The last rock 'n' roll with Black Knight...
Are you ready?

Ember vagyok

Sandán nézek az út elé,
melyet egyedül járok.
Nincs, aki megértené,
hogy kötnek a célok, acélok.

Olykor utánam kapnak,
de a vas rezeg tovább.
Új utak a páncélos rabnak,
utak a pokolnál is alább.

A szeretet gyöngyház fonata,
révül bele a messziségbe.
Baktat az éj lekésett vonata,
haza, valami szent ölébe.

Talán egyszer beérem
tündér- lábas fogantyúit.
Édes füstjét belélegzem,
fülelem kedves hangjait.

Utolérem majdan egyszer,
ott fog levedleni a páncél.
Mikor nem leszek ember,
mikor egyesül lélek és cél.

 Szűcs László kedvéért külön...:)

Utóirat 

Uram! Ki vagy a szennyekben…
Íme hát ez lett a te országod…
Kész lett a mű, a gép forgott az alkotó
pihent, pihent, és pihent, meghalt.
A széltől miért zörrenek a harasztok?
Azt uram, én már nem tudhatom.
A rút gitáron miért szakadtak el a húrok
Azt sem tudom, de most azon játszom.
Feleimnek az illemről nem beszélhetek.
Illemet árulás nélkül nem közölhetek.
Terhelt szívem felett mondanak köszöntőt a poharak.
Mert nincs közöttük, aki kegyeleti csendet utasítson.
Nem vállalja senki, hogy párba legyen a magányom.
A gép én vagyok és forgok.
Messze jár tőlem a fájdalom.
Létem érzés nélkül igazolom.
A lélegzetem a halálos drogom.
Nem is tudom meddig húzom.
Géppé ébredek minden reggel.
Vasat eszek és benzint vizelek.
Szikra kíséri minden érintésem.
Csuklók, szervók hálója a testem.
Néha pedig higanyt könnyezem.
Nyisd ki a szemed és nézd!
Hogy jár a te fiad, az ember.
Hűvös droid bőrbe bújva.
Golyófogót visz Passióba.
S mielőtt keresztre kúszna.
Akkor lövi mindenki hátba.
Feleimnek az illemről nem beszélhetek.
Azt nekik árulás nélkül kellene művelni.
Csak rajtuk múlik…
mikor lesz a rohadás
virágzás.
Ámen.

Senkik

Zakatol a golyó, száll az agyvelő.
Van, aki gyilkos, zseni, vagy nagymenő.
Ingat az erkölcs, ringat a bölcső.
Tiport a lelked, savanyú a szőlőd.
Szabad a szó, míg bele nem döglöd!

Senki erdejéből sehonnai vitézek vagyunk.
Arctalan kofár terrorral öntözött agyunk.
A kézzelfogható légüres tér a mi harcunk.
S még is néha semmiből mindenséget adunk
Cserébe senkitől segítséget nem várhatunk.

A Sátán asztalánál

A Sátán terített asztalánál
Mindenki gyűlöletre talál.
Meddig a szöges póráz ér.
Úgy sikíthatsz kegyelemért!

Mint a vasba vert állat.
Leng körül a végső alázat.
Torkon ragad a hazugságod.
Vár rád a lélekvesztő bojkott!

Dühödj égbolt, szakadj templom!
Dörögj zsivány, tépjen az ólom!
Dögölj hívő, nincs megmentő!
Hiába ígéret, halál a jövendőd!

Imába szálltak a véres könnyek!
Kereszttel vívnak nemes szörnyek!
A prédikátorok, a diktátorok!
A vadállatok, a helytartók!

Álnokok, az új messiások!
Mesések az átmeneti valóságok!
Kivetkőzött bombák az államok!
Készen állnak a kilövési gombok!

Fénnyel jött a lét, és jő a vég!
Aszfaltra tapad az utolsó vér!
Lángba borul a napos derűség!
Csonttá bomlasz, tova reményért!

Licit kalapács alatt menny, pokol!
Picit éget az Úr, s nagyot kohol!
Kurva lett a dédelgető földanya!
Otthon, igaz, hűség mind eladva!

Eldob a hév, és kiver a víz. 
Patkányméreg a szentelt víz!
Anyád kezébe osztott ostya!
Isten torkában ezrek sikolya.

Sátrat vert idehaza a káosz!
Fiadnak búcsúcsókot ossz!
Utad kitaposott a bugyrokhoz!
Oda a Sátán terített asztalához!

Bűzmanók

Fúj a szél, ki tudja honnan.
Valami büdöset hoz, talán egy hónalj.
De lehet egy rojtos zokni.
89-ben kiborult a bili.

Mai manó, mi a manó
Savanyú a kakaó.
Tedd a pénzed a zsebébe.
Főjön a fejed a csészébe.

Négy év itt- négy év ott.
Minden remény kifingott.
Indulhat a manó bál!
Huzzál maszkot, szavazzál!

Rázzunk jó kis rockyt.
Kefével edd a csokit.
Cuppog a pumpa, büdös a munka.
Nemzeti pelusba robban a bomba.

