés problémáiról is. Az életrevalóságra voksol, az anyától való elszakadás után olyan kommunikációra kell sarkalni a gyermeket, hogy fel tudja építeni saját társadalmát. Így alkalmassá válhat akár baráti kapcsolatok kialakítására.
A tudományt eszköznek tekinti de, nem tekinti pótolhatatlan tartópillérnek, szükség van a jó nevelésre, de legfőképp az életrevalóságra. Fejlett lelkierő… ez a szókapcsolat merült fel bennem, amikor a nevelésről írt esszéjét olvastam. S aktualitása hátborzongató… félelmetes. Ha csak magamból indulok ki, s egy kicsit visszakanyarodunk a szociológiai vonatkozásokra: magam csak öt évet töltöttem el a szocializmusban. Mások úgy fogalmaznának, hogy a rendszerváltás gyermeke vagyok, de egyvalamiben mégis osztoztam a többi emberrel – a szegénységben - , egy fekete-fehér ORION televízión kívül semmim sem volt. Nem kaptam semmit sem készen és mégis boldog voltam, s gazdag lelkierővel fejlődtem mindent nekem kellett megoldani, és születtek is tartós igazi barátságaim. A felnövekvő generációt tekintve, akik már tíz évvel fiatalabbak nálam, hozzám viszonyítva már mindent készen kaptak meg. S magam is megdöbbenek mennyire hiányzik a „fejlett lelkierő” mikor látom, hogy mit művelnek magukkal és egymással a nálam fiatalabbak.

  Ha már végig haladtunk a barátság előzményein – a különböző körülményeken, kiváltó okokon - lássuk miképp vélekedhet Montaigne a barátság kérdéseiről. Az olvasás folyamán rájöhetünk Montaigne nyelvi szimbólumkészlete kimeríthetetlen: az első szókapcsolat, amire felkaptam a fejem (28. fejezet A barátságról): „véletlenszerű rend” s ami még izgalmasabb, hogy előtte pedig: „össze nem illő tagokkal”. Bár egyszerű képről van szó egy festő munkálkodik és próbálja esztétikusan elhelyezni munkáit a falon. De nem tudjuk figyelmen kívül hagyni a főcímet „A barátságról”, s a bevezetőben a két kiemelt gondolatot. A különbözőségek metamorfózisát érzem benne, s a különbözőségek végül mégis rendbe alakulnak. Ilyen lehet talán a barátság is, ha felülről szemléljük az ügyet, azt láthatjuk, hogy két ember fejlődésében semmi közös nincs vagy csak kismértékben, s ha az élet úgy hozza ettől még kiváló barátok is lehetnek. Ezek után legjobb barátjára emlékezik vissza, La Boétie-re s annak „önkéntes szolgaság” című munkájára. Egykori barátja, aki elhunyt reá hagyta örökségül iratait, s az említett mű hozta össze annak idején őket. A barátság kialakulásáról a következőt írja:

„Annyi véletlen körülmény kellett felépítéséhez, hogy jó, ha három évszázadba egyszer megadja a szerencse, úgy tűnik a természet semmire sem készít fel jobban, mint a társaságra”

Ezek a gondolatok igazolják első tézisemet. Hogy véletlenszerű és természetes rend a barátság. S ezzel felidézéssel el kezdi fejtegetni a barátság lehetséges fogalmi rendszerét.
A barátság nem ismeri a kötelesség fogalom gúzsba kötését. Így apa és fia között például nem alakulhat ki barátság. A barátságnak inkább feladata van mint kötelessége, és feladata szerint figyelmeztet is: egyszerűen szólva itt az egymásra való odafigyelést lehet kihangsúlyozni. Továbbá ellentmondásos a barátságot keverni a testvériség fogalmával, mert a versengés és differenciálódásra, megfelelésre való törekvés megbonthatja a testvériséget, nem ritkán a testvérek konfliktusba keverednek egymással – ilyen lehet a gonosz tulajdonság az irigység – a barátság jó esetben ettől elszigetelődik, s ha még se úgy nem barátságról beszélünk. Barátságon belül nem kell megfelelnünk egymásnak. A családi kötelék dogmatikus, nem választhatjuk meg apánkat, anyánkat, testvérünket. Míg a barátság kialakulásakor számtalan válaszút áll előttünk. A szabad akarat a magja a barátságnak.

Az asszonyok iránti vonzalom, újabb dilemmákat vet fel, hiába fakad választásból, a velük való kapcsolat felelősségteljesebb, égetőbb és tüzesebb. A nővel való kapcsolat változékony hol alacsonyan s hol magasan lángol, nem beszélhetünk tehát barátságról, mert a barátságban egyenletes a láng, s hője állandó.