Szellőztess vagy fújj egy követ.
Fajanszba fojtják el a népet.
Fulladsz már a szagokkal.
Szeleltek a milliókkal.
 

Közelgő önarckép

Kisvártatva hintómba lép a szerencse.
Lassan felfedhetem rút s igazi énemet.
Köd takarója mögötti vörös szemeket.
Amint által libben a hitvány lelkeken.
Én a telihold űzte, húsra éhes ragadozó.
Leszek menny és pokol közti átutazó.

Pofa be!

Egyik: - Mit szólnál hozzá! Ha nem szólnál egy szót se…
Másik: - Ezek szerint semmit…

A divat költők

Ide egy írásjellel kevesebbet teszek.
Oda egy kis rímet mívelek.
Ott már sorokba tördelek.
Heccelek, szlengelek
Szart is keverek

Itt akár határozottan jópofizni fogok.
Íme a múzsám kit halálra kúrok.
Botrányolok, füvet szívok.
És bárki lelkébe fingok.
Még rókázni is tudok.

Sokat nevelt a média, na meg a pia.
Én géniusz vagyok, Isten szava.
Sípol a vonat, mint a duma!
Minek a bölcsész adoma!
WC papír a diploma!

Kedves divatköltő!
Mikor mész már az anyádba?
 

Vágyak terítéken

Az Urunk piacán vásároznak a tudatlanok.
Lapátszámmal szállnak a boldogságok.
Én is napszámosként itt hajkurászok
Kinek az asszony, férfi, gyerek porontyok.
Zsetonok, sport mobilok, álmosolyok
Fuvart gőzölnek a gépek, a népek.
Rakat szám pöffennek a kémények.
Elvárnak a diplomás kényelmek.
Szakadnak a szívek, ütőerek.
Szerelmet szisszen minden vágy.
Magányos légyott este az ágy.
De szeretnék fizetni egy társat!
Nem baj, ha akciósan, de tartósat.
Garanciával, pecséttel és igazat!
Kamatos kölcsönnel, ha kell börtönnel!
A bőség kosarából ennék már eleget!
Abból! Amit Urunk nevezett életnek!
Fizetek, jövőért, családért, szeretőért!
Adót rovok születésért, puszta létért!
Magamért, érted, értük, a levegőért!
Hogy kapkodjak, mikor a blokk véget ért!
Hogy az enyészet tenyészetébe aludjak!
Hogy végül egy szűk diófába koppanjak!
És szeretnék fizetni egy társat!
Nem baj, ha akciósan, de szerelmet.
Igazat, valódit, és tényleg az enyémet…
Érte zálogba adnám a lelkemet.
Uram! Havi törlesztésbe is mehet…
Ne adj bóvlit vagy eldobhatót, használtat.
Rázd meg a mennyei tárcádat!
És ne hagyd el a borravalódat!

That's all guys... Black Knight 1994-2010. Bye!

Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása

            Nem érzem jól magam… de nem tudom, miért

A polgári önazonosulás, egyik fekete érzése ez, mely olykor kavarog bennem, valahol a mentális érzékélési szótár legmélyén. S bizonytalanságomat az sem redukálja, ha részemre biztosított a nyilvánosság és a választás szabadsága. Valami természetszerűleg számol fel, és teszi félre a naturális entitásom: a közösség iránti vágyam. Vagyis tudom: hogy kellene, s lenne jó  azonban a másokhoz való alkalmazkodásommal megpróbálom elkerülni a cselekvést, nehogy elszigetelődjek. Tehát egymást kizáró jelleggel: úgy maradok kapcsolatban, ha részt veszek a személyes kapcsolatot kizáró folyamatokban (iwiw, facebook, twitter stb). Egymástól jelentősen eltérő és hermetizált értelmezésekről van szó, és akkor maradunk kapcsolatban, ha ezeket nem beszéljük meg. S mások sem tesznek másképp, pedig érzékelésük hasonló, közel azonos az enyémmel. Súlyos dilemmáról van itt szó a polgári lét és a technológia működését tekintve.

Ezért voltam oly bátor, hogy Jürgen Habermas látleletét is beemeljem az értelmezési tartományba. A polgári lét és a média viszonya rendkívül áttételes, s nem kevés regressziót is magában hordoz. Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című munkájáról van szó, s a fejezetek közül: "A kultúrán elmélkedő közönségtől a kultúrát fogyasztó közönségig" fejezetet gondoltam szakmailag érintőlegesnek.

A klasszikus és jogos félelem egyik támasztékaként értékelhető munka: miszerint jelentős különbség mutatkozik meg: a látszik és tűnik fogalma között, ugyanakkor a média nem törekszik arra, hogy másképp viselkedjen a közvetítésben, mindig azt erősíti: ez látszik, tehát ez van, mert feltételeknek kell megfelelnie. S ezek közül a legnyomósabb érvnek látszik piac metodikája, s ezen metodika az értelmezőt magára hagyja az értelmezésben  (a „tűnik” fogalmát illetően) és izolálja az értelmezőket egymástól. A korai polgárosodási folyamat kávéházi és szalonbéli együtt értelmezés mechanikája, a történelem relikviái közé tartoznak, némelyik akár festmény témája is. Van helyettük avatar, smiley figura, és egyénre szabott televízió és rádiófogyasztás, a nappaliban használt közös családi televízió használata, baktériumként osztódott szét különböző szobákra, individuális igényeket kielégítve. A családi házak berendezése is árulkodik a szerkezetváltozásról, a korábbi kollektíva terepek, mind a nappali, a konyha, szegmentálódik és alkalmi rítusok helyszínei lesznek, furcsa és ellentmondásos próbálkozás az amerikai konyha elrendezés, amikor a szerkezet küzd ellene, hogy a kollektíva kioltódjon, megpróbálja a tereket egymásba nyitni, ezzel kísérletezik és növeli az esélyét, hogy többet találkozzunk.

A Habermas leirat a szabadidő funkcionális változását is érzékelteti: mely nem más mint a munkaidő magános képződményű kiegészítése - törekvése. Mindent pótol az ember, ami elveszett az időben a munkavégzés óráiban… s ha pótolja azt, akkor inkább magánéleti burkot képez és nem kollektívába kapcsolódik: ahol is magánemberek egymásközti kommunikációjában vesz részt. Maga az eredeti és autentikus nyilvánosság így természeti alapon nem jöhet létre, megszűnt a polgári hétköznapi szürkeállomány a necortex működés saját magával való kommunikációban kimerül.

Mi van a kollektív problémamegoldás helyett? A média, mint egyfajta pótló szervként jelenik meg, s teríti szét piaci alapon a problémamegoldást, s az egykor kollektívában gondolkodó magánembereket, fogyasztókká alakítja. Mondhatni, hogy Rubik- kocka jön létre, túl sok szín (értelmezés), de megvannak az azonos színek, amelyek közösséget alkothatnának – és kiraknának több homogén oldalt (Rubik- kocka) - ám azok minimális eséllyel kerülnek egy oldalra. A média helyettünk is értelmez, és ezzel erősíti polgári tudatot, de szubsztraktív műveletet is végez a polgári cselekvés lehetőségéből. Történik úgy, hogy nem tudatos, sőt naturális elfogadtatásban van része, legitimálja önmagát.

A politika nem különbül, elválasztja magát a korábbi polgári interaktivitás világától (kávézók, kerekasztalok, szalonok XVIII. század)– marad a tendenciózus lakossági fórum/ és vagy szavazófülke és kampány körút, ünnepi beszédek, de ezen felül kizárólag médián keresztül csatlakoztatja magát a háztartásokba, és a polgári ellenőrzés tompulása mellett, elérhetetlen állapotba kerül. Különleges csomagoló anyagokat használ, aminek célja megint csak a könnyen megértés (metaforizált beszédek és cselekmények). A modern politikai gondolkodás megpróbál ez ellen tenni valamit, ilyen az, amikor bensőséges levelet ír nekünk a képviselőnk, vagy netán személyesen keres fel bennünket, polgári köröket szervez, civil szervezeteket alapít, blogokat szerkeszt, IWIW és Facebook profilokat vezet. De mindig élünk gyanúperrel, hogy Orbán Viktor és Barack Obama Facebook profilját nem ők vezetik személy szerint, hanem profi kommunikációs apparátus és hajlamosak vagyunk a személyesség mögé személytelenséget beállítani. A technológia látens ösztöni heideggeri kritikája mellett technológiát használunk és tolerálunk (újabb paradoxon).

Érdekes és egyedi morált épített be a magyar médiába a Hír Televízió (a nyugati médiákat ismerve nem annyira egyedi), az oknyomozás azon változatát, amely a politikai paparazzi stílusával rokon, ami márt csak azért is rendkívüli, mert korábban az információszerzés arroganciája nem volt ismert Magyarországon, nem feltétlenül negatív jelzőként említem ezt. De azt is látni kell, hogy némely döntéshozót igencsak zavarja ez a médiaviselkedés, s ezzel önmaguk is másképp vetülnek vissza a médiából, és nem előnyükre. Ennek egyszerű oka van, ahogyan Habermas is írja, a politika elzárja magát a polgártól. Bár napjainkban a politikus megpróbál személyes kontaktust fenntartani a technológia segítségével, de ettől még a személytelenség traumája fennmarad, ergo a polgár számára elérhetetlen dimenzió lesz a politika.

A technológia rutinokkal dolgozik: megrendezett kerekasztal viták, interjúk, sajtótájékoztatók stb… úgy látszik a rutin struktúrája, nem visz minket közelebb a valósághoz, és a blog és a portálok mögé is sokszor jogosan rutinokat sejtünk, és nem hús-vér emberek egyedi manifesztációját. S akkor itt jön a Hír TV, mely megbontja ezt az autentikus rutinrendszert azzal, hogy oda is kamerát helyez el, ahol korábban nem volt ildomos vagy etikus. Kérdés, hogy árt vagy használ e társadalomnak, ha a személytelenség traumájából átlépünk valami egészen más territóriumra? Személyesség traumája lesz? Vagy valami egészen más? A stratégia viszont hatékony, ez a média típus kiteregeti a problémákat, mint a szőnyeget. Azonban a port más intézmények verik el. Ezáltal megpróbál személyes kapcsolatot fenntartani a közönséggel.