„Mi több, a szerelemben nincs más, mint esztelen vágyakozás a tovatűnő után”

Montaigne szkeptikusan fogalmaz a szerelemről és a házasságról. De a szkepticizmus nem áll messze a racionalitástól, (bár furcsa ezt állítani, amikor Montaigne elsősorban a humanizmus híve, s számára a racionalizmus túl merev)

Nem születhet egykori szerelemből jó barátság. Működése már csak testi vágyra redukálódhat s úgy súlyos konfliktusokhoz vezethet. A barátság nem növekszik és nem redukálódik, önmaga élvezetéből táplálkozik. A házasság tabukat épít, és kirekeszti magából a barátságot, nem annak céljából kötik, sok idegen szál fonódik benne, amelyek szintén nem felelnek meg a barátság szövetének (féltékenység, elhidegülés, üresség érzete). A női lélek is sokáig retteg a tartós elkötelezettségtől nem arra van kitalálva (már súrolja az előítélet dimenzióját, még két gondolat és azt hihetnénk a házasság Montaigne rendszerében vallásos passzió). Egészebb lehetne a férfi- nő kapcsolat, ha a barátságnak, lenne testvér fogalmi rendszere amely a kapcsolatot kezelné, de nincsen sajnos. Már csak azért sem lehet a barátságot és a férfi- nő kapcsolatot összehasonlítani, mert kialakulásuk gyökeresen eltér. Az udvarlás, a szenvedély az előbbi kelléktára, s valami alá- fölé rendeltség alakul ki tudat alatt, a barátság fogalmi rendszere nem kompatibilis az alá- fölé rendeltséggel. Itt hívom fel a figyelmet, hogy jó magam, aki az írást fogalmazom, magam sem tudom kikerülni, hogy ne kerüljek szembe a nő emancipációval. Ugyanis a tudomány férfi nyelvezetre épül a feminista irodalom kritikusok szerint, tudat alatt egyfolytában emancipálni akarjuk őket, példának okáért már senki sem veszi észre, hogy így fogalmazok: „férfi - nő” kapcsolat. De arra már mindenki felkapná a fejét, ha így írnám „nő - férfi” kapcsolat.

Montaigne visszagondol a görög antik korra, amikor még nehezen lehetett szétválasztani a szerelem és a barátság fogalmi rendszerét, és konkrét példaként említi Akhilleusz és Patroklosz kapcsolatát. S a görög akadémiák javára írta hogy ők beszéltek igazán barátságról, hiszen átjáró folyosó épült a barátság és a szerelem között. A túl civilizált korunk a folyosó lerombolását hozta magával.

„Ha mindenképpen meg kellene mondanom, miért szerettem őt, úgy érzem, csak ezt felelném: Mert ő volt, mert én voltam”

 Így fogalmaz Montaigne egykori barátjáról, ha egy barátság összefűződik jó esetben, már soha sem lehet megtalálni a varratot. Olyan bizalom ez amely úgy éli életét két különböző testben, mintha együtt születtek volna. Amikor még csak hallottak egymásról neveik által ölelték át egymást. S eljutunk egy fontos kulcskérdéshez: ki mit tesz a barátságért?

Lássuk Montaigne történelmi metaforáját: Laelius megkérdezte Caius-t mit, tenne meg a barátjáért erre ő azt válaszolta :”Mindent”. S ha azt kérné a barát, hogy gyújtsa fel az összes templomot? Válasz: ”egy barát soha sem kért volna ilyet… de ha mégis… megtettem volna”. S ezért a válaszért nyilvánosan meghurcolták, mert nem voltak képesek felfogni, hogy létezik ilyen áldozat, attól függően, hogy a barát jó ember vagy hitvány. Az ilyen elmélyült barátságban a barátom ítéletei az enyémek is. Itt megint egyfajta függőségről lehet szó. A barátság a személyek között ugyanaz marad, függetlenül attól, hogy mit művelnek maguk körül, két bankrabló is lehet jó barát attól függetlenül, hogy múlt héten együtt öltek embereket több millió forintért. A barátság nem kisajátítható nem csak a ”jó” ügyek birodalmában létezik, bármennyire is próbáljuk „bekategorizálni”. Mert a két bankrabló is vizsgázhat úgy, hogy az egyik a rendőrséggel való lövöldözésben feláldozza magát a másikért, s a másik ezen megrökönyödve feladja magát. Lehetségesek a hétköznapi csodák a barátságban. S a híradó nem így fog beszámolni másnap: „két jó barát akik a rendőrséggel szemben alulmaradtak”, hanem így: „K. Lajos és tettes társa, akik alulmaradtak a rendőrségi akcióval szemben…”  Ugye nem kell elemeznem, hogy a "tettes társ" köszönőviszonyban sincs a barátság szóval?