Az egykori mértékadó művészeti folyóiratok, elvesztették a kapcsolatot a kulturálisan érdeklődő polgársággal, és posztmodern állapotot generálva magas kultúrát képviselnek minimál olvasói palettában gondolkodnak- kiváltképp mert az olvasás értelmezői aktusának igénye háttérbe szorult, legalábbis a teljes populáció körében. A televíziózás viszont szocializációs tényezővé vált, de a család probléma feldolgozása, az együtt értelmezés lehetősége likvidálódott. A vita és a magyarázás maga is fogyasztási cikké alakult.

"a magánemberek okoskodása a rádióban és a televízióban a sztárok műsorszámává válik".

Az önmagunkkal folytatott diskurzust, megtoldjuk valamiféle rágógumizással (TV nézés), ahol is jó eséllyel egy véleményünk megerősödhet, vagy meggyengülhet. Kérdés, hogy a meglévő véleményünk, eredetileg honnan származik? Visszaemlékszünk, mikor kezdtük el felépíteni a televízió fogyasztási kultúránkat? Torzsalkodás és személyeskedés. Az okoskodó értelmezés, mint megnyugtató pótcselekvés. A szociálpszichológia is számtalan kutatást vonultatott fel, az agresszivitás vizsgálata során. Az elemzők, magukat szintén elválasztva a közönségtől olyan ügyeket tárgyalnak, és vitatnak a televízióban, melyektől egyébként köznapi szavakkal élve: a polgárnak kinyílik a bicska a zsebében (korrupciós ügyek, politikai pályán elkövetett bűncselekmények stb…). Valamelyest az interaktív műsorok (telefonálós műsorok) jegelték a problémát, ám a tranzaktivitás ma is uralkodó kommunikáció, erre jó példa lehet az Öszödi beszéd által kiváltott agresszivitás, amikor is emberek tömegei önmagukról megfeledkezve követelték, hogy véleményük elhangozhasson a Magyar Televízióban, s ahogyan arra számítani lehetett, a helyzet súlyosan eldurvult. A tömegek frusztrációját, még jobban erősítette, az arrogáns elutasítás melyet válaszként kaptak a követelésükre, s bár ismerjük az alkotmányt és a BTK hivatkozásait, az agresszív tömegbe egyre jobban gyűrűzik a düh és agresszivitás és renegát pályára lépnek. 
S amikor a legszélesebb a düh keresztmetszete, a folyamat már visszafordíthatatlan csakis áldozatokkal és ellen agresszivitással lehet megfékezni. A helyzetet nehezítette Császár Attila riporter rossz metaforikus elszólása: „forradalmárok”, melyet csak annak tudhattuk be, hogy az adrenalin szintje már jóval átlépte a józan gondolkodásának határát.

Mind e mellett újabb jelenségeknek, lehetünk szemtanúi, az események nem maradnak vélemény nélkül, átlapozva az IWIW és Facebook közösségi portálokat, azt láthatjuk komoly és több ezer fős klubok és csoportok szerveződnek. Utáljuk az ilyen-olyan nevű pártot, és X Y nevű politikust, és égiszük alatt több ezren is tagok. Ha tehát a vélemény nem tud magának utat fúrni a tranzaktivitásban (mint Habermas magára hagyott polgár modellje is hasonló), akkor megtalálja a módját, a közlésnek az interaktivitásban. Elképzelhető, hogy a digitális trend, ha nem is teljes egészében, de új perspektívát ad a polgári gondolkodás és vélemény megszervezésének, itt még a professzionalitás gyermekcipőben jár. Ma még kevésbé ismeretes, de élek a gyanúperrel, hogy az EU jövőbeni Internet szabályozása, pont hogy kéziféket épít majd a rendszerbe… ettől függetlenül remélem, hogy nem a szabad véleménynyilvánítás rovására teszi ezt majd. A digitális vélemény mely közéletet befolyásolhat a III. nyilvánosság elméletét jelentheti a jövőben, mellyel itt most nem foglalkozom, dolgozatom a polgári digitális szerveződés azon szakaszában íródik, ahol még kevés a fogáspont, ahhoz hogy szubsztanciát és funkcionalitást határozzunk meg.

Végezetül a tömegkultúráról és az irodalom értelmezéséről essék szó, Habermas munkájában jól kitapinthatóak ezek a problémák is, melyeknek lenyomatai alól Magyarország sem kivétel. A tömegkultúra a Habermas olvasat szerint, regrediációt produkál, vagyis nélkülözi a fejlődés lehetőségét, szűkíti az értelmezést, a polgári olvasatok – a többféle értelmezés leszálló ágban van, azzal hogy a média helyettünk is magyaráz. Illetve így a megszerzett tudás sem mobilizálható, könnyen felejthető, semmiképp nem operál a hosszú távú memóriával. Szerkezet könnyítés céljából a híreket is átjárja a bulvár stílusa (kétfejű tehén és egyéb furcsaságok), mert teszi mind ezt a figyelem fenntartása érdekében. Elképzelhető, hogy a fókuszpontok maradnak, mely szerint mi magunk is tudjuk, mik a fontos hírek, és kevésbé fontos hírek, de a szerkezet könnyítése végett a képek összefolyhatnak, és zavart okozhatnak a visszaemlékezésnél. Ez felfogható a szórakoztatva tájékoztatunk, kereskedelmi működés kritikájának, Habermas ezt a tények és a fikciók furcsa elegyeiként írja le, a hírek pluralitása, a rossz hírekkel való óvatoskodás…

"a valósághoz való hűséget a fogyasztásra való alkalmassággal helyettesíti"

            A magyarázó funkciót fokozza a nagyfokú vizualitás, amit a képes média alkalmaz, ezzel, mint egyetlen és kizárólagos síkra tereli az értelmezést (ábrák, modellek stb…). Irodalmiság és retorika helyett, akár idő szűke miatt is két és három -dimenziós képi ábrázolásokat alkalmaz. A kereskedelem idő szűke miatt, a szövegértést nem fejleszti és a meglévőre sem épít. Az értelmező nem használja, a mentális szótárát, szemantikai értelmező funkcióját sem alkalmazza. Külön érdekes fejtegetés, hogy a tömegkultúra körül az értelmiség is elveszíti eredeti szószóló szerepét, és valamiféle kuriózum szintre lép, vagyis alkalmi tudományok kerülnek elő (meteor mint csillagászati jelenség, gyilkosság esetén szakpszichológus meghívása… stb), miközben még a hétköznapi problémáinkat, sem táruk fel megfelelően.

            Összegezve ma Habermas diagnózisát a polgárság és média viszonyában: apolitizált, és vita nélküli állapotokat ír le. Néhány pozitívum azért mégis megjelenik a sorok között, miszerint fokozatosan erősödik a kritika a polgárság és a média működését tekintve. S nem elvetendő az általam korábban említett digitális szerveződés sem. Ha a polgárok jelentős része mégis csak kritikus, önmagával és a médiával szemben, akkor dolgozatom célja a megismerést szolgálja: milyen minták léteznek a kritikák alkotásakor? Létezik ideális állapot, amelyben vannak egységes álláspontok arra vonatkozólag: hogyan volna jó működni? A hogyan volna jó működni?, dilemma nagyjából deklarálja a közszereplők minőségét is. Kik azok és milyen értékek alapján jó minták – akár a közszereplői kategóriában is?

Újra itt vagyok, köszöntöm a kedves olvasókat, főleg a szívemnek nagyon kedves hölgy olvasókat!

Imádott Hölgyeim! Kaptak már ilyen, vagy ehez hasonló levelet?:

Óh Drágám! Ilyen jó még sose volt, mint most, itt a felkelő Hold fényénél hozzád bújni, és gyengéden átölelni... Elképzelni további közös életünket egyre szélesedő folyóként, melynek partját szerelmünkként nyíló rózsabokrok övezik... vagy mint két hajótöröttként egyazon lakatlan szigetre vetődni... Imádni, rajongani, szeretni Téged egy életen át!

Nos, egy szavamat se higgyék (elnézést a csúnya szóért) :

Tisztelőjük: zkapitány

Ui: remélem tudják, csak vicc volt.

Hölgyeim és uraim! Színpadon a balkáni demokrácia! Lehet csápolni...

Hölgyeim és uraim! Színpadon a nyugati demokrácia! Lehet sopánkodni...
Nem kell sokat várni... csak röpke 50 évet...

Ameddig szánalom stabilizálja a nézettséget. Addig sajnos semmiről sem beszélhetünk. Világos, hogy progresszív és plurális alapon működnek a kereskedelmi médiák. Azonban a "bikicsunáj" jelensége nem más, mint "média crack" elszigetelődik a nézőktől, borsot tör a konkurencia orra alatt, polipként terül szét az egyéb médiumokon, és ezzel a viselkedéssel reintegrálja a nézőket nagyobb nézettséggel: mert azok fel vannak háborodva. Rendkívülinek mutatja azt, ami egyébként a józan értékelésen kívüli érték. Csaknem példaképet generál egy sajnálatos próbálkozásból/ drámai jelenetből. Elfedi azt a traumát, hogy az emberek a lehetőség nélkül és végett: butaságokat csinálnak, és nem őszinték magukhoz. A folyamat végtelen, ezen felhördülve újabb "bikicsunáj" produkciók jelennek majd meg. Az érték, akkor lenne érték, ha a konkurencia is rendkívülinek és értéknek mutatná be ugyanazt a jelenséget. De ez csak "média crack" marad. Egy fegyver.
A média marketing hacker működése. A marketing szakemberek percek alatt "meghekkelték" ezzel a jelenettel a jelentős közösségi portálokat. És ehhez még érték sem kell... csak hekkelés. A magyar kereskedelmi média nem reprezentál igényt, minőséget, fogyasztót... bábjáték a lövészárokból nyújtózkodva.  A konkurencia a szemközti lövészárokból nemsokára reagálni fog. Több gondolatot erre nem pazarolok "detsz ól". 
(Szakálos Dénes László médiaelemező).