Illetve mitől számít valami barátságnak?:

„… a jótétemények melyekből másféle barátságok táplálkoznak, említést sem érdemelnek: aminek oka a két akarat teljes összekeveredése”.

Világos tehát a probléma… a barátsághoz kevés a közös akarat, vagy nem tekinthető az barátságnak, ahol pillanatnyilag közös az akarat, lehet szó két idegen ember közti kölcsönös szívességtételről mert érdekük úgy kívánja, de ettől még nem lesznek barátok. Önmagammal szemben sem leszek hálás, azért mert néha segítek saját magamon, tehát természetesnek veszem ha segítek magamon. (Cicero példázat). A barátság kölcsönös természetű, egyik oldalon se lehet túlsúlyozni a jótéteményt. Két barát nem pénzt „kér” egymástól, hanem pénzt „visszakér” egymástól, mert feltételezzük hogy folyamatosan egyforma mennyiségbe kölcsönöznek oda és vissza egymásnak (Diogenész eszmefuttatása).

A tökéletes barátság oszthatatlan, ha sok barátról van szó, nem szerethetem, az egyiknek csak az eszét, a másiknak lelkét, a másiknak a vagányságát, csak egészekkel egész értékekkel lehet számolni. S a titkok őrzése is fontos, igyekszem rám bízott titkokat megőrizni hogy kiérdemeljem az újabbakat, egyik jó barátom titkát nem árulhatom el egy másik jó barátomnak mert akkor minden barátomnak el kellene árulnom a titkokat, hogy arányos legyek és abból káosz lesz és neheztelni fognak rám.

Ritka jelenség, de ha kialakul könnyebben vehetjük az élet akadályait. Montaigne eszmefuttatása szerint, ha a barátaim kedvelik egymást az „Testületté” fokozza magát legfőképp akkor, ha ugyanolyan energiával kedvelik egymást, mint ahogyan én kedvelem őket személyenként. Sajnos ez egy makulátlan rendszer elmélete, napjainkban nem ez a tendencia számtalanszor rendeztem már békítő show-t de mindig az ősi törvény szólt közbe: ha a cérna elszakad, össze lehet újra csomózni…. de a csomó marad.

Kürosz fiatal katonáját megkérdezték mennyiért válna meg a lovától, vajon egy királyságért odaadná- e?:

„ Biztosan nem, jóuram, de szívesen átengedném, ha egy barátot nyerhetnék vele, már ha találnék olyant, aki méltó e szövetségre”

 Montaigne itt a helyes „keresgélésre” utal, visszacsatolva a bankrabló példára furcsa metaforával fogok élni: ahhoz hogy én kapjam a pisztolygolyót és nem a barátom, azt ki kell érdemelnie a barátomnak, s magamban el kell rendezni a bizalmat, hogy biztos jól cselekedtem, mert fordított esetben a barátom is feláldozta volna magát értem? S ha barátom csalódást okoz… akár lehet, hogy nem is pisztolygolyó okozza halálom, hanem pszichés alapon a tünetek még jobban elfajulnak. Ez a csalódás szélsőséges formája… Az 1700-as évek elején az angol és francia hajóflották pontosan így üzemeltek, bár akkor még nem beszélhettünk fejlett pszichológiáról. A hajókapitányok látszólag sanyargatták a legénységet, de a cél más volt… a cél az volt hogy a legénység együtt örüljön, és együtt szenvedjen az eseményekben, hogy az élmények összekössék a legénységet és kialakuljon a közös értékrend. A kapitány sosem szokta megkorbácsolni a bűnöst… megfigyelték már? Mindig a bűnös legjobb barátjának szokta ezt kiadni parancsba. A barátság vizsgázik: a barát korbácsolja oszlophoz kötözött bűnös barátját… s ha barátság jó, akkor mindketten szenvednek. Ez volt a pszichés biztosíték a hajóflottáknál, hogy ha baj történik az emberek az életük árán is megvédjék egymást. De így működik a Japán seppuku szertartás is, a szertartás szerint, ha egy szamuráj csúfos kudarcot vall egy becsületbeli ügyben, halálra ítéli saját magát, köldök fölött megszúrja magát s fölvágja a hasfalat L alakban, hogy a lélek távozzon, de közben a szertartásban részt vesz legjobb barátja is a gajsaku, aki a lélek távozásakor levágja barátja fejét. Japán mitológia szent szövetségnek kezeli a barátságot, épp ezért a seppuku szertartásban csak a legjobb barát vehet részt. Nem beszélve arról, hogy a Japán szamuráj erkölcse szerint ellenségemet is csak úgy győzhetem le, ha tisztelem.

És végül saját gondolat... a barátság azt is jelenti:
Nem kérjük számon a másikat, mikor miért mosolyog és mikor miért nem.