A színész ember a legbátrabb és a leggyávább ember is. A legbátrabb azért, mert minden körülmények között felmegy a színpadra és eljátssza, amit kell és a leggyávább, mert minden körülmények között felmegy a színpadra. Mi a színház dolga?
A színház dolga, hogy szórakoztasson és a színház dolga, hogy ne csak szórakoztasson. A színház dolga, hogy elgondolkodtasson, és a színház dolga, hogy egyszerűen kikapcsoljon. A színház dolga, hogy érzelmeidre hasson, és a színház dolga, hogy ne csak az érzelmeidre hasson. Azt gondolom tehát, hogy a színház feladata az, amit annak érzünk. Szerintem a színészet nem megtanulható. A színház egy vadállati kaland, egy dzsungel, amibe be kell lépni, és keresni kell, hogy hol van az a fénysugár, és egyáltalán... ki fogsz érni a dzsungelből?
Az az ember dolga, hogy olyan szituációba hozza a színészt, hogy azt csinálja, amit te szeretnél, DE ÖNMAGADTÓL. A színház mindenekelőtt az élet. Ez az elengedhetetlen kiindulási pont, és igazából csak az érdekelhet bennünket, ami az élet része a szó lehető legtágabb értelmében. A színház az élet. Ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy nincs különbség az élet és a színház között. A színészetben az a legnagyobb, hogy önmagát adja. De ahhoz, hogy önmagát adhassa valóban birtokolnia kell magát. A mi mesterségünk nagy fegyelmet követel, de ez a fegyelem eltéphetetlenül összeszövődik a mesterség szabadságával és ihletével, így együtt ez a mi művészetünk. Miden darab más. Másról szól még akkor is, ha valamihez hasonlít. A szakmát tudni kell, csak jól és jó helyen szabad alkalmazni bizonyos eszközöket.
És mindig meg kell találnia az embernek saját magában, hogy egy-egy darabban mi az érdekes, a különleges, hiszen mindegyiknek megvan a saját szaga, íze. Az nem lehet ugyanaz. Más a kor, mások az emberek, a kapcsolatok. A színházban minden este ezerrel kell égjél a színpadon. Elég bonyolult képlet, nehéz pár mondatba sűríteni. Semmit nem lehet pár mondatba sűríteni. Talán a halált, mivel arról nem sokat tudunk csak elméleteink vannak. De még a végtelent sem tudjuk megmagyarázni... vagy igen?
Folyt köv...

A pénz remek eszköz. Igaz, hogy erkölcstelen, romlásba viszi az embereket, milliók halnak meg miatta, de ez nem érdekes. Egyben tartja a világot. Mégsem lehet, olyan rossz dolog ez a pénz, ha egyben tartja a világot. Vagy talán mégis? A pénz az emberiség egyik legnagyszerűbb találmánya. Olyan könnyű előállítani. Csak fa, vagy valamilyen fém kell hozzá. Irányítani már kicsit nehezebb, de elég erkölcstelennek lenni, és máris tudjuk, hogyan kell a pénzt irányítani. A pénz beszél ebben a világban. A pénz egy külön hatalom.
Nem úgy külön, mintha egy ország lenne. A pénz minden országban jelen van. Olyan, mint egy beszivárgó hatalom. Az ember tanulmánya. Az embert a saját tanulmánya teszi tönkre. Az ember a legjobb üzlet a világon. Dolgozik és még fizet is. Könnyen lehet termelni. Elég erős késztetést érez a párzásra, bár nem jelenti azt, hogy az összes párzásból ember fog újratermelődni. Addig számít igazán a pénz, amíg nincs:
mikor van... önmagában nem fontos. 
Manapság az számít elismert embernek, aki nagy karriert fut be, vagy különféle tőzsdei manipulációk révén tekintélyes vagyonra tesz szert, vagy akinek sikerül "MEGCSÍPNI" egy busásan jövedelmező állást.
Anyagias, sikerorientált gondolkodásmód, és sajnos egyre inkább a társadalom egyedüli mércéjévé válik.

Diákok három csoportban vitatták meg a gazdagok és szegények viszonyát egymáshoz, a pénzhez, a lehetőségekhez és a vágyhoz.
Mi az, ami a gazdagoknak és a szegényeknek életük során problémaként felmerül. Végül kifejtették, hogy életük sikerességét leginkább nem a pénz mennyiségében, sokkal inkább az életük minőségében látják. 
Ám ehhez szerintük a sok PÉNZ elengedhetetlen feltétel.

Black Knight reload on sunday.
This will be the last rock 'n' roll... with me.

Rövid bejegyzésem, zkap és whisper bejegyzésére hivatott válaszolni.

Értékváltás valóban nem történt. Rendszer önkény helyett, egzisztenciális önkényről beszélhetünk, mely nagyjából hasonló konstrukciókkal rendelkezik. Ma nem az őrszobától kell félned, hanem a hosszas időtöltéstől a munkaközvetítőnél. Avagy főnököd háttér - fondorlatos elemzésitől, vagy ahogy éppen a felmondásod űrlapját tölti ki. A hatvanas évek lelkes generációi, akik szellemi paradigmaváltást készítettek elő 89-re, mára nyugodtan elmondhatjuk: vízipisztollyal lövöldöztek a lángoló erdőben. Az erdőt látványos, de kopár parcella váltotta fel, rajta az építkezés percenként változik. Bábel tornyai ezek.
A nyelvezet sokszor zavaros. És néha arra törekszik ne is akard megérteni. És elszigetelődik mindentől, ami természetes és "erkölcsösnek" mondható.
Nem különb az egykori tányérsapkás vörös csillagos majom, és a mai öltönybe és napszemüveg mögé bújt majom sem, akinek öltözéke csaknem a fizetésed féléves summáját jelenti.

A parkolóba beálltam a "mi autónkkal", elég sok tárgy vesz körül a gépjárműben... többnyire kukába való holmik. Mert trehány vagyok.
Ha náthás vagyok jól elszórakozom rajta: melyik zsepit használhatom.
Ebbe rágógumi van, abba csikk, no emez tépőzáras vagyis kompatibilis orrfújáshoz. Mellém beállt a patyolat tiszta lottó ötös nyereményért kapható terepjáró (majdnem űrhajó, vártam Mulder ügynököt is...), nyakkendős úr távozott belőle aktatáskával. Egy helyen dolgoztunk, ő döntött, én végrehajtottam. Egy bizonyos... még embereket nem láttam ilyen idegesnek, mint ezek az urak voltak.
Az arcuk egészen eltorzult, szemük kidülledt és csak fröcsögve ordibáltak, mindenkivel és egymással.

Az egzisztenciát, amit felhalmoztak az évek alatt (kacsalábon forgó, baldachinos Lajos korabeli hálószoba, festmények, mahagóni lépcső és márvány mindenütt) fenn kell tudni tartani, és ezért mindenre képesek. Ha pedig az útjukba állsz, meg is ölhetnek. Mert ez az egzisztenciális önkény. Ezt hívják demokráciának.

És nem fárasztom magam azzal a kérdéssel: ezt akartuk? tényleg?
Életem egy jelentős részét töltöttem el azzal, hogy megfejtsem a rejtvényt. Hosszú idő telt el mire rájöttem, itt nincs rejtvény csak füles van. Nekem, pedig nem fejtegetnem kell... hanem megfelelő időben kitérni.
 

 Nem szeretem a stílust... de a tartalma érdekes.

Valahányszor találkozom ismerőssel az első kérdése, hogy: "hogy vagy?" illetve "hogy érzed magad?". Erre a természetes válasz, hogy "Köszönöm jól vagyok". Még akkor is, ha ennek indoklását kéri a kérdező. Ebben a súlyos helyzetben, ebben az elviselhetetlen világban...stb. Igen én jól érzem magam, és életemben minden esetben jól érzem magam! Én egy ilyen különleges ember-emberke vagyok, aki minden körülmény megléte esetén is jól érzi magát. Mert miért kellene rosszul érezni magam? Azért mert relatíve a megtörtént eseményeket, vagy történéseket számomra negatívként értelmezzem, és ezzel áldozati bárányként tetszelegjem? Más terminológiát is figyelembe véve a történések alakulásához sajnos semmi közöm és ráhatásom sincs. Ezért aztán jól érzem magam. Erkölcstelennek tekintett cselekmények elkerülése önmagában nem jelent megoldást a problémára. Erkölcstelen személyről, személyek csoportjáról vagy tárgyakról beszélni a legtöbb esetben értelmetlen. Csak a tudatos és szándékos cselekedet lehet erkölcstelen és csak olyan mértékben a következménye előre tudott és szándékolt volt. Csak olyan cselekedet lehet erkölcstelen, amelyet a cselekvő szabad akaratából követ el, és amelynek elkerülésére lehetősége volt. Gyakorlatilag folyamatosan "harcban" állunk a körülöttünk lévő emberekkel, saját érdekeink érvényesítéséért.
A kegyetlenség, minden olyan testi, lelki kint, gyötrődést okozó megnyilvánulás, amely az azt okozó, korcs, torz személy lelki kielégülését szolgálja. Embereket megfosztani munkahelyeiktől, lehetetlen helyzetbe hozni vagy minimálbérért mostoha körülmények között dolgoztatni... kegyetlenség. Az emberi szellem a legnagyobb vétke a gőg, a léleké az önzés, a testiségé az anyagiasság és birtoklás. Elsősorban ezek az emberi tulajdonságok indítják el az erkölcsi romlást, ami nyilvánvalóvá cselekedetek által válik. AZ A BAJ A VILÁGGAL, HOGY HÜLYÉK, MINDENBEN HOLTBIZTOSAK, AZ OKOSOK MEG TELE VANNAK KÉTELYEKKEL.

Gondoltál- e már arra, hogy a gazdag emberek többnyire azzal vannak elfoglalva gondolataikban és tetteikben egyaránt, hogy ők maguk irányítsák az eseményeket?

Ezzel szemben mit tesznek az anyagi gondokkal küszködő emberek?
Ők is hisznek abban, hogy irányíthatják a sorsukat? Természetesen nem.
Mi a közös a mai emberekben? Az, hogy mindannyian nyitott szemmel járnak és LÁTNAK. Nemcsak néznek! Látják azt, ami körülöttük folyik és felismerik azt, hogy tenni kell valamit. Nem világ megváltásról van szó. Érzéseim szerint az igazán nagy dolgok, az igazán kis dolgokban rejlenek.Vannak, akik szemrebbenés nélkül gázolnak át mások boldogságán, saját önző boldogulásuk érdekében, vagy akár egy kis előnyért, múló örömökért..És vannak, akik attól boldogok, ha másokat tudnak boldoggá tenni. Minden erőnket a pénszerzésre fordítjuk.

Ugyanakkor nem vesszük észre, hogy minél több pénzt szerzünk, annál magasabbak lesznek az igények.
A boldogság nem könnyű dolog, önmagában meglelni nagyon nehéz, másokban meglelni lehetetlen. A boldogság vagy boldogtalanság egy sereg olyan dolgoktól függ, amely nem látszik, amelyről nem beszélünk, és amelyet nem is lehet elmondani.

Amíg elvárásaid vannak, ki és hogyan szeressen téged a szeretet távol lesz tőled... gondolj csak saját magadra. Neked is megvannak a saját eszközeid a szeretet kifejezésére. Így a másiknak is. Ha te előre eldöntöd, hogy ki mit és hogyan tegyen. Ha szeret téged, akkor csak elvárásokat, igényeket fogalmazol meg. Nem kívánni nehéz, hanem a következményeket felmérni. Ugyanis, ha rosszul állítod össze a kívánság listádat, beláthatatlan következményekkel kell számolnod és mégis, hiába van ekkora jelentősége... sokszor még elképzelésed sincs arról: milyennek kellene lennie az igazinak. Bár azt hiszed tisztában vagy vele. Valójában nem tudod, hogy milyen társsal lennél boldog.
Nem számít, hogy ki vagy és hol élsz.. teljes egészében vonzás törvénye határozza meg tapasztalataidat, mégpedig az elmédben felbukkanó gondolatok által. Ez utóbbiak révén, te magad hívod életre és működteted ezt a mindenható törvényt. A mozgatórugó pedig nem más, mint a jól ismert elmélet: a pozitív gondolkodás hatalmának elmélete, mely a vonzás törvényén alapszik, és ami szerint  gondolataink "vagyis az univerzummal" folytatott párbeszédünk "és pozitív érzéseink" határozzák meg sikereinket. Bízom önmagamban és boldogan élek. Jövőt én senkivel többé nem cserélek, jól ismerem magam. Tudom, hogy mit érek. Kovácsa vagyok a saját szerencsémnek mindig van szép célom. És teszek is érte. Én a bőséget, a jólétet, a szeretetet és egészséget választom. A boldogságot választom, hiszen ezért jöttem.

A boldogság azt jelenti, hogy eggyé váltam a valódi lényemmel, és azt teszem, amit terveim szerint tenni szándékoztam ebben az életben.

Bár hasonlítanak egymáshoz a lovagok... de a valóságban nagyon is különböznek.

Az egyik ember nem több a másiknál, ha a másiknál többet nem cselekszik. Ha a fájdalom miatt nem panaszkodik annak oka, hogy a kóbor lovagnak tilos bármilyen sebesülés miatt panaszkodnia, még ha a bele fordulna is ki. Sokféle irigység közül én csak a szent, a nemes és a jóra irányuló irigységet ismerem. Becsülete lehet a szegénynek is, de nem lehet az aljasnak, a szegénység elhomályosíthatja a nemességet, de tökéletesen el nem sötétítheti, az erény mindig fényt sugároz magából, még az ínség bajain és szűk nyílásain keresztül is, a fennkölt és nemes lelkek mindig becsülésben és gyámolításban fogják részesíteni. Vannak alacsony származású emberek, akik mindenáron lovagoknak akarnak mutatkozni, vannak előkelő lovagok is, de szándékukkal úgy viselkednek, hogy alacsony állású embereknek tartsák őket... amazok felfelé törekszenek, vagy dicsőségvágyból, vagy igazi erényességből, ezek lesüllyednek a renyheség és vétkük miatt. Fölöttébb szükséges hát, hogy résen legyünk s gondosan megkülönböztessük a lovagokat, mert bár hasonlítanak egymáshoz, a valóságban nagyon is különböznek.